2010/03/08

Forgolódások

Azt már írtam, hogy Zsófi pénteken fordult meg úgy igazán először. Ezt végülis aznap délután csak párszor ismételte meg. Kincső is jó pár napja "gyanús" volt, mert ő meg folyton az oldalára fordult és ebben a testhelyzetben egy jó darabig elidőzött, mert játék is volt mindig a kezében.

Szombaton egész nap produkálta magát Zsófink, akit ahogy letettünk a hátára, máris fordult egyet, és a hasán volt. Még levideózni sem volt időnk, olyan villámgyorsan csinálja a Kisasszony. Kincső aznap szintén beérte az oldalra billenéssel.

Zsófi vasárnap reggel fél 7-ig aludt. :) Sokat dolgozott előző nap, nem csoda, hogy elfáradt. :)

Vasárnap jött a másik csodánk. Kincső is átfordult a hátáról a hasára. :) Mondtam is neki, hogy jól van, másnap egyik lányunk sem marad ki a dicsekvésből a konduktornál. Kicsi Kincső is egész nap forgolódott. Sőt, ő mindezt úgy műveli, hogy a kezében van egy játék. Ha mégsincs, akkor szerez magának egyet. Ha így megy tovább, hamarabb fog kúszni, mint Zsozso.

Azt azért hozzátenném, hogy Kicsi Kincső mindössze 10 dekával könnyebb Hugocskájánál és 1 cm-el kisebb. Tehát nem igazán illeti meg a "kicsi" jelző. :)

Így két napos különbséggel mind a két Lányunk elkezdett forgolódni. Érdekes módon mind a kettőnek a balra fordulás megy. A másik oldallal Zsófi próbálkozik, de egyelőre sikertelenül, ami nagyon feldühíti. Kincsőt nem érdekli a másik oldal, ő elégedett azzal, amit tud. :)


Zsófi és Kincső átfordulásai :)

Életem három boldogsága, szerelme, értelme.

2 megjegyzés:

Ági írta...

Nem emberi mennyire jól sikerült ez a kép. Gábor annyira charme-os rajta, mint egy filmszínész. A lányok meg mint két marcipán. Te készítetted? Ha te ilyen jót tudsz, mit fog csinálni a hivatásos fotós?

Puszillak és köszönjük a köszöntést Zoltán nevében.

Vivien írta...

Ki másra tudna Gábor ÍGY mosolyogni!? :)