Néha nehezen bírok a Lányokkal. Sokszor veszítem el a
türelmemet, mert számomra sokat nyafognak, hisztiznek. Nem mindig tudom, hogyan
cselekszem helyesen. Kiborulok. És kétségbe esem. És lelkileg padlóra kerülök.
Nem szoktam senkinek panaszkodni, minek is tenném, hiszen, van, hogy estére
elmúlik, vagy másnapra, de akkor, ott, tehetetlen vagyok, a gyerekekkel és
magammal szemben is. Emiatt próbálok minél többet házon kívül lenni Velük, amit
meg is hálálnak, végülis, de nem mindig. Elmegyünk játszótérre, jól érzik
magukat, minden szép és jó. Aztán el kell indulni haza. Kicsit erősködnek,
maradjunk még, de igazából nem szoktak nagy ellenállást mutatni, aminek én
személy szerint nagyon örülök, így elkerüljük a kínos jeleneteket, amikor a
szülő szinte kirángatja az üvöltő, magát földhöz vágó gyerekét a játszótérről.
Ilyen még megközelítően sincs. Nálunk a nyafi a villamoson szokott elkezdődni.
Ott jön ki rajtuk a fáradtság. Mert ugyan van a közelben egy játszótér, de azt
már kinőtték, már nem jelent kihívást számukra. Viszont, ami az Ő szintjüknek
és fejlődésüknek való, ahhoz utazni kell egy jó pár villamosmegállónyit. Hiába
kalkulálom be a fáradtságot, azt, hogy max délre otthon legyünk, nem szoktam
megúszni. Ilyenkor jól jön a cumi. A cumi, ami minden esetben megnyugtatja
Őket. Pedig nagyon szeretném leszoktatni Őket róla, de azt hiszem, nehéz lesz…
Viselkedési problémám van (igen, nekem, mert Ők jól érzik
magukat az adott helyzetben) Velük pl. a bevásárlás során. Általában ugyanoda
járunk, tehát kiismerik már magukat. Régebben mind a ketten a kocsiban ültek,
majd jött, hogy ki-kiszálltak belőle, majd vissza, jó játék volt. Aztán már
mind a ketten csak kint szerettek volna jönni mellettünk, segíteni bepakolni
(bedobálni) a termékeket. Mostanában viszont annyira otthon érzik magukat
(amúgy mindenhol), hogy egyszerűen megfékezhetetlenek. Sikítoznak, rohangálnak,
nem fogadnak szót, butaságokat beszélnek (és ha megkérdezzük, ezt hol tanultad,
akkor a válasz, hogy az oviban), szóval elég ciki a magatartásuk. Az autóban is
üvöltenek, bosszantják egymást, és ezzel engem is. És nem fogadnak szót. Ez a
legnagyobb bajom. :(
Kínomban vettem egy könyvet, hátha segít a Velük való
sikeres kommunikációban, probléma megoldásban. Most tanulmányozom. Mintha lenne
értelme. Majd beszámolok róla. Ha nem felejtem el.
Nagyon kivesznek az energiámból, nem is nagyon van kedvem
semmihez, élvezem azt a kis csendet, ami körülvesz, amikor alszanak. És
olvasok. Újra sokat olvasok. Mert megnyugtat. Mindenfélét. Most, hogy járunk
könyvtárba, már magamnak is veszek ki könyvet, amiket szépen el is fogyasztok
idő előtt. :)
Ezért is jó lett volna az ovi. Hátha egy kis fegyelmet
tanulnak, toleranciát egymással szemben.
