2010/01/31

Ez + az

Az elmúlt pár napban történt még pár dolog, amit szeretnék megörökíteni. Egyik az, hogy tegnap Jutkától kaptak a Lányok egy takarót. Szerettem volna lecserélni az eddigit, ugyan még nem nőtték ki, de hiába volt pihe-puha pillepaplan, azért én alatta még egy pléddel mindig betakartam a Kislányokat. Kaptunk két takarót, azzal szerettem volna ezeket kicserélni, de aztán előállt Jutka egy olyan ötlettel, amire nem tudtam nem-et mondani. Volt neki egy használaton kívüli gyapjútakarója, és azt a gyerekek kedvéért kettévágta és levarrta nekik. Szintén kaptunk huzatot, még a takarókkal, így tegnap már az új takarójukban aludtak. Nem kaptak alá plédet sem. Reggel 7-kor, amikor keltek (:)) jéghideg volt a kezük, de ez annak köszönhető, hogy éjjel valamikor leállt a fűtésünk, úh. 18 fok körül volt a szobájukban. Lehet, emiatt aludtak olyan jól!? :)

Kincső ma délután

Zsófi ma délután

Aztán a másik, ami ugyan még pénteken történt. Végre felragasztottam a Csajok szobájára a Jézuskától kapott név-betűiket. :) Ma sajnos el is felejtettem megmutatni Anyuéknak, pedig tőlük van.

Ha már mindenben Kincső az első, itt legyen a Zsófi :)

Ennyit szerettem volna még leírni. Remélem, Kislányaink ma éjjel is jót fognak aludni. Ma valahogy az egész nap olyan jó volt. Kiegyensúlyozottak voltak, nem volt kapkodás, ha kaja volt, ettek rendesen, ha aludni kellett, aludtak, levegőn is voltak kétszer, akkor is aludtak, a kajáért nem hisztiztek, pedig bizony egyszer 4, aztán 5 óra is eltelt a két evés között, de nem voltak emiatt hisztisek. Ilyenkor nekünk is sokkal jobb. Főleg az én hangulatomra tud kihatni a Csajok napi viselkedése. Gáborom elmosogatta a tegnap dél óta várakozó lábosokat, így arra sincs gondom már. Tökéletes nap volt. Még havat is lapátoltam végül. :) Úgyhogy hasznos is voltam. :) Kíváncsian várom az éjszakát, majd beszámolok róla. Remélem, lesz időm! Ja, még egy fontos dolog: széklet - már mind a két gyereknél problémás volt. :( Kapták a szirupot, azzal ment, illetve jött a kaki. Viszont egy ideje nem kapnak, és maguktól kakilnak. Nagyon örülünk neki. Nem is szeretném elkiabálni, de 2-3 naponta kakilnak a Csajok. :)

3 megjegyzés:

Natimi írta...

Cukifalatok!!!!!!!

Puszillak,
Timi

Magdi írta...

szia Vivien!
esetleg figyeld meg, hogy a te hangulatod milyen, aztán a gyermekeidé milyen??? előfordulhat (sőt szerintem az a gyakori), hogy átveszik az anyukájuk lelkiállapotát. nagyon jó a radarjuk.
puszi az összes lánynak, és persze a fiúnak is:)

Szitya írta...

Szia Vivi!
Köszi az érdeklődést, válaszoltam a blogomban!És hamarosan jelentkezem nálad, telefonon is!
Puszi neked és tündéri családodnak!
Szilvi