2011/02/28

Apa, Apu, Apuci

Családunkban egy kisebb harcot kellett vívnom, mire elértem, hogy a Lányoknak NE az legyen a természetes, hogy Gábor az Apa, az ő apukája pedig az Apu! Tücsi fiai így hívják a magyar Nagyapjukat, de ezt azért fogadom el, mert nekik a Papa az apjuk, a kinti nagyapjuk pedig az Opa.

Nem szeretném részletezni, hogy nálunk kivel és miként kellett megküzdenem azért, hogy el legyen fogadva, hogy a Gábor Apukája a Lányoknak igenis Papa, vagy Tata, ahogy a Csajok sűrűn mondják, és a Gábor az Apa, Apu, ahogy hívni akarják. Igazából a végére már annyira belefáradtam a "harcba", hogy úgy voltam vele, hogy úgyis én vagyok a legtöbbet a Lányokkal, éppen ezért azt fogják megszokni, amit tőlem hallanak, és amit velem mondogatnak, arról nem is beszélve, hogy úgyis kialakul majd valahogy.

Ebben olyannyira nem kellett csalódnom, hogy hamarabb bekövetkezett, mint ahogy számítottam rá. Az egy dolog, hogy az Árpit papázzák, de az, hogy pár napja maguktól kezdték el mondani a Gábornak, hogy Apu, na, az már maga a gyönyörűség füleimnek. Pedig tényleg nem mondogattam Nekik. A habot a tortára mégis az tette fel, amikor szintén pár napja Zsófi azt mondta, hogy Apuci!!! A Gábor elolvadt, de ezt szerintem mindenki sejtette. :) Ma reggel is Gáborom még lustálkodott, igaz a Csajok nem vitték túlzásba a reggeli pihit, és már 6.20-kor kukorékoltak. Egyszer aztán elérkezettnek láttam az időt, hogy Gábor felkeljen, és szóltam a Lányoknak, menjünk, keltsük fel Apát. Erre a Zsófi megint mondta, hogy Apuci. :) Anyu, aki itt aludt nálunk, nem győzött nézni, hogy miket mond ez a Lány! :) Kincső is szokta mondani különben. :)

Így lett elintézve az Apa, Apu, Apuci téma. Ebből is látni, hogy felesleges vitába bonyolódni, az idő mindent elintéz maga. :)

Íme pár friss kép az Apuciról és az Ő két kis Tündérkéjéről:




4 megjegyzés:

Magdi írta...

Igen, minden elrendeződik, kár előre mérgeskedni:(
És azt se felejtsük el megemlíteni, hogy elhangozott a szokásos mama helyett, hogy "mami". Amitől a mama is elolvadt egyből!!! Hogy az ő édes, aranyos, okos unokái hogy szólítják (biztos azért, mert becézni akarják!!!?)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nahat nagyon ugyesek ezek a lanyok,es milyen edesek lehtenek ahogy apuciznak,hat a mama gondolom hogy meglepodott rajtuk,na meg apauci biztosan buszke volt rajuk.Edesek a kepeken es igazan bajosak is.puszika

Névtelen írta...

apuci a piros polóban sincs a toppon a kép szerint... valószinűsithető hogy elég reggel készülhetett

Vivien írta...

Tibi, talán nem találtad ki, de ahol Apuci piros pólóban ül, ott a Lányok pizsamában vannak MÉG, tehát valóban reggel készült a kép. :)