2009/12/02

Ildi barátnőm látogatóban

Mint már említettem volt, vasárnap újabb látogatónk érkezett Ildi személyében. Nagyon örültem neki, már régen láttam. Sajnos lánykáját és férjurát otthon hagyta, de még így is nagyon hálás vagyok, hogy megtette értünk a nagy utat, otthon hagyva a többieket. Ildivel még a főiskolán szövődött barátság közöttünk, és mondhatom, hogy neki köszönhetően tartjuk még ma is a kapcsolatot, hiszen én, szégyenszemre nem vagyok nagy telefonálós, így nagyon ritkán jut eszembe felcsörögni a számomra fontos embereket. Egy idő után meg már nincs képem felhívni őket. :( De szerencsére Ildi nem adja fel, mindig megkeres, és most meg is látogatott minket. Kincsőt egyből kézbekapta, Zsófi aludt éppen. Kincső is egy szempillantás alatt elaludt a karjaiban, aztán aludt egészen addig, amíg Ildi el nem kezdte mondani, hogy lassan mennie kéne... Erre felébredt a Lánykánk is. :)

Kedvencek

Észrevettük Gáborral, hogy mind a két Kislányunknak van egy kedvenc plüss figurája. Mind a kettőjüknek egy kutya. Kincsőnek Gábor régi kutyusa, ami 1-2 hete került le a padlásról, Zsófinak pedig az általam hozott plüss kutya nőtt a szívéhez. Bár Zsófi nem annyira hűséges kutty-jához, mert közben nagyon szemezget egy csigával is, amit azt hiszem Pankáéktól kaptunk és egy sárga csibével is, ami Tücsi nagynénitől van. Szerettem volna, ha lesz kedvencük a Csajoknak, na de hogy ennyire korán legyen, azt nem gondoltam volna. Képesek percekig csak azt egy állatkát nézni, dumálni hozzá.

Kincső még tudatosan fogdosni is szokta kutyusát, és ha véletlenül kicsit erősebben nyúl hozzá, és feldől, akkor nagyon tud sírni, egészen addig, amíg újra talpon nincs az eb. Akkor visszaáll a lelke békéje is. :)




Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani ez a "szerelem", még ha nem is sokáig, akkor is örülnék, ha egyszer, majd nagyobb korukban szintén lenne egy kis kedvencük, amit cipelnek magukkal mindenhová, felnőtt korukban magukkal viszik az új otthonukba, stb... De jó, hogy ez még messze van! :)

Kincső

Már megkaptam, hogy Kincső a mostoha, róla nem írok külön, őt nem emelem ki a sorból. Pedig nem mostoha gyermek. Egyáltalán nem az. Sőt! Nagyon büszke vagyok rá, hiszen ő mindazok ellenére kezdett el szépen ciciből enni, és ez azóta is tart, hogy születésétől 4 napon keresztül nem látott engem, nem hallott rólam, el volt zárva tőlem még utána is pár napig, egy darabig csak nézhettem, majd egy hét után foghattam őt a kezembe, sokkal gyengébb volt, mint Zsófi. A kórházban is próbaképpen rátettem cicire, és már akkor ott észrevettem, hogy teljesen más technikával szívja, mint Zsófi és jóval erőteljesebben. Azt hiszem, benne sokkal nagyobb a túlélés iránti késztetés, mint Zsófiban, hiszen ő velem volt születésétől kezdve. Lehet, hogy ez élete további részére is ki fog hatni. Csak azt nem fogom soha megtudni, hogy élete első pár napja tehet minderről, vagy ő amúgy is ilyen lett volna. Örök talány marad. Minden esetre ő az, akihez még mindig minden éjjel 2x felkelek, hogy megszoptassam, és ő az, aki a legelkeseredettebben tud sírni, ha úgy érzi, egyedül lett hagyva. Bár, hozzáteszem, nappal simán kibír 4-5 órát evés nélkül, éjjel mégis fel kell kelnem hozzá 3 óránként - az első etetésnél mondjuk eltelik 4-5 óra, de utána csak 3 maximum, attól függ, mennyire lakott jól.

Pár napja Zsófi elaludt a nappaliban lévő játszószőnyegen, és Kincső valahogy tele volt energiával. Találtam egy olyan játékot, amit Zsófi ágyára keresztben fel tudtam kötni, gondoltam, itt az idő kipróbálni. Bevittem Őkisasszonyságát, és le sem bírtam venni a szemem róla, annyira édesen, minden végtagjával rúgkapálva élvezte a csörgő, izgő-mozgó játék újdonságát. Tündéri volt. Ettől a naptól, vasárnaptól, érdeklődik különösebben a játszószőnyeg figurái és más játékok iránt.

