2011/04/02

Táncbemutató

Ismét feljebb léptünk egy szinttel a tánciskolában. Volt bemutatónk is, ezúttal rumbár és tangót táncoltunk. Sajnos a Lányok igencsak elvonták a figyelmünket, így rontottunk is, de nem volt olyan feltűnő. :) A bemutató után hazajöttünk, Lányokat szépen, kényelmesen lefektettük és Anyu felügyeletére bízva Őket, mi Gáborral visszamentünk bulizni. Még sosem voltunk tánciskolás buliban és számomra elég furcsa volt, hogy nem disco-táncot "kell" itt járni, hanem a tanultakat. Azt azért megállapítottuk Gáborral, hogy még kell vagy két év tapasztalat és tudás ahhoz, hogy végig tudjuk táncolni az éjszakát, fel tudjuk ismerni az összes számot, illetve a ritmusát, ne kelljen lesnünk a többiekről. Bár, legtöbbször magunktól jöttünk rá (és jól), hogy mit kell táncolni az adott zenére. :) Pedig fél évvel ezelőtt lövésünk sem volt. Arról nem is beszélve, hogy magát a ritmust is nehezünkre esett eltalálni, mert valljuk be, sem Gábor, sem én nem tartozunk a jó ritmusérzékkel megáldott emberekhez. Ettől függetlenül imádunk táncolni, nagy örömünket leljük benne. :)



Kislányaink ezúttal is nagy sikert arattak, talán nagyobbat, mint mi, de ez így is van rendjén. :)

4 megjegyzés:

Szabina es Julia írta...

Nagyon ugyesek vagytok es egy gyonyoru par a kislanyokkal egyutt.Nagyon jok a kepek ,cukik vagytok.Csak igy tovabb.puszika

Szitya írta...

Azt a mindenit, de jól néztek ki! A csajokkal pedig olyanok vagytok, mint valami sztárpár egy díjátadó gálán!
Puszi,
Szilvi

Névtelen írta...

ja és tuti leszerződtek a budaörsi virágpiaccal....

Vivien írta...

A Savoya-parkival...