2011/02/14

Fogyókúra

Szombaton belevágtam. Hosszú idő kellett, hogy elteljen eddig a pontig, és sok sok gondolkodás, de végül belevágtam. Bővebbet egyelőre nem szeretnék elárulni, de elvileg ez most egy két hónapos projekt, ahogy Tibi nevezi. Két hónap múlva, ha minden úgy alakul, ahogy elképzeltem, akkor a várandósság előtti súlyomnál leszek. Hiába próbáltam kevesebbet enni, mozogni, nem volt elég, nekem pedig nem elég az, hogy így is szeretve vagyok. Nem mondom, hogy CSAK magam miatt szeretném visszakapni a régi alakom, súlyom, de önző módon engem most legfőképpen ez motivál. Nem ehhez a testhez voltam szokva 30 éven keresztül, hiába igyekeznek csitítani, nyugtatni, hogy a két gyerek nyoma nem tűnik el egyik napról a másikra, engem mindez nem nyugtat meg. Főleg azért nem, mert lassan másfél éve "kint" vannak a Csajok...

Szeretném, ha Gábor is visszakapná azt a Vivient, kívülről is, akit megismert, akit megszeretett, és szeretném azt is, ha a Lányaimnak egy dinamikus, energikus, viszonylag csinos anyukájuk lenne. Hiú vagyok, tudom jól, de nem érdekel, szeretném jól érezni magam a bőrömben.

Egyelőre képet sem vagyok hajlandó feltenni magamról, annyira szégyellem, ahogy kinézek. Majd. Talán. Két hónap múlva. Még meggondolom addig. Igyekszem elég erős lenni, nem elcsábulni, bár a reggeli kakaó már most hiányzik. :P A cél 12 kg-tól való megszabadulás. Ha több lesz, az sem baj, mert még akkor is csak a várandósság kezdetén levő súlyomat érem el, ami viszont jó 5 kg-mal több volt, mint a normális. :) Időről időre be fogok számolni, hogy bírom, de nem fogom túlzásba vinni, mert nem rólam szól a blog.

7 megjegyzés:

Magdi írta...

kívánom, hogy sikerüljön, és elégedett legyél önmagaddal.
a kakaó és a többi megvár!!!

Orsi írta...

Nagyon drukkolok!!! Én is pont most kezdtem fogyókúrába, vagyis inkább csak odafigyelni a kajálásra. Nálam a teljes cél mínusz 20 kiló, akkor leszek annyi kiló, amennyivel a férjem megismert, és én is abszolút jól éreztem magam. De most megelégednék mínusz 12-13-al is, ezt a célt nyárra, a strandszezonra tűztem ki magam elé.
Nekem a legnagyobb gondom az édességek elhagyásával van, de igyekszem erős maradni. :)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Na ez nagyon jo elhatarozas nekem is kenne egy ilyen dontes de nem birom megtartani egyelore.Hu nekem is csak egy 12 kg tol kenne megszabaduljak.Kitartas.puszika

Névtelen írta...

ezt a bejegyzés itt aktuális

tudok szerezni olcsón ,folpack-ot a holnap induló projektedhez, érdekel?? 100méteres tekercsben van,10 van egy csomagban....

Vivien írta...

Köszi, Anyu, igyekszem. :) Ma este borzasztóan éhes voltam, vagyok. :(

Orsi, az édesség annyira nekem nem gond, és azért nincsenek ilyenek megtiltva, csak hát mértékkel kell ezt is enni. :)

Iza, köszönöm szépen, hidd el, én sem tudtam eddig, de már muszáj volt.

Tibi, köszi szépen, pár napra elég is lenne egy ilyen csomag... :)

Névtelen írta...

mi a helyzet Volvoval ?

http://www.demotivalo.com/nok/

Névtelen írta...

az első 10 deka lement már ?