2010/04/26

Lányok és a háziállatok

Szombaton megint voltunk úszni. Végülis nem is volt olyan rossz, ha összességében nézzük. Csütörtökön kértünk a gyerekorvostól igazolást, hogy úszhatnak a Lányok. A doki szerint már öregek a Lányok az úszáshoz, mert 3 hónapos korban kellett volna kezdeniük. Mondtuk, hogy egy oktató ajánlotta a féléves kor megvárását, mivel koraszülöttek. Mindegy. Abban igaza van a dokinak, hogy már akaratuk van, és ezért nehezebb a szoktatás. Csütörtök óta Apával fürdenek a Csajok a nagy kádban. Azóta Kincső se reklamál, hanem élvezet ismét számára a fürdés. Zsófival már meg lehet csinálni az usziban tanult dolgokat, nem sír. De visszatérve a szombati úszásra, nagyon fáradtak voltak a Kislányok, ezért nem nagyon volt kedvünk menni, de menni kellett, úh. mentünk. Ezúttal az első negyed órát üvöltötték át, a második felét már ha nem is élvezték teljes mértékben, de elfogadták, hogy nem megyünk ki, nem az van, amit ők szeretnének. A végén Zsófi már mosolygott, és Gáborral csinálták a gyakorlatokat. Mi Kincsővel nézők voltunk, szinte. Nagyon kedves volt az úszótanárnő, mert megengedte, hogy legközelebb akkor menjünk, amikor nem fáradtak a Lányok. Ez igazán nagyvonalú tőle, mert elvileg nem szabad ilyet csinálni. Itthon aztán kicsit ház körüli munka volt, vagy valami ilyesmi. Gábor megcsinálta a Volvo helyét, hogy amikor áll ki, akkor ne süppedjen el a kerék. Én pedig a palántákat ültettem ki - ezalatt értsd: nagyobb virágcserepekbe ültettem szét a paradicsomokat és a többféle paprikákat. Tavaly is a teraszon neveltük fel őket, és gyönyörűek, ízletesek lettek, úh. idén is itt fogjuk gondozni őket. Kb. ennyi fért bele a napba. :)

Vasárnap kimentünk Fótra, Anyuék is szerencsésen hazaérkeztek Zalacsányból. Szépen lesültek, jól érezték magukat, sóskát, medvehagymát szedtek az erdőben, Apu sokat horgászott, fogott is halakat szépen. Tehát kipihenték magukat, feltöltődtek, és ez a lényeg.

Nekem már nagy szükségem volt a levegőváltozásra, részben azért, mert egész héten betegeskedtem, és kimerültnek éreztem magam. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy egy ideje Kincső alussza át az éjszakákat, viszont Zsófi többször is felébred, és bizony előfordul, hogy meg is kell etetni az éjszaka közepén. :( Mondtam is Gábornak, visszafelé fejlődik a Lány. :( És ha ez még nem lenne elég ahhoz, hogy mindennek érezzem magam, csak üdének nem, az evésük sem a legjobb. Eddig gyönyörűen ettek. Mindent. Gyümölcsöt, főzeléket, uzsonnát, mindent. Nem lehetett egy szavam sem rájuk. Most meg nem tudom, mi lelte őket, először Kincső kezdett el szórakozni az ebéddel, aztán Zsófi is csatlakozott hozzá. :( A délelőtti gyümölcsevéssel nincs semmi baj, de az ebéd egy rémálommá vált. Uzsonnára mostanában valamilyen tejpépet kapnak, van, hogy keverek bele gyümölcsöt, de ha eleve gyümölcsös, akkor nem teszek bele semmit, úgyis megeszik. És hogy jól végződjön a nap, az esti tejet (tápszert) sem tudják rendesen megenni, ahogy eddig. Kincső mindezt csak ma kezdte el, de Zsófi már napok óta eljátssza, hogy eszik valamennyit, úgy csinál, mint aki nem kér többet, megkapja a Zymafluor-ját, majd elindulunk a szokásos jó éjt körutunkra. Ez abból áll, hogy elköszönünk, jó éjt kívánunk a szekrény oldalán lévő vasalható gyöngyös figuráknak, majd a falon lévő zebra, lovacska és végül papagáj következik, akit meg is szoktak tapogatni a Csajszikák. Ezek után én is jó éjt kívánok nekik, szép álmokat, és elmondom neki, hogy nagyon szeretem őket. Ezután be az ágyba, és alvás jönne... De nem ez jön, hanem kérik a maradék kajájukat. Amit nyilván oda is adok, abban a reményben, hogy hátha ezúttal át fogják aludni az éjszakát. Eddig nem nagyon jött ez be, de egyszer majd csak arra ébredünk, hogy reggel 7 vagy 8 (:)) óra van és még csak most ébredtek fel a Lánykák. :))

Vasárnap picit sikerült feltöltődnöm, hiszen gyönyörű időnk volt. Éppen ezért bográcsoztunk, amit itthon nem tudunk megtenni, pedig nagyon szeretjük. Csajok szépen aludtak, először bent a házban. Kincső előbb ébredt fel, így ő részesülhetett abban az örömben, hogy Anyukám fogta és felvitte megmutatni neki a tyúkokat. Teljesen lázba jött, Anyu alig bírta őt sokszor tartani. :)




Aztán amikor Zsozsóka is felébredt, Hugocskám őt is odavitte a szárnyasokhoz, de nem jött nagyobb lázba tőlük, sőt, unta a baromfinépet.


Viszont a szőrös állatokat nagyon szereti. :) Ez abból is kiderült, hogy Lompostól teljesen beindult. Hát, amikor még rá is csücsülhetett! :)




Zsófi CsiVi-vel is barátságot kötött. :)


Felkerekedtünk, hogy meglátogatjuk Anyu barátnőjét, Szilvit, akinek lova is van. Azt hittük, Kincső el fog aludni, de végül Zsoci aludt el, így egy gyerek megint kimaradt az ÉLMÉNYből. :) Viszont Kincső nagyon jó fej volt, szegény pacinak még az orrszőrébe is belekapaszkodott, de ő csak tűrte szó nélkül. Szerencséje volt elsőszülöttünknek, rá is ülhetett Szeles hátára. Egy cseppet sem volt megszeppenve. Nagyon örültem neki, szeretném, ha a Lányaim nagy barátságban lennének az állatokkal, ahogy mi is vagyunk.


Ezen a szombaton úszás után Bánkra megyünk fel. Kis szerencsével bocival is találkozunk majd. :) De a tónál lévő vadkacsákat tuti megetetjük. :))

1 megjegyzés:

Edit írta...

Szia,

olvass nyugodtan, én is foglak :-)
hogy találtál meg?

Édesek az ikreid :)