Ismét óvoda

Megnézve, pár bejegyzéssel lejjebb többször is téma az ovi, de ha megnézzük a megjelenési dátumot, akkor annyira nem vészes, hogy nincs más témám. :P

Most nem kimondottan az oviról szeretnék írni, hiszen sok írnivaló nincs róla. Inkább a hatására térnék ki. 5 hónap után eljutottak oda, hogy egyedül öltöznek, sőt, Kincső kikéri magának a segítséget, ami mondjuk a koruknak is betudhatjuk. Nagyon szépeket alkotnak az oviban, megszerették a rajzolást, színezést. Otthon nem tudtam velük leülni színezni sem, nem hogy rajzolni! Volt egy idő, amikor Zsófi nagyon jó kis embereket rajzolt, majd le is fényképezem. Igaz, testük nem volt, de ettől függetlenül szinte mindenük megvolt. Most leszokott erről, most inkább színes köröket csinál. Sok mondókát tanulnak, énekecskéket, az egyik óvo néni (Erzsike néni) mindent énekbe foglal, így kéri őket, ösztönzi őket, játék elrakásánál, öltözésnél, amit otthon is szoktak alkalmazni.

Van persze hátránya is a közösségi létnek, hiszen nem csak a jók ragadnak rájuk, nem csak azt hozzák haza, hanem a verekedést, durvaságot, undokságot egymással szemben, ami akár tettlegességig is elmegy. Sokszor ezzel nem csak egymást, hanem engem is kiborítanak, pár nap múlva meg idegroncsnak érzem magam. J Aztán vannak napok, amikor angyalok, na jó nem egy egész napon keresztül, nem egy egész délutánon át, én már annak is örülök, ha egy egész fél órán át nyugi van. Szeretet, béke, nyugalom – a hosszú élet titka (meg persze egészség is kell hozzá).

Talán kezdenek ellenállóbbak lenni, talán. Már egy jó ideje nem voltak betegek, bár éjjel elkezdett a Kincső hányni, azóta a Zsófi is csatlakozott hozzá, de egyébként most jó sokáig nem voltak betegek.

Írország

Sajnos, nem egy úti kalandunkról, kellemes nyaralásunkról, világot járásunkról lesz szó. Hanem a Hugomék új hazájáról. Talán túlzás pár hónapos kinti élet, lét után új hazának nevezni e országot, de azt hiszem, nem fog olyan esemény bekövetkezni, ami miatt a hazatérést választanák. Jobban mondva a Zoli. Annak ellenére, hogy a Hugom 100%-ig mellette áll, ami természetes is, tehát ennek ellenére gondolom úgy, hogy a Zolin múlnak itt a döntések. Hiszen ez a pár hónapos kintlét is bebizonyította, hogy a Hugom (nélkülünk, az itthon hagyott családja nélkül) nem lesz kint 100%-osan boldog. Emiatt nekem pláne fáj a szívem, hiszen nekem a Lányaim után ő a mindenem. A Hugom mindig egy társasági lény volt, és itt nem a bulizásra kell gondolni, hanem inkább amolyan bandázásra, ahol összegyűlnek, dumcsiznak, éjszakába menően, szinte minden hétvégén, telefonon napi, de max. kétnapi  kapcsolatban voltak. Ebből lett kiszakítva, vagy ezt hagyta ő hátra, egy lehetséges Paradicsom végett. Meg minket, a családot, akire mindig mindenben számíthatott. Ezt azért írom, hogy a kedves olvasó, ill. a jövőben a Lányok tudják, hogy mi egy összetartó, egymást szerető, boldog család vagyunk. Talán e szoros kötelék miatt fáj mindannyiunknak a minket elválasztó távolság. Fáj nekünk, hogy a Zoé sírni fog, ha találkozik velünk, hiszen ennyi idős gyermeknél szükséges lenne a napi, de heti személyes kontaktus mindenképpen. :( Fáj, hogy a gyerekeink nem együtt nőnek fel – mindig arról ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne kevés korkülönbséggel szülni, és együtt nőnek majd fel, mint igazi testvérek… Nekünk nem voltak unokatesóink, talán ezért szerettük volna ezt az élményt a leendő gyerekeinknek. A Sors iróniája, hogy sikerült a kis korkülönbséget összehoznunk, mégsem fognak együtt felnőni a Lányaink, nem lesznek barátnők, nem mennek együtt bulizni, nem vigyáznak egymásra… 

