2010/05/31

Újabb fogacska/ák

Ma jöttünk haza majd' egy hetes bánki kiruccanásunkból. Van sok szép kép, ahogy lenni szokott, de most csak eldicsekednék azzal, hogy VÉGRE Kincsőnek is kibújt a fogacskája, szombaton. Majd vasárnap Zsófinak is kibújt egy. Mind a kettőjüknek fölül középen, Kincsőnek a jobb oldali, Zsófinak az már kibújt korábban, most a párja bújt ki. Nagyon édik. :)

Amint lesz egy picit több időm, többet írok, és teszek fel képeket is. :)

2010/05/23

Újabb szülinap

Végre ismét egy születésnap, amikor is újra alkalom nyílik valamilyen új tortareceptet kipróbálni. Nagyon szerettem volna egy fondant bevonatos tortát csinálni, mert izgatta a fantáziámat, hogy vajon mennyire nehéz elkészíteni, mennyire könnyű, ill. nehéz vele dolgozni, stb. Viszont elsőre nem mertem bevállalni a nehezebbik fondant fajtát, ezért én a pillecukros változatát készítettem el. Már "csak" egy megfelelő torta kellett hozzá. Segítségemre jöttek a gasztroblog-ok, mert a rengeteg recept közül végül Kiskukta Királyfitortáját sütöttem meg. Igaz nem királyfinak, hanem Édesanyámnak, de a sikere nála sem maradt el. Annyiban változtattam a tortán, hogy én nem tepsiben sütöttem, hanem tortaformában, így elég vastag lapokat kaptam, így azokat félbevágtam és úgy töltöttem meg. Mivel mi nem igazán rajongunk a receptben leírt vajas krémért, ezért én annak csak kevesebb, mint a felét használtam fel. Aztán jól elfelejtettem bekenni vajjal a tortát, mielőtt ráraktam a fondant-ot, bár a teteje be volt kenve, oda jól rá is tapadt, de az oldalára nem. De nem volt vészes, különben. Nem állt el a tortától, csak nem tudtam olyan szépen alágyűrni, ahogy kellett volna. Az íze nagyon finom volt, úh. valószínűleg máskor is fogok sütni királyfitortát. :)




Hazafelé bementünk a fóti plébániára, megbeszélni a Lányok keresztelőjét a pappal. Még itthon elkértük a kikérőjüket, és mivel nagyon jó fej volt az itteni papunk, ott helyben megkeresztelte Gábort. Ún. baleseti keresztelőnek hívta, ezt nem részletezném, hogy miért ez a neve. Lényeg, hogy így Gáborom is meg lett keresztelve. A Lányok keresztelője különben egybeesik a születésnapjukkal, mivel az is egy vasárnapra esik. Így letudjuk a szülinapi bulijukat is. :) Az is szempont volt, hogy a Tücsiék sem tudnak jönni bármikor hozzánk, de a szülinapjukon itt lettek volna mindenképpen, ezért is szerettük volna ezt a napot. Szerencsére úgy néz ki, hogy nincs akadálya.

Az ünnepeltek együtt.

Szóval, drága Anyukám, kívánunk Neked ezúton is nagyon jó egészséget, sok boldogságot, és fel a fejjel, lesz még jobb is a helyzet a mostaninál! Nagyon szeretünk! :) Sok puszi. :*

Újabb fogacska

Vártuk, lestük, tapogattuk, főleg én, hogy mikor ér végre véget Kincső (és a mi) szenvedése/ünk, mikor bújik ki végre a fogacskája. Zsófit nem zaklattam (sűrűn) a szájában való kotorászással, hiszen ő nem mutatott semmiféle jelet, hogy fogzana. Erre ma gondoltam egyet, bedugtam az ujjamat a szájába, és mit érzek!? Egy fogacskát! :) Felül a jobb középső első :) bújt ki észrevétlenül.

Tehát Zsófiánk átvette a vezetést fog-ügyben. Egyébként gyönyörűen ül, lassan Kincső is abbahagyja a dülöngélést. Imád a zenés játékokkal játszani, tudja, hol kell beindítani a táncoló, zenélő bocit, szóval nagyon ügyes. :)


Már kikapirgálja a növények földjét a cserepekből, múltkor megtépte a paradicsom palántát is (mert nálunk a konyhakert, azaz a paradicsom és a paprika palánta a teraszon van, de a rossz idő végett bekerültek a házba), szóval már nagyon oda kell rá figyelni. Valószínűleg a sok mozgásának köszönhető, hogy nagyon jó az étvágya és sokat alszik. Bár, a minap délelőtt 11-től egészen estig nem aludt... De ez nem rendszer. Remélem, legalábbis. Szóval Zsófi az, akinek bármit adok, egyből nyitja a száját és eszi, amit kap (kivéve az üveges bébikaja). Kincső ezzel szemben szkeptikus, ő nem hajlandó egyből megenni, amit kínálok neki, sőt, van, hogy a bevált délelőtti gyümölcsnél is küzdeni kell az első falattal. Utána már (általában) nincs baj, de volt olyan, hogy az ebédből nem evett egy falatot sem, így miután Zsófi jóllakott, kapott üveges kaját, azt megette szó nélkül.

