2010/09/29

Első "betegség"

Pár napja taknyosak a Lányok. Szerencsére ez még nem az a betegség, amivel orvoshoz rohannánk, bár tegnap este már közel álltam hozzá. Mondtam is a Gábornak, ha mára nem javul a helyzet, elmegyünk a dokihoz. Nem is az volt a baj, hogy folyt az orruk, tegnap főleg Kincsőnek, de előző nap viszont Zsófinak, hanem az aggasztott, hogy olyan híg és büdös volt a kakijuk, hogy folyton át is kellett őket öltöztetni. :( Az a tipikus, nem csak szó szerint értendő háta közepéig sz.ros gyerekek voltak. A hangulatukról nem is beszélve!!! Nem aludtak rendesen sem, és ahogy le lettek fektetve, nekiálltak köhögni. Telefonon kikértem a háziorvos véleményét, mert Gáborom olyan orrkrémet hozott a gyógyszertárból, amit, miután elolvastam, nem kentem volna az orruk alá. Szóval a doki ajánlott egy mentholos krémet, és c-vitamin cseppet. Meg is vettük. Ahogy hazaértünk, kaptak is a cseppből, persze Kincső egyáltalán nem akarta bevenni, de Zsófi, természetesen szó nélkül nyitotta a száját. Ő a mi JÓ gyerekünk. Ebből a szempontból. :) Egyébként tegnap Kincső mindennel szemben szkeptikus volt, amit adni szerettem volna neki. Akár teát, akár vizet, akár almalevet kínáltam, mindennel küzdöttem. Ma már annyira nem. Csak az első itatásnál. :)

Szóval ma is folyik az orruk, ma egyformán :), viszont mind a kettejük széklete kielégítő. Lehetne jobb is, de már ezzel is meg vagyok elégedve. Azért még nem merem elkiabálni a gyógyulás szó kiejtését, de remélem, hogy ennyivel megúsztuk. :)

Ja, a kenőcsöt az orruk alatt egészen jól viselték, bár ma a Kincső egyből letörölte, Zsófi pedig úgy elkezdett szimatolni, nagyon édes volt. :) Aztán Kincső orra alatt újra bekentem, és gyorsan a szájába dugtam a cumit, úh. nyugton maradt. :)

Gábor is lassan kezd újra a "régi" lenni, azaz ő is meggyógyul nemsokára. Ő is jó náthás lett. Megfázott. Így mind a négyünk nyaka köré kendő került. :)

Nincsenek megjegyzések: