2011/04/13

Nem tűntünk el...

Megvagyunk, itt vagyunk, nem tűntünk el, csak valahogy sem energiám, sem kedvem nincs írni. A napjaink nagyon gyorsan eltelnek, sokat veszekszem a Lányokkal, nagyon nem fogadnak szót, ha mégis, nagy nehezen, akkor kis idő elteltével újra rájuk kell szólni (szintén nem elég egyszer és normál emberi hangon szólni), ugyanazért, ez kissé lefáraszt és elveszi a kedvem mindentől. Ezen kívül nagyon hisztisek is a Csajok. Biztos éppen olyan korban vannak, meg a frontok találkozása, meg nem tudom még mi. Foguk nem jön, ha jól tudom. Szóval, nem könnyű Velük mostanában. Csak akkor van nyugi, ha kint vagyunk, ott legalább szót fogadnak. De most, hogy ilyen szeles, hideg idő van, nem vagyunk kint olyan sokat, mint szeretnének. De legalább megtanultuk a klasszikusnak számító "fújja szél a fákat" című versecskét.:) A végén leguggolnak és mondják, hogy teccs (reccs). :)
Nagy segítség, hogy elkészült a teraszon a kerítés, így már oda is ki lehet Őket ereszteni. Ez azért jó, mert így gyorsabban ki lehet engedni a Csajszikat a levegőre, és közben én is tudom végezni bent a munkámat. Ugyanakkor ki tudok én is menni hozzájuk, két keverés között, nem gond.




Amíg kiraktam a takarót a kanapé ágyneműtartójából, Kincső elhelyezkedett. :) 
Még jó, hogy nem vágta fejbe a támla... 
Gondos anya úgy hagyta...

Fotózni se nagyon volt lehetőség, folyton Velük KELL lennem, ha ébren vannak. (Most is idejött a Kincső, és elutasító válaszomra, miszerint nem ülhet az ölembe, zokogva elrohant.)

Szerencsére azért vannak jó napjaink is, illetve jó pillanataink. Mert olyan nincs, hogy egy egész napig ne legyen semmi, de semmi konfliktus. Ez van. Remélem, hamar elmúlik ez az időszak is! Továbbra is tudnak egymással nagyon édesen játszani, de mostanában inkább az a jellemző, hogy a Kincső játszik valamivel, a Zsófi pedig odamegy és kitépi a kezéből. Ha sikerül. Ha nem, akkor visít. Ha sikerül, akkor is visít, mert akkor a Kincső is ordításban tör ki. De, ha Kincső nekiül Boribon-t nézegetni, akkor azért nem mindig van vita, mert válogathat a többi Boribon könyv közül. Persze, ha Neki is feltétlenül a hóemberes, vagy a focilabdás Boribon KELL, akkor azért ki tud törni a vihar ismételten... :)

 Kincső
 Zsófi (az én egyik felsőmben)


Kincső viszont valahogy nagyon kedves a Zsófival. Ő nem nagyon szokott balhét kezdeményezni. Legújabb kedves dolga, hogy kipakolja a plüssös tárolót. Egyenként viszi a Zsófihoz. Múltkor mindenféle játékot szállított a Húga köré. Lehet, hogy így akarta megakadályozni, hogy a Zsófi a közelébe tudjon menni, és akkor zavartalanul játszhat!? :)

 Mai friss képek. Kincső hordja Zsófinak a játékokat.

 Majd gondoltak egyet és vitték ki a teraszra. 
Illetve csak Kincső vitte, az ajtóban átvette Tőle Zsófi és lerakta a földre. Jó kis munkamegosztás. :)

Majd egy csücs (cüc) következett. :)

Szerencsére inkább "csak" engem idegesítenek, egymással többnyire kedvesen elvannak.



