2010/01/30

Zoliék nem tervezett látogatása

Az úgy volt, felhívott a Zoli, hogy hoz egy csomagot Apunak, mert mi úgyis megyünk ki hozzájuk másnap, és akkor ki is vihetjük neki. Akkor még úgy volt, hogy ki tudunk menni, de végül az időjárás beleszólt. :(

Zoli, mikor hívott, azt mondta, csak odaadja a cuccot és már megy is, be se jön, semmi. Aztán kicsivel később hívott, hogy mégis bejön, mert barátnője Anett és az ő kislánya Réka szeretnék megnézni a Csajokat. Na, gyors rendrakásba fogtam, mert "kivételesen" feje tetején állt minden. :)

Kincső ébren volt, így ő volt a szerencsés, aki kényeztetve volt. :) És aki fotózkodhatott a "vendégekkel". :)

Végül olyan jól érezte magát Rékus, hogy fürdetésre is itt maradtak, sőt, megvárták, míg Kincsőt megszoptattam, megnézte a lányka, ahogy Zsófi is megfürdött, felöltözött és végül azt, ahogy ő is eszik. Ennek a végét már nem várták meg, de nagyon jó volt, hogy jól érezte magát, nagyon cserfes, felszabadult leányzó, aki egyből otthon érezte magát nálunk. :)

Itt ugyan Kincső épp becsukni készül a szemecskéjét, de mivel a többiek olyan aranyosak a képen, így ez került be. :)

2 megjegyzés:

Natimi írta...

Látom a Kismama is előkerült:))

Édesek a képek:)
Puszillak és szép vasárnapot nektek!
Timi

Vivien írta...

Naná! :) Dicsekszünk, ahol tudunk... :)

Nektek is szép vasárnapot! Puszi. :)