Kincső

Már megkaptam, hogy Kincső a mostoha, róla nem írok külön, őt nem emelem ki a sorból. Pedig nem mostoha gyermek. Egyáltalán nem az. Sőt! Nagyon büszke vagyok rá, hiszen ő mindazok ellenére kezdett el szépen ciciből enni, és ez azóta is tart, hogy születésétől 4 napon keresztül nem látott engem, nem hallott rólam, el volt zárva tőlem még utána is pár napig, egy darabig csak nézhettem, majd egy hét után foghattam őt a kezembe, sokkal gyengébb volt, mint Zsófi. A kórházban is próbaképpen rátettem cicire, és már akkor ott észrevettem, hogy teljesen más technikával szívja, mint Zsófi és jóval erőteljesebben. Azt hiszem, benne sokkal nagyobb a túlélés iránti késztetés, mint Zsófiban, hiszen ő velem volt születésétől kezdve. Lehet, hogy ez élete további részére is ki fog hatni. Csak azt nem fogom soha megtudni, hogy élete első pár napja tehet minderről, vagy ő amúgy is ilyen lett volna. Örök talány marad. Minden esetre ő az, akihez még mindig minden éjjel 2x felkelek, hogy megszoptassam, és ő az, aki a legelkeseredettebben tud sírni, ha úgy érzi, egyedül lett hagyva. Bár, hozzáteszem, nappal simán kibír 4-5 órát evés nélkül, éjjel mégis fel kell kelnem hozzá 3 óránként - az első etetésnél mondjuk eltelik 4-5 óra, de utána csak 3 maximum, attól függ, mennyire lakott jól.

Pár napja Zsófi elaludt a nappaliban lévő játszószőnyegen, és Kincső valahogy tele volt energiával. Találtam egy olyan játékot, amit Zsófi ágyára keresztben fel tudtam kötni, gondoltam, itt az idő kipróbálni. Bevittem Őkisasszonyságát, és le sem bírtam venni a szemem róla, annyira édesen, minden végtagjával rúgkapálva élvezte a csörgő, izgő-mozgó játék újdonságát. Tündéri volt. Ettől a naptól, vasárnaptól, érdeklődik különösebben a játszószőnyeg figurái és más játékok iránt.

Azzal is szeretnék eldicsekedni, hogy Kincső gyönyörűen végzi a tornagyakorlatokat, amit, bevallom, nem túl sűrűn gyakorlunk. De amikor igen, akkor hibátlanul végzi. :)

Szerencsére Kincsőkém nem emelkedik ki a sorból valamilyen betegségével, bajával, nyavalyájával. Nála minden flottul megy. Olyan mint az anyja - széklet ügyben... :) Az Apjától pont azt hallom nap mint nap, hogy Kincső az én kis kedvencem - mondja mindezt azért, mert "irigy", hogy Kincsőt csak én etethetem. Viszont ha teheti, nem hagyja ki, hogy ne bújjon össze elsőszülött lánykájával egy cseppet. Ahogy azt tettük vasárnap délután. Már nem élnek vissza vele. Egész délután nálunk voltak, aludtak a mellkasunkon. Ezért is jó az ikerség. Nem veszünk össze a gyereken, kinél legyen. Így jut mind a kettőnknek egy. :)

Tehát senki ne higgye, hogy Kincső mellőzve van, mert nincs! :) Imádjuk a két tojásunk egyikét. Gyönyörűen kigömbölyödött, egyre nehezebb különbséget tenni közöttük, sapkában, állig begombolva meg szinte lehetetlen. Még a végén kiderül, hogy egypetéjűek. :)