2010/01/21

Anya az ilyen!?


Miközben másodjára próbálom megfőzni az amúgy nem túl bonyolult és eddig mindig jól sikerült krumplifőzeléket, leírom a címhez tartozó sztorit - de közben figyelek, nehogy ismét leégessem a főzeléket... :))

Lánykáim, nem tudom, tudjátok e, ha nem, akkor most elárulom, hogy a születésetek óta Anyátoknak már az egyszerű bevásárlás is felér egy kiruccanással, kikapcsolódással. :) Tegnap is egy ilyen kiruccanásban volt részem, mert Apa végzett időben a munkával, ahogy mostanában szokott, így miután belétek tömtem, szinte szó szerint az eddig imádott és szó nélkül evett sütőtököt, útra keltünk, hogy vegyünk újabb adag sütőtökpürét NEKTEK, mert azt nagyon szeretitek! Állítólag. Tegnapig legalábbis így volt.

Volt egy bevásárlólistánk, mivel hiába vagyunk még fiatalok, bizony elkél már nekünk is lista, hogy tuti ne felejtsünk el semmit. Bementünk a Metro-ba, jól bevásároltunk mindent, ami a listán volt, meg amit még itthon mondogattam, hogy el ne felejtsük, meg persze olyat is vettünk, ami nem volt a listán, de akciós volt - Túró Rudi! :) Erről jut eszembe, minek vettem ma kakaós csigát desszertnek!? Ebből is látszik, hogy ritkán engedünk a csábításnak. Szóval. Kassza, fizetünk, ezúttal sikerült elsőre eltalálnom a bankkártyám pin-kódját. Mert olyan is volt, hogy kétszer is rosszat pötyögtem be, aztán jó, hogy a Gábor tudja, így nem lett belőle rendőrségi ügy... Szóval Anya fizetett, addig Apa pakolt, majd elindultunk kifelé. Még nem jutottunk ki, mikor a fejemhez kaptam: "Pelenkát nem vettünk!" Végülis még van itthon, nem probléma. Megyünk tovább. Kocsiba bepakolás, elindulás haza, megyünk, megyünk, egyszer csak újra a fejemhez kapok: "Nem vettünk babakaját!"

Így történt, hogy Anyának nagyon jó napja volt, mert mikor hazaértünk, kipakoltunk, mélyhűtős cuccok be a mélyhűtőbe, Apával együtt újra elindultunk, de ezúttal csak az Auchan-ig mentünk. :) És ott vettünk Nektek finom sütőtökpürét! :)

Kincső fürdés előtt

Kincsőkénk tegnap szintén bebizonyította, hogy ő is ki tudja nyitni a száját, ha jön a kanál. Egy idő után persze nem túl szívesen tette, vagy ha mégis kinyitotta, akkor a nyelvecskéjét is előretolta, minél könnyebben ki tudja lökni a szájából a kaját. :) A kis Drágánk tegnapelőtt átlépte az 5 kg-ot. Illetve lehet, hogy már hamarabb, de mi csak tegnapelőtt vettük észre.

Zsófi fürdés előtt.

Jó lenne Zsocit is lemérni, remélem, ma ő kel fel hamarabb! Ígértem képet és sztorit a házi dolgainkról. Na, majd egyszer arra is sort kerítek. :) Most megyek. Nem tudom, mit csinálok, mert alszotok, de valamit kitalálok. :) Sok puszi Lánykáim, továbbra is imádlak Benneteket! J,a és tök cukik vagytok, hogy már csikisek vagytok! Ahogy belepuszilok a nyakatokba - amit én személy szerint utálok -, tündérien kacagtok hozzá, és összehúzzátok magatokat! Jaj, egyszer úgyis megeszlek Titeket! :) CUPP PUSSZ Csajok!

7 megjegyzés:

Borzási A. Kriszta írta...

Vivien, nagyon aranyos lánykáid vannak. Nagyon kötődöm az ikrekhez és az ikres anyukákhoz, azért is, mert én is iker voltam, de a párom meghalt, születése közben. Talán mi is ilyenek lehettünk volna...
Ugye nem baj, ha rendszeresen olvaslak?:D:)

Vivien írta...

Kedves Kriszta! Dehogy baj, sőt megtisztelsz az érdeklődéseddel! Nagyon sajnálom, hogy így alakult a Ti ikerségetek! :( Érzed is, hogy elveszett az egyik feled, vagy mert nem ismerted, ezért nem is hiányzik? Remélem, nem vagyok tolakodó a kérdésemmel!?

Borzási A. Kriszta írta...

Hát, biztosan kicsit kiegészítettük volna egymást. Különleges hiányt nem érzek, de sokszor eszembe jut, hogy milyen lehetne életünk, ha életben maradt volna...? Ha így gondolok rá, akkor máris hiányzik!
De Isten tudja miért adta így. S belenyugszom az Ő akaratába. Nagyon édik a babák! Mondtam már?:P
Mostmár rendszeresen olvaslak! Még írjál róluk, sokat!:)

Vivien írta...

Ez így van, sajnos. Nem tudhatjuk, mi miért alakul úgy, ahogy alakul, de biztosan úgy jó, még ha elsőre rossz is.

Megígérem, írok sokat. :) És köszönjük a bókot. Tényleg édesek, imádom is őket NAGYON! :)

Szitya írta...

Vivi!
Az a Kincsős kép egyenesen tündérien művészi!!!! Ki a falra vele!!! Puszi,

Szilvi

Vivien írta...

Az a "baj", hogy kétnaponta lehetne újabb képet kitenni a falra! :)

Natimi írta...

Annyira édesek ezek a lányok,hogy nem tudok betelni velük!!!:)Tündériek!

Az én szememmel annyira fejlődnek!Olyan nagyosak már!Édesek ahogy esznek!
...azért ne edd meg őket,jó??:)))

Puszillak,
Timi

u.i.Kincső olyan ezen a képen,mintha profi fotós állította volna be:)!