Drága kicsi Csillagocskáim! Ugyan a kórházban már kaptatok egy oltást, de én mégis a mai oltást számolom elsőnek, mert ez volt az első alkalom, hogy együtt mentünk el, együtt éltük át e fájdalmas procedúrát. Illetve inkább Ti éltétek át, mi Apával csak sejtettük, mit is érezhettek, és igyekeztünk megvigasztalni Benneteket! A szúrás pillanatában nagy volt a rémület, az ismeretlen fájdalom lebénított Titeket, Zsófikám, Te alig kaptál levegőt, csak meresztetted a kis szemeidet, bár akkor jó nagyok voltak, és csak hápogtál némán. Egy darabig. Aztán teli torokból üvöltöttél, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kellett pár perc, hogy megnyugodjál. Kincsővel Apa ment be, a vizsgálat alatt Vele sem volt gond, de a szuri Neki is nagyon fájt.
Vettünk lázcsillapító kúpot, de szerencsére eddig csak hőemelkedésetek volt. Remélem, nem is megy feljebb a hőmérő számlálója - mert nem higanyos, bár az lehet, h pontosabban mérne, de azt nem találtuk meg, így szerencse, hogy a héten vettünk egy digitálisat.
Sajnos a szuri helye viszont eléggé fájhat Nektek, mert evés után meg az ágyból való kivétel során mindig sírtok, ha mellkason vagytok. :( Remélem, hamar elmúlik a fájdalom. És hogy a fájdalom ne járjon egyedül, Apa észrevette, hogy Zsófink nem feltétlenül csak a szúrás miatti fájdalmában sírhat, hanem a pukizások után feltűnően nagyokat visít. De akkorákat, amekkorát még sose hallatott. Rossz hallani, és nézni is a kis eltorzult arcocskáját. Sajnos nem figyeltem, mikor volt utoljára széklete, így mint a Messiást várom, hogy kakiljon ez a gyerek egy hatalmasat! Azt hiszem, ezentúl egy kakilós listát is kéne vezetnem.
Nov. 20.: Zsófi, baja miatt, ma éjjel közöttünk aludt, hogy legalább Kincső tudjon aludni, de végül Zsófi is nagyon szépen aludt az éjjel, csak mi Apával nem nagyon tudtunk, illetve tudni tudtunk, csak elég kényelmetlenül, de ez a legkevesebb, amit megteszünk a mi kis Zsófinkért! Ma eddig (11.30 óra) nagyon jó gyerkőcök voltatok, ha felébredtetek, ettetek, szépen, normálisan, ahogy kell, és utána elaludtatok. Néha ugyan felébredtek, de vissza is alszotok anélkül, hogy oda kéne mennem Hozzátok. Vajon ez csak az oltás miatt van így!? El tudnám viselni, ha mindig ilyen csendesek lennétek, de tudjátok mit!? Inkább kiabáljatok, csak ne fájjon semmitek! Egy hónap múlva újabb oltás! De most egy darabig nyugi van. Addig gyűjtjük az erőt a következőhöz!
Millió puszi a kis oltásos combitokra! Anya és Apa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése