Összefoglaló szept. 16-18.

Ugyan Bánk volt az úticélunk, és a szállásunk is, és pénteken nem is voltunk máshol, kivéve a helyi Tengerszem éttermet, ahol az ebédünket fogyasztottuk el. Aznap nem volt túl szép az idő, hogy szépen fogalmazzak, sőt, esett az eső délután is, így a hatalmas ebédünk után nem csak a Lányokat fektettük le, hanem bizony mi is a passzív pihenés mellett döntöttünk, és nagyon jólesett egy órát aludni, mert el is aludtunk. :) Másnap délelőtt lementünk a boltba, meg cérnáért, ahol végül nem tudtam ellenállni jó pár hajcsatnak. Egyelőre nincs is szükségünk több csatra, annyit sikerült már összegyűjtenünk. Hajgumi még túlzás lenne, de alig várom, hogy eljöjjön az ÉN időm, és kreálhassak valami szép kis frizurákat a Lányoknak. Nem tudom, mennyire lesz akkor tartós, mert most még egyelőre arról szólnak a próbálkozásaim, hogy én beteszem a hajukba a csatot, ők meg kitépik egymás hajából. Igyekszem rájuk szólni, de a vége mindig ugyanaz: inkább megy vissza a dobozba a csat. :( :)

Szombat délben, hogy ne ugyanazon a helyen ebédeljünk, a másik számunkra kedvesebb szabadtéri helyet választottuk, a Tavi Fészek Fogadó falatozóját, ahol már délelőtt nagyon finom bableves illatot éreztünk. Talán mondanom sem kell, hogy az első fogás mind a kettőnk számára bableves volt, annyi különbséggel, hogy Gábor a jókai mellett tette le a voksát, én pedig a csülkös mellett.

ÉS itt ki KELL emelnem, hogy a Lányaink hogyan ettek! Pénteken az én húslevesemből kaptak, míg ki nem hozták az ő rántott csirkemelljüket. Gyerekadagot kértünk Nekik, és MIND megették!!! Kivéve a krumplit. ÉS még az én húsomból is ettek, főleg a Zsófi. ÉS utána jóízűen megettek 1-1 kakaós palacsintát!!!
Szombaton nem kaptak a bablevesből, de szerencsére itt jobban meghallották ama kívánságomat, hogy LEGfontosabb a Lányok rántott húsa, és nem kellett sokat várniuk éhes Csemetéinknek az ebédjükre. Itt nem volt gyerekadag, ezért mind a ketten kaptak 1-1 szelet húst, aminek mind a ketten megették a felét, a többit elhoztuk, mondván jó lesz vacsira - ha nem nekik, akkor a Gábornak. :) A mi adagunk is olyan bőséges volt, hogy nekem is maradt egy szelet hús, azt is elhoztuk. :)

Az idő gyönyörű volt, ezért elhatároztuk, hogy ismét megpróbálkozunk a Nógrádi-várral. Többször "szemezgettünk" vele, gyereknapon el is jutottunk az aljába, de még mielőtt a Csajokat kivettük volna az autóból, az eső visszaparancsolt minket a járművünkbe, és hazahajtott. Na, de ezúttal szerencsénk volt. Nem csupán az időjárás miatt, hanem ahogy kaptattunk felfelé a várhoz, szembejött velünk 3 nagy csoport is, akiknek azért örültünk, mert már nem fent vannak... :)) Persze mindegyik megcsodált minket, az utolsónál meg is kellett állnom, mert annyira letámadtak, hogy nem bírtam az úton maradni, folyton meg akarták fogdosni a Zsófit. :)

Mikor felértünk, a várfalon belülre, hatalmas tér, mező fogadott minket. A fű selymesen lengedezett a szélben, engem egyből arra sarkallt, hogy ott és azonnal belefeküdjek. Ezt a vágyamat elfojtottam, viszont Zsófit azonnal kiszedtem a kenguruból, hogy sétálhasson kedvére.