Tudom, önzésnek tűnik, amiket leírok és csak nyavalygok, de ebben nagy szerepe van annak, hogy nem boldog kint a Hugom. Talán könnyebb lenne megemésztenem az elvesztését, és talán nem annak felfogni, ha legalább tudnám, érezném, hogy boldog, elégedett. De nem az. És a tudat, hogy nem is lesz az, nagy terhet nyom rám.

A szívem mélyén remélem, hogy a Zoli oszt-szoroz, és hazatérnek, de az eszem sejti, hogy erre vajmi kevés esély van…

Egyébként, meg mindeközben, meg mialatt... :)

Még az óévben szerettem volna leírni, mi mindent csináltunk az utóbbi 2-3 hónapban, de aztán csak nem jutottam el eddig. Ezért sem tettem többek között olyan fogadalmat, hogy na, majd 2013-ban sokkal, azaz SOKKAL szorgalmasabban fogok újra eljárni ide... :D Ettől függetlenül remélem, hogy fogok időt szakítani az írásra.

Kicsit lestem, megnéztem, melyik volt az utolsó(előtti) bejegyzés, illetve, hogy mikor volt, mert ez a lényegesebb. Október 4.-én. Nem ma volt az sem. A legfontosabb az ovi. Imádják a Csajok. Már amikor tudnak járni éppen... Merthogy október 11-én kijött rajtuk egy máig ismeretlen hányásos, hasmenéses valami, ami miatt 6 hétig itthon voltak. Bizony, hat teljes hétig... Árpi Papa vigyázott rájuk minden délelőtt, amíg én elmentem tanítani, majd hazajöttem. Nagyon örültem ebben az időszakban, hogy napi egy órám van csak, igaz oda-vissza minimum 2 órát utazom, de jól esik a kimozdulás, a tanítási lehetőség, így megéri. Szóval, pár napig volt hasmenés, éjjel, délelőtt hányás. Aztán a hasmenés megmaradt, de a hányás 3-4-5 naponta jelentkezett "csak". Semmi diagnosztika nem vált be, volt széklet mintavétel-vizsgálat, az sem mutatott ki semmit, ahogy a vérvétel is felesleges trauma volt. Voltunk gasztroenterológiai vizsgálaton a Heim Pál Kórházban (november 20-án), de ott sem lettünk okosabbak. Szóval nem tudtunk meg semmit, leálltunk a tejjel, tejtermékekkel, mert lehet, hogy valami vírus fertőzést kaptak és a tejtermékek nem tesznek jót a kiírtásában, meg bélflóra erősítőt kaptak. Aztán végül, amikor kiderült, hogy (valószínűleg) nem fertőzőek, akkor mentek újra oviba (november 21-én). DE ott is maradt a tejmentes étkezés. Ez annyiból állt, hogy amiben valószínűleg van tej/termék, azt kihagyták az aznapi étrendjükből. Aztán lassan visszatért a kakaó a reggelihez, de esténként azóta sem kapnak. És reggelire sem mindig, mert azért még elő-, előfordul a híg széklet minden ok nélkül. :( Egyébként Gáboron is átfutott egy nap alatt, rajtam meg szintén heteken, hónapokon keresztül. Én egyébként lelkileg teljesen kikészültem ebben a bizonytalanságban, hogy nem tudom, mi a bajuk, mikor múlik el, stb.

