2011/02/17

Változások

El is felejtettem leírni, hogy múlt hét csütörtök óta változás történt az esti ceremóniában. Eddig így zajlott: fürdés, tápszer cumisüvegből, az ölünkben ülve, egy kis hancúr a lámpaoltogatással (aki nálam volt éppen), fogmosás, Apa énekel és alvás. Múlt héten többször előfordult, hogy a tápszert nem fogadják el a Lányok. Aztán jött, hogy egymás után sorra nem kérték, ahogy volt, öntöttük ki a mosdóba. Pocsékolás.

Gábor többször megemlítette, próbáljuk ki, hogy kakaót kapnak a tápszer helyett, hiszen ő is, és én is azon aludtunk el. Nagy nehezen beadtam most a derekam. De csak azért, mert valóban értelmetlen volt a tápszert tovább erőltetni. Abba viszont nem mentem bele, hogy cumisüvegből kapják a Csajszik a kakaót. Így annyiban módosult az estéjük, hogy a kakaót a székben ülve, pohárból isszák meg (szerencsére gyönyörűen isznak egyedül pohárból), és utána jöhet a fogmosás, és a többi, innen változatlan a menetrend.

Egyik nap valamiért nagyon jó kedvük volt a Lányoknak, meg is örökítettük, Gábor fényképezett, én videóztam:



Van még egy édes video, de most megyek inkább fürdeni és aludni, holnap feltöltöm azt is. :)

2 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

O de aranyosak nagyon sokat mosolyogtam rajtuk erdekes hogy hogy tudnak egymason nevetni,nagyon kis huncutok,olyan jo volt latni oket mozogni.Nagyon szepek,bajosak,aranyosak.Az esti valtozas szerintem jo otlet lehet mar meguntak a tapszert.Na es hogy fogadtak az uj izet?puszika

Orsi írta...

Nagyon aranyosak, olyan jó kedvem lett tőlük! :) Mi az esti tápszerről egyéves korban szoktattuk le őket, vagyis kicsit korábban, és ekkor vezettem be a szilárd vacsorát helyette. Ezután fürdés után, alváshoz már csak a szopi maradt (és van még mindig). Tök jó, hogy a lánykáitok maguktól is le tudtak róla mondani. :) Én kakaót még nem adtam nekik, valahogy tartok attól is, meg a csokitól, mindenféle lehetséges koffeinforrástól, mert már így is annyira tudnak pörögni! De lehet, hogy ez csak az én dilim. :D