Hej, óvoda, óvoda...

csak megbarátkozunk véled valahára! Talán, talán, de Kincső részéről szinte biztosan állíthatom, hogy megbarátkozott a gondolattal, elfogadta, hogy igen, Nekik bizony heti 5 napot oda kell (!!!) járniuk. Talán, talán mintha már nem szomorúan menne be elsőszülötttünk. És mi van Zsófinkkal? Hááát, Ő még szokja az ízét. DE nem is csoda, hogy ilyen eltérő a két Lány hozzáállása, hiszen 3 nap után Zsófink lebetegedett. Illetve véleményem szerint Kincső is, de mivel Neki nem volt se láza, se hőemelkedése, így Ő mehetett az intézménybe orvosi engedéllyel, nem úgy, mint a Húga, aki 3 nap óvodai lét után kerek egy hetet otthon töltött. Kincső pedig egyedül ment oviba. Számára ez egy elég kemény kiképzés volt, tudom. Borzasztó lehetett, hogy egyrészt nincs vele a Testvére, másrészt, hogy a Zsófi otthon van, Ő pedig óvodába kell, hogy menjen. Nagyon sajnáltam, így minden nap már 3-kor ott álltam a terem bejáratánál, ha kinyitja a szemét az alvásból, lássa, hogy ott vagyok. Ez némiképp segített. DE leginkább az tett Neki jót, amikor hétfőn reggel együtt mentek oviba. :) Kézenfogva vezette be a Zsófit a terembe, aki ugyan "hurrá"-t kiáltott, amikor előző nap mondtam, hogy hétfőn mehet oviba, mégsem tűnt túl lelkesnek, amikor élesben ment a dolog. :P Szóval, Kincsőnk egész héten nagyon bátran, édesen viselkedett, minden nap kézenfogva mentek be a terembe, szépen reggeliznek, uzsonnáznak, az ebédről nem tudok semmit, viszont nem alszanak ebéd után, ami eléggé rányomja a bélyeget a délutáni hangulatukra... :(

DE, hogy jóval fejezzem be a bejegyzést, Zsófi sem nyavalygott ma már, hanem szinte egyedül bement a terembe. :) Kincső azért megfogta a kezét útközben, aztán hátravigyorgott. Dobtam neki egy puszit, amit viszonzott a kis édeském. :) Úgyhogy Kincső ragyogó mosolyával hagytam, hagytuk el Gáborral az ovit. :)

Első nap az óvodában

Huh. Ezen is túl vagyunk. Bent vannak a Lányok. Kincső üvöltve zokogott, tépte fel az ajtót... Így hagytuk ott Őt, ismeretlenek között. Naná, hogy én is zokogtam ennek hallatára. Szerencsére ezt Ő nem látta, nem hallotta. Zsófi asztalnál ült és reggelizett sok gyerek között. Valószínűleg Ő is fog hullajtani pár könnyet - ha még nem tette meg azóta.

Annyira rossz így eljönni Tőlük, hogy ezt leírni nem is lehet, az érzést átadni nem tudom. Próbálok tenni-venni, amíg nem kell itthonról elindulnom dolgozni (majd erről is írok), de folyton sírva fakadok. Ettől függetlenül csakis a délutáni alvás után fogok értük menni (vagy megyünk a Gáborral, ha el tud jönni, minden esetre nagyon jó volt, hogy ott volt nekem ma reggel).

Eddig amikor még csak nézegettük az ovikat, nem volt semmi gond, alig akartak eljönni. Alig várták, hogy oviba mehessenek. Aztán elkezdtem dolgozni, holnap lesz két hete, és akkor minden megváltozott. Hol a Csilla, hol az Árpi vigyázott a Lányokra, amíg távol voltam, egyszer a Jutka is. Már a 3. napon nem akarták, hogy elmenjek. A Kincső azóta folyton kiveri a balhét nekem, Zsófi nem, Ő csendes, látszólag megértő. De Ő pl. kissé lebetegedett. Lehet, hogy lelkileg viseli meg a távollétem, ami ráadásul nem is egész napos. Pénteken derült ki, hogy mehetnek mától oviba a Csajok. A lelkesedésük már nem volt akkora, mint tavasszal, de nem lázadtak ellene. Tegnap már kijelentette a Kiki, hogy Ő hazajön, és itthon marad velünk. A válaszomra, hogy Apával mind a ketten dolgozunk, azt reagálta, hogy akkor a Papával marad itthon. Ügyes, rafkós válasz. Ma sem nagyon akart ott maradni, de amikor becsukásra került az ajtó, és Ők bent, mi kint maradtunk, akkor eltörött a mécses, és nekiállt zokogni. Üvöltve. Nem tudom, mennyi időbe telt a megvígasztalása, mert én is elbőgtem magam (most is az emlékezésre), és eljöttünk. A szívem visszahúzott, legszívesebben azonnal elhoztam volna mind a kettőjüket, de nyilván nem tettem. Sőt. Nem megy értük senki ebéd után, igenis ott maradnak egész napra, hogy ezt szokják meg. A jelük az olló és a zászló lett, más jel már nem maradt. Örülök, hogy egyáltalán mehetnek oviba. Egy óvónénivel találkoztunk, aki fiatal, kedvesnek tűnik, és ott volt a dadus is. Aztán úgyis az lesz a mérvadó, hogy a Lányokkal mennyire lesz normális, nem az, hogy velünk milyen.

