2009/11/15

Amikor az angyalok szabadságra mennek...

Próbáltak felkészíteni, nem áltatott senki azzal, hogy semmiség az egész, nem mondta senki, hogy meg se fog kottyanni, nem, ilyet senki se mondott. Én mégis optimista voltam, azt hittem, én balga, tudom, mi vár rám, nem érhet meglepetés. Sőt! Hiszen ÉN tapasztalt vagyok, észre se fogom venni, hogy ezúttal nem egy nappali munkáról van szó, hanem egy 24 órás műszakról, ami nem ér véget, ami elől nem tudok hazamenni a csendbe, ami után nem tudom kiszellőztetni a fejem, nem tudom kialudni a nap megpróbáltatásait. Nem. Be kell vallanom: tévedtem. Sokkal jobban igénybe vesz, mind testileg, mind lelkileg, mint ahogy én azt képzeltem. És igen, kiborulok. Mert... mert nem bírom az üvöltéseteket leállítani, csak sétával, de akkor meg nem haladok mással, amit helyettem nem csinál meg senki. És kiborulok, mert nem tudom, fáj e valamitek, vagy egyszerűen csak hisztiztek. És itt jön az, amit először gondoltam, ezt csak utólag fűztem be.

Próbáltam szépen megfogalmazni a címet, ne hasson ijesztően, hogy micsoda nagy hanggal vagytok képesek kinyilvánítani, ha valami nem tetszik Nektek. Tudniillik nem mindig fenékig tejfel Veletek az élet! Szerencsére "csak" nappal "boldogítotok" engem ezzel az oldalatokkal, éjszaka érdekes módon eszetekbe se jut hisztizni. Ja, hogy ez nem mindig hiszti!? Ezt aláírom, de furcsa mód a frontok, a hasfájás csak és kizárólag nappal ér utol Benneteket. Még jó, hogy lehet hangot is rögzíteni itt, így meg tudjátok nézni, hallgatni magatokat, milyenek is vagytok, amikor éppen rátok jön a hiszti, a hasfájás vagy éppen a front. Mindegy minek nevezzük, lényeg, hogy képesek vagytok hatalmas decibellel mondani a magatokét, és olyan sokáig, akár 2,5 órán keresztül is, hogy én hamarabb kattanok be, mint ahogy Ti megunnátok...

video

Remélem, tetszik majd Nektek is a hangotok, ha évek múltán visszahallgatjátok. Akkor már biztosa én is jót derülök rajta, sőt, talán még édesnek is fogom nevezni, de ma, illetve az elmúlt pár napban mindennek neveztem, csak édesnek nem!





Drága Kislányaim! Csak arra kérnélek Titeket, kíméljetek egy picit! Éppen elég, hogy Apátokat alig látom, annyi munkája van, de lassan kedves se tudok lenni Vele, mert annyira kikészítitek az idegeimet, teljesen kimerülök estére. Szóval Picikéim, egy kicsit kíméljétek a hangocskátokat, úgyis húzós hét áll előttünk, spóroljátok az energiátokat, mert szükségetek lesz rá, jó?

Ettől függetlenül imádlak Benneteket, csak hát, amint írtam is, nem mindig könnyű...

Végszó gyanánt: Angyalkáim gyertek vissza, ezt a mostani Kincsőt és Zsófit pedig jó messzire űzzétek!

2 megjegyzés:

3 kislány, én meg egy férj írta...

Ó de ismerős megint minden.
A lányokkal egyenként meghallgattattam a sztereóban sírást, hát nagyon tetszett nekik és bevallom én is elmosolyodtam. Azért jó volt levenni a fülhallgatót a végére..
A teraszon a friss levegőn a babakocsiban nem alszanak el? Akkor csinálhatnád a dolgodat, ami tudom frusztrál ha elvégezetlenül marad.
Aludj, amikor csak teheted.
Puszillak és sokat gondolunk rád

Ági és a csajok

ui. Szerinem sokan olvassák a blogodat. Még akkor is ha nem szólnak hozzá. Hidd el tudom.

g.Vivien írta...

A délutáni sétánál konkrétan eljátszották velem ugyanazt, amit itthon is: cumit kérik, beteszem, majd alig indulunk el, már kiköpik és ordítanak. Mondom, tök jó, ezzel az erővel otthon is maradhattunk volna. :)

Teraszon sem alszanak el, max. addig vannak csendben, amíg tologatom a kocsit ide-oda. Mondtam is a Gábornak, hogy én mindig azt láttam, az ikrek toleránsak, de a mieink valahogy nem azok. Valamit nagyon rosszul csinálok. Ha az egyik üvölt, üvölt a másik is, rákontrázik, és ha az egyik hirtelen csendben marad, a másikat is, mintha elvágták volna.

Mindegy, azért szerencsére nem mindig ilyenek. :)