Imádom a várakat, azon belül is az ilyen várromoknál a várfalakat. Hiába vagyok anya, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és előbb Zsófival pózoltunk Gábornak, majd elkértem tőle Kincsőt, hogy Ő is rajta lehessen a fotón:

Volt egy helyes rés az egyik falon, ott is lefényképeztettem magunkat. :)

És egy közelebbi kép:

Majd Gábor talált egy alkalmas sziklát, rátette a gépet, és csinált egy családi képet is (lesz majd közelebbi is):

Aztán mivel nekem nem nagyon akaródzott felállni - a fentebb említett okból kifolyólag, és lejjebb adva a szintet, beértem a fekvés helyett az ücsörgéssel -, így Gáborom elindult egyedül felfelé. Mi a Csajokkal jól elvoltunk. Egy darabig. Aztán mehetnékjük volt. Gábor meg sehol. Fogtam őket, elkezdtünk sétálni. Még jó, hogy már ilyet is lehet Velük EGYSZERRE!

Lesifotós Apa képe:

Nem is volt baj addig, amíg egy irányba haladtunk mind a hárman. De Kincső gondolt egyet, és csinált egy hátraarcot:

Na, ekkor már (rá)szóltam Gábornak, hogy ugyan a gép helyett fogja már meg az egyik Lánya kezét... :)) Aztán pár méter múlva, mégiscsak eljött az, amire az eleje óta vágytam:

Átvettem Gábortól a gépet, hogy most már róla is készüljön kép. Mentünk, kerestünk egy új helyet. Ez is jó volt többek között a vár(rom)ban, hogy sok hely akadt, ahol jó képeket lehetett készíteni.

Közelebbről:

Lányok hamar megunták az "üljünk rendesen, és mosolyogjunk szépen a kamerába" szerepet. :)

Érdemes végignézni egymás után a következő 8 képet...

Apa elindul a Lányaival.

Csakhogy Zsófi megállt.

És a fotóstáska tartalma is kezd kihullni...

Győz a fotóstáska tartalma.

... Kincső pedig a földre került...

...Zsófi se segíteni ment a Nővéréhez, hanem a csatját kivenni a hajából...

...eközben figyelmes Apuka leltárt tart... és azt sem veszi észre, hogy Zsófi Kincsőn megy keresztül (néha meg is paskolta)...

... aztán megsajnáltam első szülöttünket, és mentem segíteni Neki, mivel Gáborom csak nem akart elszakadni a táskától.

Lányok újra kenguruba kerültek, és mentünk tovább, megnézni a várból, amit még nem láttunk. A kilátás is gyönyörű volt, köszönhetően a vár magas fekvésének. Itt fent készítettünk jobb családi képet. Illetve Gábor készítette. :)

Mikor már mindent láttunk, elindultunk lefelé, útközben készült egy árnyék-kép is:

Eddigre nagyon megkívántam egy kis süteményt, vagy akár palacsintát is, igazából mindegy volt. Gábor mondta, hogy akkor vissza kell mennünk, de végül úgy döntöttünk, hogy bizalmat szavazunk a vár aljában lévő Vár-étteremnek, ami inkább egy teraszos kis kocsma féle volt, mint étterem. Kinézetre legalábbis. Kértünk capuccino-t is, és palacsintát. A capuccino véleményem szerint 3 in1 volt, a palacsinta pedig meg volt mikrozva. Mindegy, azért elfogyott, és az ital is jólesett. :) Mivel gyönyörű volt az idő, ezért úgy döntöttünk, nem megyünk haza, hanem elmegyünk megnézni a közelben lévő Drégely-várat. el is indultunk, aztán egy idő után, miután nem találtuk a letérőt, rájöttünk, hogy ide bizony nem fogunk tudni autóval eljutni, ehhez "sportolni" kell, és túrázni, úh. ezt elhalasztottuk. Közben a Lánykák is elaludtak az autóban, úh. tovább autókáztunk. Végül annyira elmentünk, szinte a határig, hogy úgy döntöttünk, teszünk egy kanyart hazafelé, és attól függően, alszanak e a Lányok, bemegyünk Nagybörzsönybe, ahol a térkép szerint szép templom és vízimalom is van. Biztosan érezték a Csajszik, hogy fel kell ébredniük, mert pár méterre a város - község - határától fel is ébredtek. A templom, Szent István király után elnevezett római katolikus, egyből a városka szélén állt, egy dombon. Gyönyörű volt a maga egyszerűségével. Szerencsénkre a kulcsos néni annak ellenére, hogy már egy órája lejárt a látogatási idő, eljött, kinyitotta a templomot a kedvünkért, és kedvesen elmesélte a történetét is, hogy a XIII. sz-ban épült, sokan járnak ide, fiatalok is, és hogy idén is már 14 esküvő volt itt.

A templom belseje, akár a külseje, szerény, éppen ezért gyönyörű.

Szívesen elnézelődtünk volna még, de nem akartuk feltartani a nénit, aki ráadásul meg is volt fázva. Sajnálatunkra a vízimalom is zárva volt már, így azt nem tudtuk megnézni, a kapujából pedig nem lehetett semmit sem látni. Folytattuk útunkat, és Szob előtt elkanyarodtunk Máriapócs felé. Ahol szintén templom nézőbe mentünk. Gábor már előre mondta, hogy ne nagyon éljem bele magam, mert tuti ez is zárva lesz. Én azért bizakodtam, és nem is hiába. Igazából nem tudtuk, merre kell mennünk, de szerencsénkre itt is szüreti bál volt, ezért leparkoltunk, és gyalog indultunk tovább. Lányok nézték a lovaskocsikat, tetszett nekik, nagyon. :)

Aztán ahogy mentünk felfelé az utcán egyszer csak előttünk termett a templom. :) Közvetlenül a börtön mellett. Van egy közös faluk, régen valószínűleg paplak lehetett, vagy valami hasonló. A templomban éppen elkezdődött a 6 órási mise, aminek az elejében részt vettünk, majd kiosontunk. Kincső úgyis elkezdett kurjantgatni. Gondolom élvezte a csendet, és a hangja visszhangját. :)

E szép, és tartalmas nap után hazaindultunk, már nem álltunk meg sehol, illetve egyszer megálltunk, mert előre hoztam a maradék rántott húst, és megetettem a Lányokat. Mind meg is ették, majd panaszkodtak, hogy kérnek még, de hát nem volt több. Otthon egyből nekiálltunk az esti programunkhoz, azaz pizsi, fürdővíz, tápszer előkészítéséhez, majd jöhetett a fürdés és az alvás. :)

Fürdetés

Eljött az idő, hogy lejegyezzem végre, mert újabb lépést tettünk előre fürdetés terén. Elölről kezdeném, hogy ki mikor, hogyan, hol fürdette a Lányokat. Először, utána, sokszor, ritkábban, stb.

A Lányokat először, mily meglepő, az ápolónők fürdették meg. :) Ők is pelenkázták Őket először. :) Családunkból, természetesen ÉN voltam az első mind a két dologban, mind a két Lányunknál. Zsófit már aznap kezelésbe vettem, pelenka ügyben, amikor fel tudtam állni, és el tudtam botorkálni a pelenkázóig. Tehát már vasárnap. Gábor is szinte egyből átpelusozta Őkisasszonyságát, aki e tevékenységet, ha jól emlékszem, át is aludta. :) Igazából nálunk ez sosem volt téma, hogy mennyire fogja kivenni a részét Gábor a Csajok körüli "munkából", szebben fogalmazva, a gondoskodásukból. Ez mind a mai napig így van. Sose mondta azt, hogy fúj, de büdös, én ehhez nem nyúlok, vagy hasonlót. Nem is tudom, miket mondhatnak ilyenkor a férfiak, mert Gábor soha nem ellenkezett.

Gáborom első pelenkázása: Zsófi

Fürdetni viszont akkor fürdettem először, amikor felköltöztünk Kincsőhöz, azaz 2009 szeptember 10-én.

Ugye milyen kis izmos teste volt már akkor is Zsozsónak??? :))

Kincsőről sajnos nem készült ilyen kép. Nem azért, mert Ő a mostoha, hanem azért nem, mert egyrészt amíg én Vele foglalkoztam, addig Gábor Zsófival volt el, másrészt pedig elfelejtettük. Szerintem annyira örültünk mindennek, ami Kincsővel, illetve a fejlődésével volt kapcsolatos, hogy nem is gondoltunk olyanra, hogy fénykép. Egyszerűen "csak" örültünk, hogy megint közelebb kerültünk a hazamenetelhez. Pedig panaszra aztán végképp nem lehet okunk. 1 nap híján két hetet voltunk kórházban, ebből több, mint egy hetet tölthettem együtt mind a két Lánnyal. És az utolsó két napon Kincső is velem lehetett. Volt egy szobánk a Zsófival, ahova később csatlakozott Kincső is. Eleinte csak addig jöhetett ki az inkubátorából, míg az Apjuk bent volt látogatni, majd kihozhattam napközben is, egyre többször. Aztán már szabad volt Őt is etetnem, hiszen az elejétől kapott Ő is anyatejet. Az egy picit húzós volt, itthon is tartott egészen addig, míg a Lányok rá nem fanyalodtak a cicire. :) Kb. másfél órákat aludtam, mert 3 óránként szigorúan etetés volt (itthon is), és mivel ragaszkodtam az anyatejhez, ők viszont a cumisüveghez ragaszkodtak, ezért korábban fel kellett kelni, hogy lefejjem Nekik a tejet. Mert a friss tejhez is ragaszkodtam.

Húú, de elkanyarodtam az eredeti témámtól. Szóval Kincsőt a kórházban fürdettem először, kb. szerdán, 16-án. Pelenkázni hamarabb pelenkáztam, amikor már többet kint lehetett velem. Olyankor mindig tiszta pelenkával fogadtam és vittem vissza. :)

És amikor végre hazajöttünk, 18-án, akkor is még én fürdettem mind a két Lányt. Nem azért, mert Gábor nem merte, hanem mert én nem mertem rábízni, hiszen olyan kis törékenyek voltak a Lánykák.

Az első fotó, amikor Gábor fürdette Őket, nem tudom, mikor készült. Méghozzá azért nem, mert valamiért rosszul dátumozott a gép. :( Elvileg 2009 október 29-ét írt ki a gép, de a Tücsiék karácsonyi látogatását is október 30-ra dátumozta... Tehát ezért nem bízom ebben a dátumban.

Zsófi

Kincső

Viszont a következő lépcsőfok már igenis valós: 2010. április 26. Addigra már többször felmerült bennünk, hogy a Lányok már igencsak kinőtték a szép piros kádat, amit különben nagyon szerettek, és megszoktak, olyanannyira, hogy amikor márciusban kint voltunk a Tücsiéknél, sírtak az ő kék kádjukban...

Tehát az jött, hogy a Lányok Gáborral együtt fürödtek. Persze szépen egymás után. Amíg az egyik fürdött, addig én a másikat készítettem elő a fürdéshez, és amíg a második gyerek pancsizott, addig én az elsőt öltöztettem, szoptattam, illetve, ha jól emlékszem, ez idő tájt szoktak le a Csajok a ciciről... Ez végülis mellékes, nem erről szól a bejegyzés, éppen eleget elkalandoztam már fentebb. Tehát apás fürdés volt soron.

Kincső

Zsófi

Én nem nagyon mertem Velük így fürdeni, mert nagyon ficánkoltak, és nekem nehéz volt őket megtartani, főleg azért, mert a fürdetőkrémtől síkos volt a kis testük, és féltem, hogy szó szerint kicsúsznak a kezeim közül. És nem csak ez volt a rossz benne, hanem, hogy a Lányok is érezték a bizonytalanságomat, az erőtlenségemet, és volt, hogy sírva fakadtak. Na, akkor mondtam, hogy maradjunk meg a bevált szereposztásnál. :)

Kincső velem.