Ezután jártak oviba 1 hetet, kábé, aztán kötőhártya gyulladásuk lett, ami miatt ismét itthon voltak legalább egy hetet. Szóval, tök jó volt.

De még októberben, az őszi szünetben elmentünk Mattyra, ami Pécs közelében. Egy tanya igazából az egész, illetve egy tanyasi ház, mintha vályogház lenne, kemencés, kályhás fűtéssel. A világ végén, annak is az utolsó háza. :) Nagyon jól éreztük magunkat, 4 napot töltöttünk el ott édes négyesben, meg reggelente a 3-4-5 őzikével, akik pont a ház elé jártak legelni. És mivel elég halkan lett kinyitva a spaletta, így el sem riadtak. :) Gábor vágta a tüzeléshez szükséges fát, én meg a kemencében sütöttem. :) Pedig úgy mentünk el, hogy én is pihenni szeretnék, úh max reggeli teát főzök, mást nem!!! :) Ehhez képest úgy beleszerelmesedtünk a kemencébe, hogy már mentünk is be Siklósra, ahol egy Lidl-ben jól bevásároltunk és nem győztem nem csak ebédet, de vacsorákat is sütni. :)

Azért nem volt mind a 4 nap maga a csoda, mert Zsófink egyik nap fogta magát és belázasodott... 39 fokos láza volt majdnem egy napig. Persze nem volt sem lázmérő, sem lázcsillapító nálunk, mert minek is az!? Úgyhogy tudakozó felhív (az egyébként nulla térerejű házban...), Siklóson a gyógyszertár felhív, autóba bepattanunk, veszek mindenféle "földi jót", autóba vissza, Zsófi kihámoz a ruhából, láz megmér, lázcsillapító bead, spuri vissza.
Hmmm, már nem emlékszem, meddig tartott, mert ma már április van... DE a lényeg, hogy annyira jól éreztük magunkat ott, hogy Anyuéktól már kaptunk is egy hét nyaralási kupont. :)

Pár szó a karácsonyról:

Karácsony másnapján kimentünk a Tücsiékhez, egy hétre vagy hogy, mert én 3-án már mentem dolgozni. Az ünnepek szinte kellemesen teltek, de ugye csak a szépre, jóra emlékezünk, ne maradjon nyoma rossznak. Igazából nem vagyok az ellen, hogy leírjam a rosszat, HA az a Lányokról szól, de itt most csak annyiban lenne szerepük, hogy jelen voltak, egyébként nem igazán tudták, szerencsére, hogy miről van szó. J Ezen a kis incidensen kívül minden szép és jó volt. Műfenyőt állítottunk, pedig nagyon ellene voltam, de szép, nagy műfenyőnk volt, aminek a kinézetén annyira meglepődtünk, hogy akár a következő években sem fogunk felétlenül az igazihoz ragaszkodni – főleg, ha nem lesz rá annyi pénzünk, hogy egy számunkra szép fenyőt tudjunk állítani. J Az ajándékaink is örömöt okoztak, mindenhol, ami szintén egy fontos tényező, mert nagyon szeretünk ajándékozni, örömet szerezni. Egyetlen rossz, kimondottan rossz volt a karácsonyban: az, hogy a Hugomék nem voltak jelen. Zoli még augusztusban, Csilla és Zoé pedig november közepén ment ki Írországba egy jobb élet reményében. Ez, és az érzéseim megérnek egy külön bejegyzést. :)