Azzal is szeretnék eldicsekedni, hogy Kincső gyönyörűen végzi a tornagyakorlatokat, amit, bevallom, nem túl sűrűn gyakorlunk. De amikor igen, akkor hibátlanul végzi. :)

Szerencsére Kincsőkém nem emelkedik ki a sorból valamilyen betegségével, bajával, nyavalyájával. Nála minden flottul megy. Olyan mint az anyja - széklet ügyben... :) Az Apjától pont azt hallom nap mint nap, hogy Kincső az én kis kedvencem - mondja mindezt azért, mert "irigy", hogy Kincsőt csak én etethetem. Viszont ha teheti, nem hagyja ki, hogy ne bújjon össze elsőszülött lánykájával egy cseppet. Ahogy azt tettük vasárnap délután. Már nem élnek vissza vele. Egész délután nálunk voltak, aludtak a mellkasunkon. Ezért is jó az ikerség. Nem veszünk össze a gyereken, kinél legyen. Így jut mind a kettőnknek egy. :)

Tehát senki ne higgye, hogy Kincső mellőzve van, mert nincs! :) Imádjuk a két tojásunk egyikét. Gyönyörűen kigömbölyödött, egyre nehezebb különbséget tenni közöttük, sapkában, állig begombolva meg szinte lehetetlen. Még a végén kiderül, hogy egypetéjűek. :)

Sűrítve

Pár napig nem volt szerencsém az internettel, ezért sajnos nem tudtam írni, pedig nagyon szerettem volna elmesélni, hogy - ami a legfontosabb - végre sikerült Zsófinak majdnem magától kakilnia. Azért írom, hogy majdnem, mert egy Laevolac szirup segített neki. Aztán azt is szerettem volna nagyon leírni, hogy Kincső mennyire édesen tud játszani, mind a két Lánykám mennyire el tudja magát már foglalni. Aztán azt is szerettem volna rögzíteni, hogy vasárnap újabb látogató érkezett szerény otthonunkba. Igaz, nem őt vártuk, hanem Szilvit és népes családját, de ők nem tudtak jönni, már többedjére hiúsult meg a látogatás, de eljött Ildi barátnőm. És végül, de nem utolsó sorban tegnap eljött hozzánk ismét az én Klári mamám, akiről ezúttal nem voltam rest fényképeket készíteni, amikből ide is fogok betűzni. Most ezekről fogok írni egy kicsit terjedelmesebben, mert ezért készült ez a blog. :)

2009/11/27

Köszönöm

Írtam már, hogy mennyire imádom a gyermekeimet? Írtam már, hogy úgy érzem, nekünk vannak a legédesebb, legdrágább, legtüneményesebb gyermekeink? Írtam már, mennyire boldog vagyok - az olykor előforduló nehéz napok ellenére is? Írtam már, mennyire szerencsés vagyok? Írtam már, hogy mennyire hálás vagyok mindezért Gábornak? Nem, nem írtam, pedig nélküle ugye nem lennék ezeknek a világ legédesebb ikerkislányainak anyukája. És nélküle én már a Hárs-hegyen lennék... :)

Köszönöm Drágám minden segítségedet. Tudom, néha nem érződik a stílusomon, hogy mennyire szeretlek, de hidd el, nagyon, nagyon! Köszönöm a sok segítséget, amit nyújtasz nekem, és amivel nagyon kevés nő dicsekedhet el. Senkivel nem cserélném el az életemet, mert az nélküled lenne, és abban nem lennék ilyen boldog, mint most.

Köszönöm Gábor. Szeretlek.

2009/11/26

Zsófi belehúz

Zsófink szerencsére nem csak emésztési problémája miatt téma mostanában, hanem azért is, mert az elmúlt pár napban elképesztően megnövelte a kaja mennyiségét! Eddig átlagosan 80 ml tejet ivott meg, mostanában pedig ez felugrott 140-160 ml-re!!! Egyik napról a másikra.

Ezenkívül az értelme is fejlődik. Ha ébren van, már nem üvöltéssel tölti az időt - csak ritkán -, hanem nézelődik, dumál, és édesen játszik a játszószőnyegükön.



Egyébként, az elmúlt pár napban nem aludta át az éjszakákat, hanem egyszer mindig felébred és enni kér. 140 ml-nél kevesebbel ismét nem éri be. Az a baj ezzel, hogy Gáborom nem ébred fel, csak ha felébresztem. Ma éjjel nem fogom, mert holnap utazik Passau-ba, és hagyom, hadd aludja ki magát. Balázzsal mennek valami gépért, amit az ebay-en nyert meg a Bazsi.



Zsocikám, nagyon örülünk a jó étvágyadnak, csak lassan Anya cicije nem bírja a tempót... :( De ne is törődj ezzel, csak egyél szépen továbbra is! Imádlak! Puszi. :)

2009/11/24

Meglepetés!!!

Bizony, meglepetés készül! Hogy kinek? Leginkább a családunk tagjainak. :) Van egy cinkosunk is, Ági személyében.

Ma volt a második felvonás. Már volt egy, még szeptemberben. 4-én.

A többi egyelőre TITOK! Ahogy Annipannai mondja Boribonnak. :)

ui.: Még visszatérünk erre a témára. Ha majd már nem lesz TITOK. :)




Csak hogy rólam is legyen kép... :)