Ezek az idők szépek voltak, aranyosak, ahogy az Apjukkal fürödtek, imádtam nézni, már amennyit tudtam nézni őket, hiszen a fürdetés általában nem arról szól, hogy én nézem őket, ahogy élvezik a pancsit. :( Pedig szívesen tenném. De egyelőre számomra az előkészületekről szól: ágy rendbe rakása, plüssök, alvókendő, cumi a helyükre, pizsama, body, pelenka, testápoló, popsikrém kikészítése, tápszer, kisorvosság, hálózsák bekészítése. És akkor megyek, törülköző a kezembe és kérem az aznap éppen soros gyerekemet. :) Mert természetesen váltakozva jönnek hozzánk. :) Mostanában, fáradtságtól függően szokott lenni időm arra, hogy nézzem őket, esetleg még játszani is tudok pár percet Velük. :)

Érdekes, hogy amikor átéltük ezt a fürdetési korszakot valahogy hosszabbnak tűnt, de most hogy nézem, hogy egy hónap múlva, azaz május 28-án már fürdetőkarikában élvezték a Lányok az esti fürdőt, meglepődtem. Nekem úgy tűnt, mintha több idő telt volna el a kettő között. De a számok valósak. Éppen Bánkon voltunk. Még itthon megrendeltem a két fürdetőkarikát, amit viszont itthon már nem kaptunk meg. De ezúttal úgy voltunk fent Bánkon, hogy értünk jöttek Anyuék, és Gábor később csatlakozott hozzánk, hozva a karikákat, amit még aznap este felavattunk. Imádták a Csajok az első perctől fogva. Nem tudták megunni a mai napig sem.

Kincső balra fent, Zsófi jobbra lent. :)

És igen, itt még nincs vége. Kérdezhetjük, ezek után mi jöhet még? Mi más, mint az, hogy karika nélkül, egyedül fürdenek. Na, azért nem teljesen egyedül, hanem kaptak a kád aljába csúszásgátlót. Egyből kettőt, a kád mérete miatt. Igaz, így a két szélén kicsit felkapaszkodik, de nem zavaró, még jó játék is a Lánykáknak. Ez hétfő óta van. Eddig nem tűnik nagy sikernek Kincsőnél. Ennek viszont lehetnek okai is: első nap hajmosás volt, amit mind a ketten utálnak - pedig "régen" semmi bajuk nem volt (ld. fent a piros kádnál épp Kincső haja van mosva), tegnap meg olyan nagyon fáradtak voltak, és nyűgösek, hogy már megfájdult a fejem az üvöltésüktől! Már a délutáni alvásukból így ébredtek. Illetve csak Zsófi, Kincső "csak" este csatlakozott hozzá...

Zsófi imádja viszont ezt is. Igazából nagy részt az a jellemző, hogy lehet bármennyire is rossz kedvük, a fürdés mindig (99,9%-ban) felüdülést hoz nekik. Imádják. Kíváncsi vagyok, hogy ma mit fog csinálni Kincső. Ha ma sem tetszik Neki, akkor holnaptól újra megkapja a fürdetőkarikát. :)

Balra Zsófi, jobbra Kincső. :)

Egyelőre ennyi. Még nem mertünk nagy vizet engedni Nekik, de Zsófi nagyon magabiztos. Mászkál, mintha szárazföldön lenne. :) Kincső pedig akkor is sír, ha Zsófi üti meg magát. :) Ha van változás, újra jövök. :)

Porszívó

Már fél lábbal kint vagyunk az ajtón Bánk felé, de ezt még muszáj lejegyeznem, különben jól elfelejtem. Nem először vettem észre, hogy amint említettem volt, Lányaink miután jóllaktak, bájosan dobálják le az ételt a földre. Van, hogy megvárják, hogy kiürüljön a tányérjuk és azt csak azután hajítják az étel után, de van, hogy ételestől dobják a földre. Ezért is tekintünk el a tányéralátéttől, még ha gyönyörűek is, és inkább úgy használjuk a tapadós tányért, ahogy kell. Így legalább van időnk elkapni a tányért, mielőtt repülne... :) De ettől még az ételek nagy része a földre kerül, ha Lányaink úgy akarják. És itt jön képbe a porszívó. Ami nem tárgy. Hanem élőlény. Méghozzá kettő. És nevük is van: Kincső és Zsófia. Merthogy valamiért jobban ízlik nekik a földről felszedegetett reggelijük, ebédjük, mintha az asztalnál ülve, szépen elfogyasztatták volna... :))