Most valahogy úgy állunk, hogy van egy hisztis, üvöltős gyerekünk, és van egy kényes, sírós. Az előbbi Zsófi, az utóbbi Kincső. :) Na, ez a mosoly nem annak szól, hogy nagyon örülnék ennek, de hiszem, hogy le fogjuk szoktatni őket erről. Zsófit ma például már "neveltem". Hazafelé az autóban elkezdett üvölteni, merthogy fáradt volt, és nem tudott (?) elaludni. Rászóltam keményen, hogy maradjon csendben, és csendben maradt. Nincs hozzászokva a keményebb hanghoz, így eléggé meresztette a szemecskéit rám, hogy ez is Anya!? :))

Mára elmúltak Kincső kiütései. Hip-hip hurrá! Reggel még voltak, de halványan, estére elmúltak. Egy gonddal kevesebb. :)

Hol az öröm az ürömből?

Jó másfél hete nem sok jó történik a családban. :( Egy hete felmondtak Anyunak, 13 év után, pár évvel nyugdíj előtt... :( Aztán Kincsőt tegnap reggelre elborították a kiütések. Tele van a kis teste ronda piros foltokkal. Mivel tegnap mentünk a védőnők által szervezett ikerklubba, így meglátogattuk a Doktor bácsit is. Kellett nekem a minap elkiabálni, hogy még nem kellett mennünk hozzá, nem voltak még betegek a Csajok. :(



Szóval szegénykém lehet, hogy ettől is szenved. A másik szenvedésének oka a foga. Illetve fogai. Merthogy alul és felül is be van dagadva az ínye, meg fehér, szintén a Doki szerint. A foltok állítólag valami vírustól vannak, amit az előző esti melegebb fürdővíz hozhatott ki... Háát, ha a Doki mondja, biztos úgy van. Azt mondta, ne izguljunk, elmúlik.


Ezen kívül jól elkiabáltam, hogy milyen jól alszanak a Lányok. Mert már egyáltalán nem alszanak jól. Sőt! Mondhatnám úgy is, hogy visszafejlődünk. :( Éjszakánként megint többször fel kell hozzájuk kelni, és sajnos van, hogy meg is kell etetni őket. Direkt nem emelem ki egyikőjüket sem, mert hol az egyik ébred fel, és ébreszti fel a másikat, hol pedig fordítva.

Dióhéjban ennyi. Várjuk, hogy valami jó is történjen. :)

2010/05/19

Kiegészítés - névnapra...

Zsófink névnapjára "rendeztünk" :P egy kis zenés felvonulást...


szólj hozzá: Zsófi névnapjára :)

Valamint Gáborom elkészítette (végre) az ablakuk keretét, plusz kaptak a Lányok egy spalettát is. :) Szerintem nagyon szép lett. De én elfogult vagyok. :) Lényeg, hogy tökéletesen kizárja a kintről beszűrődő zajt, sötét van a szobájukban este. Egyébként Zsófi azóta alszik reggel fél 8-8-ig...



2010/05/18

Ez itt a reklám helye... :)

Holnap reggel 9.40 óra körül tessék hallgatni a Juventus rádiót! :) Elvileg interneten keresztül is lehet - én is úgy fogom. És mire "kell" figyelni!? Ma interjút, riportot készítettek Gáborékkal a BOLT-ban!!! Nem a közvetlen beszélgetés lesz leadva, hanem a boltról fognak beszélgetni egymás között. Kíváncsi leszek, miket fognak mondani. Aki betéved a BOLT-ba, "rosszul" lesz a látványtól. Szinte hihetetlen, hogy emberi kéz ilyen gyönyörű tárgyakat tud produkálni.

A Marbor's megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

A bolt belülről.

A bolt egyik oldala.

A bolt másik oldala.

Szervízasztal.

Étkezőasztal.

Akinek tetszettek a fenti képek, valamint szeretnének többet tudni, látni a BOLT-ról, azok ITT , a Marbor's honlapján nézzenek körül. :)

Egy ideje kibővítették a Fiúk a kínálatot, most már lakástextíliát is árulnak (függöny, tapéta, bútorszövet, -kárpit, bőr, műbőr), és persze továbbra is megtalálhatóak dísztárgyak is: kézműves gyertyák, üvegtárgyak. Természetesen mind egyenesen a készítőtől.