Óév búcsúztatója Újév köszöntője

Nálunk EGY esemény köti össze a két alkalmat, ugyan nem egy személyhez kötődik, és ez nem más, mint a házunkban otthonosan mozgó BÁRÁNYHIMLŐ. Egyfolytában szedi áldozatait. Első a Kincső volt, december 20-án jelentek meg kis testén az első pöttyök, majd másnap a Zsófin is. Szerencsére. Hiszen nem tudhattam előre, hogy alig lesznek pöttyök a Kikin, nem tudhattam előre, hogy észre sem fogja venni, hogy bárányhimlős, maximum abból, hogy beadom Neki a Fenistil cseppet, meg Betadine szappannal van az esti zuhanyozás, bizony, és nem fürdés. Talán ez volt a legrosszabb számára. Aztán másnap a Zsófin is megjelentek a pötyikék, szintén olyan "kellemetlen" mellékhatásokkal, mint a Nővérénél. Úgyhogy nagyon, de nagyon szerencsések voltak mind a ketten. Meg mi is, igazából. Aztán jött a karácsony, 26-án elutaztunk a Tücsiékhez, majd január 2-án hazajöttünk, és az várt ránk, hogy a Papa, Árpi Papa nincs jól. Fáj a lába, csupa viszkető kiütés. Mint kiderült himlős. :( Hm... Gáborom 3-án este belázasodott. 4-én egész nap lázas volt, ma reggelre elborította a testét a himlő... Elég ronda, sőt!!! Elméletileg volt már bárányhimlős, tehát lehet, hogy most rózsahimlős. Ezt persze nem doki mondta, csak úgy tudjuk, hogy kétszer nem lehet a bárányhimlőt elkapni. No mindegy is igazából, hogy micsoda, lényeg, hogy a himlő beköltözött hozzánk és nagyon jól érzi magát nálunk. Én viszont nagyon örülnék, ha elköltözne végre, mert először egy bábszínházi előadást kellett miatta lemondanunk, most meg egy pihenős, fürdőzős hétvégét. :( De persze ezek még mind nem annyira rosszak, mint maga a betegség megélése. Árpit és a Gábort különböző formában, de megviseli a  nyavalya. Remélem, hamar túllesznek rajta! Addig is ápolom Őt/Őket, amennyire tőlem telik. :)

Hej, óvoda, óvoda...

csak megbarátkozunk véled valahára! Talán, talán, de Kincső részéről szinte biztosan állíthatom, hogy megbarátkozott a gondolattal, elfogadta, hogy igen, Nekik bizony heti 5 napot oda kell (!!!) járniuk. Talán, talán mintha már nem szomorúan menne be elsőszülötttünk. És mi van Zsófinkkal? Hááát, Ő még szokja az ízét. DE nem is csoda, hogy ilyen eltérő a két Lány hozzáállása, hiszen 3 nap után Zsófink lebetegedett. Illetve véleményem szerint Kincső is, de mivel Neki nem volt se láza, se hőemelkedése, így Ő mehetett az intézménybe orvosi engedéllyel, nem úgy, mint a Húga, aki 3 nap óvodai lét után kerek egy hetet otthon töltött. Kincső pedig egyedül ment oviba. Számára ez egy elég kemény kiképzés volt, tudom. Borzasztó lehetett, hogy egyrészt nincs vele a Testvére, másrészt, hogy a Zsófi otthon van, Ő pedig óvodába kell, hogy menjen. Nagyon sajnáltam, így minden nap már 3-kor ott álltam a terem bejáratánál, ha kinyitja a szemét az alvásból, lássa, hogy ott vagyok. Ez némiképp segített. DE leginkább az tett Neki jót, amikor hétfőn reggel együtt mentek oviba. :) Kézenfogva vezette be a Zsófit a terembe, aki ugyan "hurrá"-t kiáltott, amikor előző nap mondtam, hogy hétfőn mehet oviba, mégsem tűnt túl lelkesnek, amikor élesben ment a dolog. :P Szóval, Kincsőnk egész héten nagyon bátran, édesen viselkedett, minden nap kézenfogva mentek be a terembe, szépen reggeliznek, uzsonnáznak, az ebédről nem tudok semmit, viszont nem alszanak ebéd után, ami eléggé rányomja a bélyeget a délutáni hangulatukra... :(