És most mentünk. Majd vasárnap jövünk. Ide lehet, hogy csak hétfőn, de jövünk. :)

Lassan egy hete,...

hogy Tücsiék elmentek. Olyan gyorsan eltelt a két hét, ahogy jó társaságban szokott. Mintha két nap lett volna. A ház újra csendes lett, vége a nagycsaládos reggeliknek, ebédeknek. Vacsiknak csak azért nem, mert mi így vigyázunk (hihi) az alakunkra, vagy minkre, hogy nem vacsizunk. Csak nagyon ritkán engedünk meg magunknak ilyen luxust. Pl.: ha hotdogot csinálunk... :P

Szóval újra elmentek Tücsiék, egy évet várnunk kell, ha arra nem is, hogy találkozzunk, de arra mindenképpen, hogy Ők jöjjenek el hozzánk. Ők is hiányoznak nekünk, nekik is a Lányok, mi nem annyira...:( :))

Érdekes, hogy amikor itt vannak, olyan, mintha előző nap váltunk volna el, olyan természetes, hogy együtt vagyunk. Amikor elmennek, utána pár hétig a Srácokkal a viszony is olyan családias, aztán ez elkezd halványulni, ahogy az emlékek is, és amikor újra átöleljük egymást, az egész megint olyan, mintha egy kis szabadságról tértünk volna haza. Nem írtam el a "haza" szót, mert nekem valahogy az Ő otthonuk is olyan, mintha én is otthon lennék. Még nem voltam sokszor kint náluk, érthető módon, viszont már az első alkalommal úgy éreztem magam náluk, mintha otthon lennék, pedig ez nem jellemző rám. Mégis mindannyian olyan természetesek, az életük is az, hogy lehetetlen nem azonosulni velük.

Tücsinek itt is nagyon szépen köszönöm a sok segítséget, amivel hozzájárult a keresztelőhöz és a szülinapi bulihoz! És természetesen Daninak, Davidnak is, valamint a két "kicsinek", akik szintén nagyon sokat segítettek, Gabrielnek és Jonasnak is. És hogy a családfő se maradjon ki, Gerd-nek is. :) Gerd végre kicsit örülhetett, mert el tudott menni horgászni Apuval, és a Daviddal. Annyira jól érezték magukat, hogy elvileg jövőre egy Tisza-tavi kiruccanás van tervbe véve. :)

Csoportkép 

(FTC-UTE mezek, és egy FCB is van köztük)

Testvérek egymás közt... :)

És még szeretnék egy pár képet betenni, nem tudom, mikor lesz rá időm, mert holnap Bánkra megyünk, vasárnap hazafelé Anyuékhoz megyünk be, és aznap délután pedig tánciskolába megyünk. A Csajokkal. Mert elvileg van gyerekfelügyelet. Meglátjuk, hogy milyen és hogy hogy viselik a Lányok... :S

Születésnap, Keresztelő, Buli (3.)

Ahogy beültünk az autóba, a Lányok ennivalóért nyafiztak. Ez érthető is volt, hiszen elég zsúfolt egy órán voltak túl. Szerencsére volt nálunk egy zacskó keksz, amit aznap kaptak Davidtól, aranyos állatfigurás, finom édes. :) Ettek belőle max. kettőt fejenként, aztán egyik pillanatról a másikra (szó szerint) először Zsófi aludt el, majd pár percre rá Kincső is. Ilyen gyorsan még sosem aludtak el. Olyan édesek voltak, látni lehetett, hogy teljesen kimerültek. :))

