2011/02/09

Ma két éve...

... délelőtt 10 órakor végre behívott minket Tasi doktor úr, a nőgyógyász, aki éppen rendelt aznap. Fülig érő szájjal, remegve az izgatottságtól közöltük vele, hogy hát valószínűleg babát várok. :) Igen, mindenki jól olvassa a többes számot, ugyanis Gáborom mindig, minden egyes vizsgálatra jött velem, és nem csak a váróteremig kísért, hanem teljesen természetes módon a vizsgálóba is bejött velem. Tasi doktor úr elég unott képpel kért meg a vetkőzésre, valamint a vizsgálóasztalra való felülésre, amit borzasztóan utálok, de akkor elég fürgén és boldogan pattantam fel. Ma már kevésbé fürgén tudok felpattanni... :) Elkezdődött az utálatos vizsgálat, már előtte  mondta, hogy ott van mellettem a kis monitor, azt nézzem - mindezt a szokott vontatott hangján, mintha abban a pillanatban el akarna aludni, nem győzte a szemét, homlokát dörzsölni, szóval elég unott volt. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látta a monitort. :))) Akkor felébredt. Nekünk fel sem tűnt. Csak annyit kérdezett: Látja? Mire én: Igen, kettő. Erre ő: Igen, kettő. Akkor kezdett leesni, hogy ez mit is jelent. Gáborra néztem döbbenten, hihetetlenül, hogy valóban azt látom e, amit a doki. És akkor kimondta, hogy két petezsákot látunk, két egymástól teljesen különállót. Na, akkor kezdtem el igazán csak boldog lenni. Még most is könnybe lábad a szemem az emlékektől. Magamat ismerve, tuti elkezdtem beleélni magam, nagyon boldog lenni - de igazából nagyon nem emlékszem arra, hogy ezek után mi történt egészen addig, amíg be nem ültünk az autóba. Csak arra emlékszem, hogy a doki, aki addigra teljesen magához tért, nem győzte hangsúlyozni, hogy ne éljük bele magunkat, többek között azért sem, mert még szívhangjuk sincs, még csak az 5. hétben lehetek kb., még annyi minden történhet, igazából a 12. hét betöltéséig elmehetnek, felszívódhatnak a babák, nem szeretné, ha csalódnánk, stb. Már nem is tudom, miket mondott, nem csak akkor, hanem szinte végig, de az első 3-4 hónapban biztosan. Gáborom ettől a pillanattól tudta, hogy Ő bizony ikres Apuka, azok a babák ott a pocakomban nem csak hogy nem fognak felszívódni, stb. szörnyűségek történni, hanem gyönyörű szép, egészséges, kifejlett kisbabák lesznek. Bennem volt egy kis félsz, éppen ezért egy hét múlva megint ott ültünk az sztk várótermében, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy mind a két Picinek van szívhangja. :) Naná, hogy volt! Aztán a doki felhívta a figyelmemet, hogy azért most nem kell minden héten odajárnom. :D Megnyugtattam, hogy nem fogok, csak nem bírtam volna még egy hét bizonytalanságot. :)

Így hát ettől a naptól számítjuk mi magunkat két baba szüleinek. :)

1 megjegyzés:

Szabina es Julia írta...

En is elsirtam magam annyira szepen leirtad ezeket a dolgokat,nagyon boldogok lehettetek gondolom,de szerintem akkor lehettetek a legboldogabbak mikor a ket kis draga angyalka megszuletett.puszika