2010/03/02

Ibi néni látogatása

Kincsőkével

Húú, szégyellem magam, mert ez a látogatás még február 19-én volt... Mentségemre szolgál, hogy a blog-írás helyett a Lányaimmal vagyok, nem tudok eleget lenni velük. :)

Zsófikával

Ibi néni Anyu nagynénje. Azt hiszem. Kicsit nehéz megfogalmaznom, milyen is Ibi néni, mert én sem ismerem olyan nagyon. Mi vagyunk a családja. Mióta a Nagyim meghalt, azóta újra közel került hozzánk, főleg Anyuhoz, és tartják a kapcsolatot. szerintem ez jó. Ő egyedül van, szüksége van valakire.

Csípem benne, hogy úgy érzi, ha neki szüksége van valamire a háztartásban, akkor vesz nekünk is belőle, gondolván, jól jön biztosan nekünk is. Na, nem kell nagy dolgokra gondolni, most egy nagy teatojást kaptunk tőle, de akkorát, amekkorát nem láttam még. Ráadásul csavaros, ami szintén újdonság. Ezen kívül csak el kellett panaszolnom, minden hátsó szándék nélkül, hiszen akkor még nem tudtam, hogy ezek nála meghallgatásra találnak, hogy elleptek minket tavaly a molylepkék és rengeteg fűszert ki kellett dobnom, mert nekünk valamilyen szinten nyitottak a fűszertartóink. Rá pár hétre küldött Anyuval csavaros tetejű tárolókat a fűszereinknek.

Aztán. Amikor a Lányok még meg sem születtek, készített nekik gyöngyökből olyan nem is tudom minek hívják, szóval amitől jól alszanak. Meg persze kaptak másra is köveket, amiket Anyu belevarrt az alvókendőjükbe. Most már meg sem közelítheti őket sem betegség, sem boldogtalanság. Ja, és a foguk is úgy fog kibújni, hogy észre sem vesszük - a szintén nem tudom milyen köveknek köszönhetően - ebben Anyu hisz. Az eredményről majd beszámolok... :)

Háát, asszem ennyi, amit írni tudok Ibi néniről. Nagyon kedves tőle, hogy eljött hozzánk. Mi persze családi képekkel, meg egy újfajta kép-montázsokkal leptük meg őt. Ezt azért kapta, mert képes volt elvinni a Kismamát és a képeinket kinagyíttatni!!!

3 megjegyzés:

Baranyai Zsuzsanna írta...

A kövecskék roppant hasznosak. Borostyán-nyaklánc nálunk is nagyon bejött :) Bzsuzsa

Natimi írta...

Minden esetre aranyos ez az Ildi néni:))Hogy azok a kövek mikre nem képesek:))Hátha,hátha..

Nagyon édesek a lányok!!
Timi

Mónika írta...

Ez megint egy közös pont!
:)

Nekünk is van egy Ibi nénink (Ica nénink)
:)