Ahogy terveztük, úgy értünk haza, 1 óra tájban. Lányok még aludtak az autóban, de sajnos főleg Zsófira jellemző, hogy amikor megáll az autó, egyből felébred. Sőt, van, hogy mikor Gábor megáll a kapuban, még ki se nyitotta a kaput, már ébren vannak. Tehát ahogy beálltunk az udvarba, Zsófi szinte egyből felébredt, Kincső még egy negyed órát aludt kb.
Nem öltöztettük át egyből őket, már úgyis összekekszezték a rucijukat, hanem beültettük őket a helyükre, középre, két oldalukon a keresztszülők ültek, szembe velük pedig mi, a szüleik. :) Eltelt egy év, mégis néha mellbevág, hogy ANYA vagyok. Számomra még mindig hihetetlen, és egy valóra vált álom, hogy ŐK a mi Lányaink. Nem tudok betelni Velük, minden reggel úgy ölelem magamhoz őket, mintha először tenném, akkora boldogság tölt el a valójuktól, a kis karjuk ölelésétől, mosolyuktól és a bújásuktól, hogy ezt kifejezni nem is lehet, ezt csak egy anya érezheti.

Na, de visszatérve a témához. :) Csajok gyorsan kaptak a mancsukba egy-egy pogácsát, ill. rudat, külön kértem a Csillát, hogy készítsen ilyet is, azt könnyebben tudják enni a Lányok. Aztán kaptak fasírtot is. És szép lassan megkapták az ajándékaikat is. Terveim között szerepel olyan fotó készítése (is), amin a Lányok a kapott ajándékokkal vannak, egyenként, hogy minden ajándékozónak tudjunk küldeni egy ilyen képet. Azokról sem feledkeztem meg, akik "nem kézzel fogható" ajándékot adtak, hanem utalványt, pénzt, esetleg képeslapot, vagy emailt küldtek a kis Egyéveseinknek. Nekik a keresztelőn, az oltár előtt készült fényképpel fogunk kedveskedni. Ezt a képet, természetesen a többiek is megkapják, kiegészítve egy csoportképpel, ha rajta vannak, mert mint már említettem, sokan "meglógtak" a fényképezés előtt.

Viszont az evés nem éppen úgy alakult, mert azért készítettünk sok szendvicskrémet, salátát és a többi hidegtálat, hogy amikor megérkezünk, jó éhesek leszünk mind és míg megsül a hús, addig lesz miből lakmározni. Végülis evett a vendégek legnagyobb része, de inkább a fasírtgolyók fogytak el, na meg a pogácsa és az almás pite, a szendvicskrémekből nem nagyon fogyott.

Az ételek, italok kipakolása:

Nem tudom, írtam e már, hogy papír tányérokat, műanyag poharakat, evőeszközöket vettünk, hogy ne kelljen senkinek vigyáznia az épségükre és nekünk se kelljen mosogatni, ill. a mosogatógépet 5x egymás után beindítani. Nagyon ízléses krómszínű evőeszközt sikerült találni a Metro-ban, ahol végülis a bevásárlás nagy részét intéztük, és szép, díszes tányérokat. A szendvicskrémekhez átlátszó műanyag tálkákat használtunk. Próbáltunk az egységességre figyelni, de az Anyuék és Csilláék által hozott ételek megbontották ezt a rendet, meg szerintem nem is figyelt senki erre. Max. az tűnt volna fel, ha minden egyforma tálban van tálalva.

Előző este Dani gyártott névkártyákat, mert hogy ülésrendet is csináltunk, és ételkártyákat. Poénból rá akartuk írni a szavatosságukat és azt, hogy melyik étel mit tartalmaz, kalóriát is, de a kártya mérete miatt ettől eltekintettünk és csak magunk között nevetgéltünk ezen. Tücsi vágta ki a lepkék szárnyát, ami kiállt a kártyából nagyon helyesen. De hát már írtam is, hogy bizony szombaton (ill. vasárnap) jócskán éjfél után feküdtünk le aludni. Volt mit csinálni, és ebből kivette David is a részét, ő vágta a kártyákat ki. Sajnos a szél másnap el is vitt párat, szerencsére azért meglettek, de az ételesek közül is hordta a szél, azokat nem is tettük ki utána.

