Egy aggódó anya monológja

Idén valahogy nem izgatnak az ünnepek. Ha kérdezik, mit kérek névnapomra, karácsonyra, a válaszom mindig ugyanaz: nincs szükségem semmire. És ez tényleg így van. Itt vannak a Csajok és ők annyira teljessé teszik az életemet, hogy mellettük minden tárgyi ajándék értékét veszti. Nekem ők akkora ajándékok, hogy még ma sem tudom felfogni, hogy igaz az életem, és nem csak egy álom, amiből sose szeretnék felébredni. Napról napra jobban szeretem ezeket a kis emberpalántákat, majdnem minden nap hoz valami újat, öröm velük az élet, a lét, az hogy csak nézem őket, könnyeket csal a szemembe, és kifejezhetetlen boldogság önti el a testemet. Ők az élet értelmei. Éppen ezért is határoztuk el Gáborral, hogy beoltatjuk magunkat. Mert már nem csak mi vagyunk, nem csak magunkért vagyunk felelősek. Tegnap volt egy műsor a H1N1-ről a National Geographic-on, és végülis annak hatására határoztuk el magunkat, pedig a műsornak nem a rábeszélés volt a célja, hanem a betegség lefolyását mutatta be a kezdettől a végig. Nagyon megrázó volt. Döntésünkben az nyomott sokat a latba, hogy a betegség kimenetele igazából nem függ semmitől, itt az ember egészségi állapotát értem. Ha szerencsénk van, enyhe lefolyású lesz, ha nem, akkor bele is halhatunk. Persze az a legjobb, ha meg se kapjuk, de bárhol elkaphatjuk. Ma is voltunk csípő uh-on a Picikkel, amire azért volt szükség, mert harántfekvésűek voltak, háát komolyan mondom az az emberrengeteg, ami fogadott minket az ortopédklinikán majdnem visszafordulásra késztetett engem. Megijedtem a láttukon és folyton az járt az eszembe, ha csak ránk pillantott is valaki, hogy vajon nem tőle fogjuk e megkapni ezt a kétes kimenetelű kórt!? Nem magamat féltem, hanem a Lányaimat. Bízom magamban, hogy valahogy kilábalnék belőle, ha elkapnám, de a Kislányaimat nagyon nehezen tudom megvédeni. Az ő szervezetük nem biztos, hogy megbirkózna a kórral, ők még gyengék. Sajnos a családunk többi tagja nem ért velünk egyet, és tartják magukat ahhoz, hogy nem kérnek az oltásból. Én ezt nagyon sajnálom, hiszen Gábor Apukáján kívül mindannyian nagyon ki vannak téve a fertőzésnek, mert BKV-val, MÁV-val közlekednek, ill. Apu a munkaköre miatt érintkezik rengeteg emberrel. Félek, bevallom. Az első megmérettetés, mióta anya vagyok. Most megtudom, milyen is az, ha egy anya aggódik, és hiába teszi meg ő amit tehet a védekezés ügyében, ha a többi családtag fertőzhet. :( Ezek a kis emberek nem olthatóak még, így csak bízhatok abban, hogy az anyatej megvédi őket, hiszen mégsem tilthatom el a nagyszülőket tőlük...


még sok ilyen képet szeretnék készíttetni magunkról