Arra azért nagyon kell figyelni, ha túl nagy a csönd, mert nem biztos, hogy jót jelent... :)

 Szerencsére testápoló krémmel kenték be magukat. :)

Még egy játék, ami nagyon aranyos volt, szintén Zsófi volt a kezdeményező. Kincső nyugiban nézegette a böngészős könyvet Csillával, amikor Zsófi gondolt egyet és lovacskázósat kezdett el játszani. Csakhogy a ló Kincső volt. Meglepően jól viselte Kincső a megpróbáltatásokat:







Kicsit más téma. Elég szépen esznek mostanában. Remélem, nem most kiabálom el! :) Múltkor a Dédi hozott egy kicsit sűrűbb levest a szokásosnál, és mivel etetve nem nagyon ették meg, és erőltették az egyedül evést, így Rájuk hagytam. Ugyan valamivel több, mint egy órán át ettek, de gyönyörűen megették mind a levest, mind a másodikat. :)



Aztán a hétvégén 32 éves lettem én (ezzel köszöntött Gáborom a Lányokkal), ez alkalomból kaptam fincsi tortákat, amiket ezúton is nagyon szépen köszönök. :)

 Rigó Jancsi - Jutkától.
 Teknős marcipán torta Csilláéktól.
Anyu saját készítésű Rigó Jancsija.

4 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Jaj de nagyon cukik ezek a lanyok.Edesek ahogy egymason lovagolnak,ahogy egymashoz hordjak a jatekokat es ahogy kinn a teraszon maszkalnak, tenyleg jo hogy nem utotte oda a tamla a kis csajt.Ugyesen esznek,nalunk is ez van ha nem hagyjuk Juliat egyedul enni akkor nem eszik.Anya neked boldog szuletesnapot kivanok utolag is,klasz tortaid voltak.Es gyonyoru vagy.Hat nalunk is kiborul van mindig, acsajok nagyon de nagyon szofogadatlanok, de meg mennyire ki nem lehet menni mert hul aho,jeg hul,szel van maskor meg esik.puszika

Orsi írta...

Isten éltessen sokáig! A torták láttán csorogni kezdett a nyálam... :)
A lányok kis kópék, nagyon jót nevettem a fülpiszka-kiborítós és az ágyneműtartóban ülősön is. Ja, és amikor egymáson lovagolnak, az is nagyon aranyos! Sajnos nálunk is az van, hogy nem fogadnak szót, és nálunk is van játékelrablás, amiatti sírás-rívás, minden... Sok erőt kívánok Neked, és reméljük, minél hamarabb kinövik ezt a lányok.
Ahogy néztem a képeket, kicsit irigykedtem, olyan jó Nektek, hogy a terasz közvetlenül a nappaliból nyílik, és az is tetszik, hogy a nappalitok-konyhátok egyben van. Én is ilyet szeretnék, nagyon praktikusnak tartom, de nálunk sajnos nagyon nem ilyen... Az emeleten vannak a hálószobák, a nappali (az egyik, de főleg itt tanyázunk), a konyha viszont lent van a földszinten, és a terasz sem közvetlenül onnan nyílik, nem olyan könnyű ki-be mászkálni. Ráadásul meg van emelve, lépcsőn kell lemenni a kertbe, így nem nagyon lehet őket egy pillanatra sem egyedül hagyni. Na mindegy is, remélem, ha elköltözünk, akkor azért legalább egy kicsit praktikusabb lesz, mint most, legalábbis majd törekedni fogok rá, hogy jót találjunk.
Mégegyszer sok erőt kívánok a sok civakodáshoz, és írj gyakran! :)

Natimi írta...

Hát először is Isten éltessen sokáig Vivien!!!:)

Aztán tényleg zajlik az élet nálatok:))
A csajok nagyon helyesek,de biztosan kitudnak már hozni a sodrodból,hiszen huncutkák már és próbálnak uralkodni:)!Ami azért is nehezebb mivel ketten vannak,másrészt viszont könnyebb!

De gyönyörűek!!!És örülök,hogy ilyen ügyesen esznek és önállóan!Azért az nagy segítség neked is!
Úgyhogy ha rosszabb napod van,csak a jókra gondolj,azokból is van bőven:))

Puszi és kitartást!

Névtelen írta...

a Béres szépségcucc is jót fog tenni...