DE, hogy jóval fejezzem be a bejegyzést, Zsófi sem nyavalygott ma már, hanem szinte egyedül bement a terembe. :) Kincső azért megfogta a kezét útközben, aztán hátravigyorgott. Dobtam neki egy puszit, amit viszonzott a kis édeském. :) Úgyhogy Kincső ragyogó mosolyával hagytam, hagytuk el Gáborral az ovit. :)

Első nap az óvodában

Huh. Ezen is túl vagyunk. Bent vannak a Lányok. Kincső üvöltve zokogott, tépte fel az ajtót... Így hagytuk ott Őt, ismeretlenek között. Naná, hogy én is zokogtam ennek hallatára. Szerencsére ezt Ő nem látta, nem hallotta. Zsófi asztalnál ült és reggelizett sok gyerek között. Valószínűleg Ő is fog hullajtani pár könnyet - ha még nem tette meg azóta.

Annyira rossz így eljönni Tőlük, hogy ezt leírni nem is lehet, az érzést átadni nem tudom. Próbálok tenni-venni, amíg nem kell itthonról elindulnom dolgozni (majd erről is írok), de folyton sírva fakadok. Ettől függetlenül csakis a délutáni alvás után fogok értük menni (vagy megyünk a Gáborral, ha el tud jönni, minden esetre nagyon jó volt, hogy ott volt nekem ma reggel).

Eddig amikor még csak nézegettük az ovikat, nem volt semmi gond, alig akartak eljönni. Alig várták, hogy oviba mehessenek. Aztán elkezdtem dolgozni, holnap lesz két hete, és akkor minden megváltozott. Hol a Csilla, hol az Árpi vigyázott a Lányokra, amíg távol voltam, egyszer a Jutka is. Már a 3. napon nem akarták, hogy elmenjek. A Kincső azóta folyton kiveri a balhét nekem, Zsófi nem, Ő csendes, látszólag megértő. De Ő pl. kissé lebetegedett. Lehet, hogy lelkileg viseli meg a távollétem, ami ráadásul nem is egész napos. Pénteken derült ki, hogy mehetnek mától oviba a Csajok. A lelkesedésük már nem volt akkora, mint tavasszal, de nem lázadtak ellene. Tegnap már kijelentette a Kiki, hogy Ő hazajön, és itthon marad velünk. A válaszomra, hogy Apával mind a ketten dolgozunk, azt reagálta, hogy akkor a Papával marad itthon. Ügyes, rafkós válasz. Ma sem nagyon akart ott maradni, de amikor becsukásra került az ajtó, és Ők bent, mi kint maradtunk, akkor eltörött a mécses, és nekiállt zokogni. Üvöltve. Nem tudom, mennyi időbe telt a megvígasztalása, mert én is elbőgtem magam (most is az emlékezésre), és eljöttünk. A szívem visszahúzott, legszívesebben azonnal elhoztam volna mind a kettőjüket, de nyilván nem tettem. Sőt. Nem megy értük senki ebéd után, igenis ott maradnak egész napra, hogy ezt szokják meg. A jelük az olló és a zászló lett, más jel már nem maradt. Örülök, hogy egyáltalán mehetnek oviba. Egy óvónénivel találkoztunk, aki fiatal, kedvesnek tűnik, és ott volt a dadus is. Aztán úgyis az lesz a mérvadó, hogy a Lányokkal mennyire lesz normális, nem az, hogy velünk milyen.

Szóval ovisok lettek a Lányok két héttel a harmadik születésnapjuk után. Nem tudom, holnap hogyan fogom tudni Őket ottmaradásra bírni, lehet, hogy keményebb dió lesz, mint azt előre sejteni véltem.

