2010/03/22

NAGY utazás

Ahogy sejtettük, nem a mostani éjszaka lett az az éjszaka, amit mind a ketten átaludtak. Kincső fél 4 előtt ébresztett minket, fel is keltünk mind a ketten, érdekes módon nem kóvályogtunk az álmosságtól, fáradtságtól, valószínűleg azért nem, mert TUDTUK, hogy fel kell kelnünk, és indulnunk.

Ezt is leteszteltük, már tudjuk, hogy hiába volt minden, ami lehetett, előre bepakolva, így is 3/4 5 volt mire elindultunk. Természetesen az első utunk a benzinkúthoz vezetett, ahonnan kereken 5 órakor indultunk tovább.

Szeretünk vasárnap utazni, mert akkor nem tartanak fel minket a kamionok az úton. Igaz, ez akkor volt lényegesebb, amikor még csak ketten jöttünk a "Pözsivel". Viszont most a "Volvival" tudtunk gyorsan jönni. Ennek köszönhető, hogy nem tartott egy napig az út, hanem délután fél kettőre meg is érkeztünk. Zökkenőmentes volt az út, csak néhol kellett lassítani a ránk zúduló zivatar miatt, de különben jól jöttünk. Láttunk havas legelőket is, amik ugyan nagyon szépek voltak, de eszünkbe jutott, hogy a szép, napos márciusi tavaszt hagytuk otthon... Két éve márciusban a Jonas-szal hónyuszit építettem. :) Na, az szép volt! Erre most igazán nem vágytam, mert ugyan imádom a havat, de szerintem idén elég szép telünk volt, most már a vérem az igazi tavasz után vágyik. :)

Kincső a legjobban ennek a Libero-s békának a rágcsálásával volt el - vagy az én ujjamat használta rágókának, amíg nem lett ráncos az ujjam :)

Kislányok egész úton nagyon jó fejek voltak, Zsófi egyszer borult ki, szerencsére hamar rájött, hogy nincs sok lehetősége, így csendben maradt az út hátralevő részében. Sokat aludtak, illetve többször keveset, és többnyire egyszerre, kivéve, amikor Zsófi a végén jól benyomta a szunyát, ezért neki elég rossz volt, hogy fel kellett ébresztenünk, mert megérkeztünk.

Zsófi alszik - Kincsőről nincs alvós kép, mert ő kifelé volt fordulva, és nem tudtam róla képet készíteni

Az út nagy része mégis játékkal telt és nézelődéssel. Meglepődtek, amikor alagútba értünk, olyan édesek voltak. Figyelték a különböző zajokat.

Kincső legújabb "harci" póza és kiáltása - ez utóbbi nem hallatszik, de a szájacskája formálását jól elkaptam :)

Tudom, homályos a kép, de valamiért nem készítettem sok képet az autóban, és nem volt ennél jobb kép az ébren lévő Zsófikáról

Összesen háromszor álltunk meg, ebből egyszer tankolni, kétszer pedig etetni. Sajnos a Csajok nem voltak hajlandóak az autóban szopizni, amit meg is értek, rém kényelmetlen lett volna, így mikor megérkeztünk egyből cicire tettem őket. De akkor meg az új hely és a sok új ember varázsa miatt nem tudtak rám koncentrálni. :( Még jó, hogy nem maradt otthon a fejőgép. Mostanában megint előkerül, pedig azt hittem, nem lesz már rá szükségem.

Szóval épségben megérkeztünk, jókedvűen és boldogan, hogy ennyire klassz Lányaink vannak, akikkel az utazás is hatalmas öröm. :)

12 megjegyzés:

Natimi írta...

Igazán rendes lányaitok vannak!!!:))
A képek csuda jók!Tetszenek nagyon!..és most láttam meg a másik bejegyzés képeit is!..azok a farmernacik:)))Cukik nagyon a lányok benne:)

Örülök,hogy ilyen kellemesen utaztatok mindannyian.Várom a folytatást és a sok sok képet:))

Puszillak,
Timi

sedith írta...

Szia, Vivi, nem vicc volt, tényleg nyertél, de hogy meg is kapd a nyereményed, szükségem lenne egy címre is, ahová postázhatnám. :) Kérlek, írd meg a címet az edithreceptjei@gmail.com címre. :) Várom!!!

