Heverésző szombat

Annyira jó volt, annyira szinte megismételhetetlen, hogy teljesen feltöltött minket! Szombaton végül senki nem jött hozzánk, csak Tibike pár percre, így egész nap szó szerint ágyról ágyra jártunk. Ha nem a nagy ágyban lustálkodtunk, akkor a kanapén. És mindezt a Lányok társaságában. Bevezettük, mert megtehetjük :), hogy reggelente egy-másfél órára magunkhoz vesszük a Csajokat az ágyba. Ez nekik is nagyon jól esik, és nekünk is. Úgy vettük észre, kihat a napjukra. Szombaton én még kényeztetve is voltam: reggelit kaptam, ezt mondjuk máskor is szoktam, ez nem újdonság, de az már igen, hogy az ebédről nem nekem kellett ezúttal gondoskodnom. Nem volt más dolgom, csak feküdni az egyik gyerekkel a karomban - etetni és fejni fel kellett kelnem, na meg enni is, de amúgy! Tv-t néztünk! Együtt! Csendben! Kislányaink egész nap vagy ettek, vagy aludtak, mint csecsemő korukban. Éppen ezért azt vártuk, hogy éjszaka nem sok alvás lesz... Ennek ellenére Kincsőhöz 1-kor kellett felkelnem, majd Zsófival együtt fél 7-kor keltettek minket. DE nem üvöltéssel, hanem édes gőgicséléssel. Már nagyon dumálnak a tárgyaknak, mindegy, hogy mi az, csak legyen valami, amihez beszélhetnek.



Egymást is kezdik felfedezni. Már elnézegetik a tükörképüket :), és ha véletlenül nem csatlakozik az egyik a másik sírásához, akkor csak nézi, hogy mi baja lehet a testvérének, miért üvölt ennyire. Nagyon édesek. Van, hogy egymáshoz bújnak alvás közben, ha a kanapén alszanak. Sőt, szombaton annyira jól érezte magát Kincső, hogy még meg is csócsálta Zsófi karját. Még szerencse, hogy nincs foga... :) Szóval egyre édesebbek, egyre értelmesebbek, bár azt még nem értik meg, hogy néha főznöm is kell, nem ülhetek folyton mellettük. Ugyanis vasárnap is kényeztetve voltak a Kisasszonyok, ezért vagy nem ezért, de ma elég nyűgösek voltak... Sehogyan sem akartak beletörődni abba, hogy nem lehetek egész nap VELÜK! Persze aztán ők nyertek, mivel nagyon nem tudom elviselni az üvöltésüket. :( Ingerült leszek tőle, így délután kényelembe helyeztem magam az ágyuk között, és ott olvastam. Nem kellett szinte semmit sem csinálnom velük, elég volt, hogy látták, ott vagyok. Gábor azt hitte, túlzok. Aztán belátta, hogy nem. Felálltam, kimentem a szobából, de szinte alig léptem ki az ajtón, már hallottam Kincső nemtetszését... :) Ez van. El lettek kényeztetve, és persze én szívok. Hétvégéig majd újra visszaszoknak, úgyhogy el lehet őket majd újra rontani. :) De nem baj. Imádom őket. Imádok velük lenni, még ha csak az ágyuk mellett ülök is. Ez engem is boldoggá tesz. Csak egy picit kimerítőek néha. Mindegy. Visszasírom még ezt az időszakot is, ezért nincs lelkiismeret furdalásom. Az a lényeg, hogy ők boldogok legyenek, más nem számít.


Ugye mi jó testvérek vagyunk!?