A hús túl hamar sült meg, de volt aki azt mondta, hogy túl későn. :) Nézőpont kérdése. Nekem az lett volna a legjobb, ha még egy órát "késik", akkor talán nem maradt volna ránk annyi "kaja". :P A húst Árpi sütötte, kicsit odaégette, kicsit túl kemény lett, kicsit nyers maradt, de volt aki azt mondta, pont jó volt. Ízlés kérdése. :)

Sajnos nem voltam annyira ügyes, hogy minden vendégünkkel tudjak több mondatot váltani, ezt még meg kell tanulnom, azért remélem, hogy senki nem érezte mellőzve magát, és arra is figyeltünk, hogy mindenkinek legyen beszélgetőpartnere. Persze az ülésrend nem azért volt, hogy mindenki leül a maga helyére és onnan fel sem állhat, hanem egyszerűen sokan voltunk, több család, szerettünk volna egy irányadót adni, ne legyen az, hogy az egy családhoz tartozók közül valaki ne férjen a szeretteihez. Sikerült szerintem a lehető legjobb megoldást találni a 4 asztal elhelyezésére is. Ezen is kisebb vita volt köztünk Gáborral, de végül győztem. Na nem a vita elkerülése miatt, hanem mert sikerült a legjobban elhelyeznünk az asztalokat. :) Ezek után a vendégeink csoportosítása már simán, vita nélkül ment, szerencsére. :)

Amikor már mindenki evett, ivott, és úgy láttuk, hogy Lányaink kezdenek ismét kidőlni, a Fiúk - Tibike, Balázs, Dani, David - elkezdték felbontani és kitölteni a pezsgőket, ki milyet kért, természetesen, hiszen ha már más szeszes ital nem volt, akkor legalább pezsgőből legyen választék, természetesen a gyerekeknek is több íz. Gáborom ezalatt a zenéről gondoskodott, pontosabban Halász Judit Boldog születésnapot!-járól, amit ezúttal jóval nagyobb csoporttól hallhattak a Csajok, mint reggel. :) Koccintottunk az egészségükre, kaptak ismét ajándékokat, akik eddig tudtak várni az átadással... :P És elvittük őket aludni.

Szerencsére az időjárás nagyon kedvező volt, a hőmérséklet kellemes, a szél se nagyon fújt, még az elején. A buli vége felé, azaz 5 óra tájban már feltámadt, néhány helyen el is szakította a sátrat. De a kettő között azért még felhoztuk a tortákat, amiket sütöttem, és amiknek nagy sikere volt. A dobos tortából csak egy szelet maradt, a fekete erdőből kb 3 szeletnyi, a joghurt és a sacher torta fogyott a legkevésbé el. A bulin. Az utána levő napokon azokat is mind megetettük.

Amikor a Lányok felébredtek, megkapták ők is a tortájukat. Anyuék túrórudi tortáját és az én brownie-tortámat. Örültem, hogy Anyuék is készítettek egyet, mert a brownie-t nem tudták volna úgy "enni", ahogy azt elvártam tőlük...

Zsófi először meg volt illetődve.

Kincsőnek egyből tetszett. 

Na jó, végre megkóstolja, ha már annyira szeretnénk.

Kincsőt nem kellett bíztatni...

Zsófin a végén se nagyon látszott, hogy tortát evett.

Talán azért sem, mert mellette az Apja ült, aki 

többször elvette előle a tortákat, 

mondván, hogy hogy néz ki a gyerek!

Én pedig mindig visszatettem elé, mondván, ez az Ő napjuk, hadd 

egye úgy a tortáját, ahogy Neki jólesik.

Kincsőn látni, hogy előle nem lett elvéve a torta... :)

És a legvégén így néztek ki a Csajok:

Zsófink.

Kincsőnk.

Családi képünk nem igazán készült. :(

És a buli helyszíne a buli idején, majd utána:

Egy dobozba eltettem emlékként a gyertyájukat, az asztali név- és ételkártyákat, ami megmaradt, szalvétát evőeszközzel együtt, a lapok borítékjait (mert a képeslapokat keretbe foglalva kitesszük a szobájukba), a túrórudi tortán lévő marcipánfigurákat, és még nem is tudom, mit. 

Nagyon szépen köszönjük a vendégeinknek, hogy eljöttek hozzánk, és osztoztak Lányaink első születésnapjának megünneplésében, valamint a keresztelőjükön is részt vettek, akár egy a vallásunk, akár különböző. Reméljük, hogy jól érezték magukat!