UI. nem tudom, miért a bloglistámban a ti naplótok nem frissül. Úgy szerepel, hogy 3 hónapja írtál utoljára. Meg kell néznem, mi a baj.

Puszi és várom a címet minél hamarabb!!!:)

Vivien írta...

Sajnos másnál is probléma ez, úh valószínűleg nálam van a bibi. :( Majd utánajárok, hátha rájövök.

Címemet megírtam, köszönöm szépen előre is. :)

Puszi mind a kettőtöknek. :)

Mónika írta...

Szia Vivi!

Nagy bátorság részetekről két csöppséggel egy hosszú utat bevállalni, de csak igaz a mondás...
Aki mer, az nyer!
:)
Édesek a lányok, egy rossz szavatok nem lehet rájuk!
Sokszor felnőttekkel több baj akad a hosszú utazás alatt!

Gáborodnak nagyon boldog névnapot kívánok!
És még a nyereményedhez is gratulálok így utólag, amit Edithnél nyertél!

Nézd majd meg, hogy nem blokkoltál-e le valamit a "bocsánat" bejegyzésednél.
Szerintem ott kellene keresni a hiba gyökerét!
(bár könnyen beszél egy olyan ember, aki elől egyébként is menekül a technika)
:)

Szitya írta...

Szia Vivi!

Örülök, hogy épségben és vidámságban megérkeztetek! Téynleg, "csak" el kell egyszer indulni, utána már megy minden, mint a karikacsapás!!!
Pompás ott-tartózkodást kívánok!
Puszi,

Szilvi és a lányok

Ági írta...

Szuper! Innentől már nem is lesz megállás. Vihetitek őket bárhová magatokkal. Emlékszem ennyi idősen már mi is utaztattuk őket rendesen és arra is, hogy elviselhetetlenül tudtak nyafizni sírni ha elfáradtak. Ilyenkor nálunk a varázsszer a Babazene cd volt, varázsütésre csöndbe maradtak mindketten. De hát nektek ilyesmire nincs is szükségetek. Jó gyerekek! És változatlanul gyönyörűek! Ági

sedith írta...

Szia, Vivi!:)
Valóban másnál sem frissül a naplód, most Ágitól jövök és ott is az utolsók vagytok!:(
Csak jelezni szeretném, hogy a kis csomagocskát elküldtem. Sajnos csak ma jutottam oda, hogy feltegyem, tehát az ünnepre nem fog megérkezni, de ha kis késéssel is, de fogadd annál nagyobb szeretettel!:) Puszillak és jó étvágyat majd hozzá! Nyugodtan fogyaszthatjátok őket, abszolút nem fog megártani nekik az utazás (hacsak össze nem törnek) sőt, az, hoyg nem azonnal fogynak el, csak jobbat tesz nekik. Ki vannak kísérletezve, jól bevált receptek, tehát emiatt nem kell aggódnod. Nincs bennük semmi nyers, romlandó. Szóval, csak szóltam, hoyg tudd. Persze, még nem a csajoknak valók, azért. :D
Puszi, Edith

Natimi írta...

Na neee!!!Levetted azt gyönyörű idézetet,ami a tegnap fent volt még:((?!!Kérhetném hogy visszatedd?Csak addig,ameddig bemásolom?!:))
Tegnap nem volt időm,sajnos,de elolvastam gyorsban!

Puszillak,
Timi

u.i.Van egy díjunk számotokra!Kukk be hozzánk!:)

Ági írta...

Hurrá, megjavult a beállításod és újra frissít a bloglistámban a te naplód is. Ügyes vagy, bárhogyan is javítottad meg. :-)))
Ági

Mónika írta...

Frissített a blogotok!!!
:)
Hogy csináltad???
:)

Vivien írta...

Wise Lady segített megjavítani a hibát. :)

Timi, az idézetet felrakom újra pár napra a kedvedért, de Gáborom szerint túl brutális és megkért, hogy vegyem le.

Puszi Mindenkinek, és örülök, hogy sikerült a hibaelhárítás. :)

Ági írta...

Mondtam, hogy Wise Lady a megoldás kulcsa!
Írj!!!