Cumi

Miután jó régen írtam, muszáj egyből dicsekvéssel kezdenem... :)

A cumit egyszer már majdnem elvettük Tőlük. Illetve el is vettük a Lányoktól, de éreztem én, hogy ez így nem jó, nem helyes. Aztán egy kis szülői hátszéllel vissza is adtam Nekik másfél nap után. :P Gondolkodtam, hogyan is lehetne rávezetni a Csajocskákat, hogy Nekik már nincs szükségük a CUMI-ra. Arra a cumira, ami mindig ott van, ha álmosak, ha nyűgösek, ha bánatuk van, vagy csak egyszerűen kell, mert jó, mert megnyugtatja Őket, ha náluk van, a szájukban. Ennek ellenére a cumi sosem lógott csak úgy a szájukban. Erre azért figyeltem. De ettől függetlenül tudtam, hogy nem lesz ez egy könnyű menet. Végül készült egy "cumi-evő kígyó", ami fel volt osztva 14 kockára. Csináltam hozzá 14 db "matricát", amikre cumit rajzoltam, és ezeket ragasztgatták a Csajok, mint egy adventi naptár félét... Csak éppen a kígyó vége a cumi leadtát jelentette - egy választott ajándék fejében. Igen, ez volt a megállapodás. Választhatnak maguknak a játékboltban EGY játékot, amiért szívesen odaadják nekünk a cumijukat.

Ezt még Bánkon kezdtük el, ahol 5 (?) hétig voltunk egyhuzamban. Tücsiék miatt jöttünk haza, egy héttel korábban, ahogy Ők jöttek, hogy legyen elég időm kimosni-kivasalni-kitakarítani. Direkt úgy időzítettem, hogy a hét közepére essen ez a bizonyos nap. Szerintem nyugodtan írhatom azt is, hogy a NAGY NAP a Lányok életében. Hiszen még eddig nem volt semmi, amiről le kellett volna mondaniuk, szinte önként, pláne nem egy olyan dologról, ami valóban fontos része volt az életüknek. Szóval, már két nappal előtte elkezdtem mondani nekik, hogy nemsokára vége a matricázásnak, stb... Próbáltam felkészíteni Őket, amire Ők elég hanyagul reagáltam, írhatnám úgy is, hogy rám se hederítettek, nem izgatta Őket a dolog. Féltem, hogy nem fogták fel, miről van szó (két hete). Eljött a nap. Sajnos, Gábor nem ért rá, így meghiúsulni látszott a projekt. DE jött Anyu, mint egy mentőöv, kapva kaptam az ajánlatán, így Ő elvitt minket a játékboltba (jó lenne már megtanulnom vezetni...), ahol a Csajok már az első játéknál leragadtak. :) Folyton mondogatták: Én ezt kérem. Én meg ezt kérem. :) Nagyon édik voltak. A pici kis hülyeségekről hagyták magukat lebeszélni, szerencsére. Terelgettem Őket a saját elképzelésem felé - vagy egy plüss állatot vagy valami "alvó" babát válasszanak. Kincső szinte azonnal beleszeretett egy kutyusba. Nem is engedte el. :) Aztán Zsófi is. :) Aztán Zsófi beleszeretett egy babába is... :) Kincső pedig egy söprű-készletbe. Az áruk alapján engedélyeztem őket. ÉÉÉÉÉS nem kértek mást. Kipróbáltak sok biciklit, traktort, csúszdákat, trambulint, meg nem tudom, miket még, de a lényeg, hogy nem kértek, pláne nem követeltek más játékot. Büszke is voltam Rájuk. Megkérdeztem Tőlük, egyenként, hogy becserélik e a cumira a választott plüsst? Határozott igen volt a válasz.

Egészen addig, amíg haza nem értünk és el nem kértem a cumit... :D Volt egy ici-pici huza-vona. Aztán este Zsófi már mondta, hogy ez így nem lesz jó. Ő inkább mégsem szeretne cserélni... Szerencsére ennél nagyobb balhé nem volt A cumi miatt. Vagy csak nem emlékszem rá. A lényeg, hogy egy hete és egy napja megszűnt a cumi számukra, és azóta kb. 2x jutott eszükbe (fejenként), aminek nagyon örülök.