Ha valakinek megtetszett, nyugodtan nézzen be a boltba, nem fog csalódni! Én imádok odajárni nézelődni, egyszerűen nem tudok betelni a látvánnyal. Apu azt mondta, olyan, mintha múzeumban járna, csak itt meg lehet "fogdosni" a bútorokat. :)

2010/05/15

Az első névnap: Zsófia

Drága másodszülött Lányunk ünnepli először a névnapját. Érdekes, hogy pocaklakóként Ő volt végig az ún. "A" magzat, fekvésük alapján, a papírforma szerint neki kellett volna először megszületnie. Aztán Kincső jóvoltából megfordult a sorrend. Zsófinak a nemét tudtuk meg először. Mióta gyereket szeretnék (19 éves korom óta), azóta szerettem volna, hogy lányom legyen, és őt Zsófinak hívják. De ezt talán már említettem is. Nagyon örültem, mikor Gábornak nem volt ellenvetése, neki is tetszett a Zsófia név (cserébe ő választhatta ki a második - aki végül első lett - gyerek nevét).

Ismerek pár Zsófi nevű lányt, és mindegyik nagyon kedves, szimpatikus, aminek nagyon örülök, mert így csak kellemes kép van bennem Zsófikról.

Azon gondolkozom, hogyan is lehetne jellemezni a MI Zsófinkat, hiszen napról napra változik, akárcsak Kincső is. Pár napja írtam a hangjukról. Már másnap Zsófié volt a mélyebb, Kincsőé a magasabb. De ez lényegtelen.
Zsófink igazi NŐ már most. Rettentően tudja használni báját, és borzasztó hisztis is tud lenni. :) Éhségben nem ismer türelmet (akárcsak az anyja... :P). Ha nem kap azonnal enni, de szó szerint, amikor ő ráébred arra, hogy éhes, akkor akkora patáliát csap, hogy néha (már most) meg kell mosni a pofiját hideg vízzel. Bár, nem igazán használ. Nagyon bele tudja lovalni magát az üvöltésbe, még akkor is, amikor nem neki van baja. Lényeg, hogy üvölthessen egy jót. Egyből rákontráz Kincső sírására, túlbőgi őt, és annyira beleéli magát, hogy nem lehet lenyugtatni. Nagyon tud hüppögni ilyenkor. Szörnyű hallgatni, tehetetlen vagyok.

Imádunk reggelente a hangjukra ébredni. Főleg azért,  mert már nem kiabálnak egy ideje - és reggelig alszanak-, hogy kaját de rögtön, mert egyre dühösebbek vagyunk, hanem tündérien beszélgetnek valamelyik "hálótársukkal". :) Kicsit nehéz csak a Zsófiról írni, nem szoktam még hozzá, hogy kiemeljem bármelyikőjüket a sorból, hiszen mind a kettőjükről sok jót lehetne írni. Zsófink (is) egyre többet beszél, énekel, mosolyog, nevet, kacag, ide kúszik, oda kúszik, tornázik, hintázik négykézláb, imád ülni, de néha eldől még, tehát oda kell rá figyelni. Nagyon szereti, ha megdögönyözzük, ha csikizzük, ha puszilgatjuk, ha harapdáljuk, ha simogatjuk, szóval imádja a kényeztetést. Ha egy rokont sokáig nem lát, de tudja, hogy nem idegen, nem kezd el rögtön sírni (mint Kincső), hanem inkább vár, és nézi az illetőt kikerekedett szemekkel, és hagyja, hogy meghódítsák. Ezután félszegen elmosolyodik. Ez nála azt jelenti, most már felvehetsz, adhatsz puszit is, nem félek tőled. :)

Mindezeken kívül nagyon érdeklődő, figyelmes, mondhatni kíváncsi Leányzó, aki ugyan nem kap egyből a tárgyak, vagy más után (mint Kincső), viszont ha látja, nem kell semmitől tartania, rögtön nyit az új dolgok felé, és kipróbálja, amit mutattunk neki. Imád fürdeni, a hajamat tépni (úgy kell nekem, ha hagyom :)), enni DE CSAK Anya főztjét, játszani, aludni, mikor minek van itt az ideje.

Igazából arra kell mindig rájönnöm, hogy abszolút problémamentes Lányaink vannak. Nagyon jó fejek, mindenhol megállják a helyüket (kivéve az úszást, amit abba is hagytunk), partnereink mindenben, nem nyafkák, nem hisztisek (csak nagyon ritkán, de akkor is van valami a háttérben), tehát ha akarnék se tudnék rosszat említeni. Szerencsére. Csak ismételni tudom magam, nagyon boldog vagyok, hogy ŐK a Lányaim, szerencsés vagyok mind Gábor miatt, mind a Csajok miatt.


Drága Zsófink! Isten éltessen Téged nagyon sokáig jó egészségben, vidámságban, szeretetben! Nagyon szeretünk Téged édes kicsi Lánykánk! Köszönjük, hogy vagy nekünk! :)

A Zsófia név bölcsességet jelent - hát igen, bölcs dolog volt tőle, hogy hozzánk született. :)

2010/05/13

Videó1

Ismét Wise Lady segítségére szorultam, aki több megoldást javasolt nekem. Természetesen nem az elsővel sikerült megoldanom a problémámat, de a lényeg, hogy sikerült. Köszönöm Wise Lady ezúton is a gyors segítségedet! :)


szólj hozzá: Csajok - duma

Elsőként Kincső van a képen, majd Zsófi is.


szólj hozzá: Csajok - duma