2011/02/14

IGAZI puszi!!!!

Nagyon boldog voltam pénteken, mert ÉN kaptam Kincső első IGAZI pusziját!!! Már régóta dobálják, hol csak a levegőbe, hol a kezükkel, mikor melyik variáció tetszik Nekik. Egymásnak is adnak puszit, de az inkább fej-összedugás és a levegőbe menő cuppanós puszi. De én ilyenkor is imádnivalónak találom Őket. :)

Lánykáink nagyon bújósak mostanában (is). Elég sok időt töltök Velük lent a szőnyegen, könyvet nézegetünk, játszunk, kirakózunk, meg ami éppen jön. Ilyenkor folyton belehuppannak az ölembe, majd felpattannak, majd megint le, hol felváltva, hol egyszerre csücsülnek az ölemben. Pénteken délután már itt volt Gábor is, és Jutka is itt volt, mert aznap délután kimaradt a Lányok alvása, a bevásárlás miatt, és mivel korábban van fürdetés péntekenként a zumba miatt, így le sem lettek téve aludni, Jutka pedig jött, hátha kell egy kis segítség az olykor nyűgös Lánykáim mellé. Szerencsére abszolút jókedvűek voltak, így öröm volt a Velük való lét. Egyszer csak, ott volt mellettem, vagy nálam, már nem is tudom pontosan, de egyszer csak érzem, hogy egy Kincső puszi cuppan az arcomon. :) OLYAN jóóóóó volt! :) Természetesen, kérésre nem adja ám a Lányzó, csak ha Ő szeretné. Kis idő múlva Apa is kapott egy ilyen puszit, aztán aznap többet nem is osztott ki. Elfogyott az aznapi adag. :) Másnap jött Anyu, este már ő is kapott elsőszülött Unokájától, aminek nagyon örült és roppant büszke is volt rá. :)



Kincső különben a tükörképével van nagyon jó viszonyban, imádja a képmását csókolgatni. :)

3 megjegyzés:

Magdi írta...

Csoda???
csoda, hogy boldog-büszke vagyok? csoda, hogy imádja magát?
ugye, hogy nem!
nincs is egyedül vele, hiszen olyan imádni való:D

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Tunderiek a lanyok,mar en is kaptam cupanost a Juliatol es nagyon jo erzes volt foleg hogy en kaptam az elso igazi puszit tolle.Buszke is lehetsz rajuk,csodasak.puszika

Vivien írta...

Anyu, nem csoda, én is imádom mind Őt, mind a Hugicáját! :)

Azt elhiszem, Iza! :) És büszke vagyok Rájuk, nagyon! :)