Szóval ovisok lettek a Lányok két héttel a harmadik születésnapjuk után. Nem tudom, holnap hogyan fogom tudni Őket ottmaradásra bírni, lehet, hogy keményebb dió lesz, mint azt előre sejteni véltem.

Cumi

Miután jó régen írtam, muszáj egyből dicsekvéssel kezdenem... :)

A cumit egyszer már majdnem elvettük Tőlük. Illetve el is vettük a Lányoktól, de éreztem én, hogy ez így nem jó, nem helyes. Aztán egy kis szülői hátszéllel vissza is adtam Nekik másfél nap után. :P Gondolkodtam, hogyan is lehetne rávezetni a Csajocskákat, hogy Nekik már nincs szükségük a CUMI-ra. Arra a cumira, ami mindig ott van, ha álmosak, ha nyűgösek, ha bánatuk van, vagy csak egyszerűen kell, mert jó, mert megnyugtatja Őket, ha náluk van, a szájukban. Ennek ellenére a cumi sosem lógott csak úgy a szájukban. Erre azért figyeltem. De ettől függetlenül tudtam, hogy nem lesz ez egy könnyű menet. Végül készült egy "cumi-evő kígyó", ami fel volt osztva 14 kockára. Csináltam hozzá 14 db "matricát", amikre cumit rajzoltam, és ezeket ragasztgatták a Csajok, mint egy adventi naptár félét... Csak éppen a kígyó vége a cumi leadtát jelentette - egy választott ajándék fejében. Igen, ez volt a megállapodás. Választhatnak maguknak a játékboltban EGY játékot, amiért szívesen odaadják nekünk a cumijukat.

Ezt még Bánkon kezdtük el, ahol 5 (?) hétig voltunk egyhuzamban. Tücsiék miatt jöttünk haza, egy héttel korábban, ahogy Ők jöttek, hogy legyen elég időm kimosni-kivasalni-kitakarítani. Direkt úgy időzítettem, hogy a hét közepére essen ez a bizonyos nap. Szerintem nyugodtan írhatom azt is, hogy a NAGY NAP a Lányok életében. Hiszen még eddig nem volt semmi, amiről le kellett volna mondaniuk, szinte önként, pláne nem egy olyan dologról, ami valóban fontos része volt az életüknek. Szóval, már két nappal előtte elkezdtem mondani nekik, hogy nemsokára vége a matricázásnak, stb... Próbáltam felkészíteni Őket, amire Ők elég hanyagul reagáltam, írhatnám úgy is, hogy rám se hederítettek, nem izgatta Őket a dolog. Féltem, hogy nem fogták fel, miről van szó (két hete). Eljött a nap. Sajnos, Gábor nem ért rá, így meghiúsulni látszott a projekt. DE jött Anyu, mint egy mentőöv, kapva kaptam az ajánlatán, így Ő elvitt minket a játékboltba (jó lenne már megtanulnom vezetni...), ahol a Csajok már az első játéknál leragadtak. :) Folyton mondogatták: Én ezt kérem. Én meg ezt kérem. :) Nagyon édik voltak. A pici kis hülyeségekről hagyták magukat lebeszélni, szerencsére. Terelgettem Őket a saját elképzelésem felé - vagy egy plüss állatot vagy valami "alvó" babát válasszanak. Kincső szinte azonnal beleszeretett egy kutyusba. Nem is engedte el. :) Aztán Zsófi is. :) Aztán Zsófi beleszeretett egy babába is... :) Kincső pedig egy söprű-készletbe. Az áruk alapján engedélyeztem őket. ÉÉÉÉÉS nem kértek mást. Kipróbáltak sok biciklit, traktort, csúszdákat, trambulint, meg nem tudom, miket még, de a lényeg, hogy nem kértek, pláne nem követeltek más játékot. Büszke is voltam Rájuk. Megkérdeztem Tőlük, egyenként, hogy becserélik e a cumira a választott plüsst? Határozott igen volt a válasz.

Egészen addig, amíg haza nem értünk és el nem kértem a cumit... :D Volt egy ici-pici huza-vona. Aztán este Zsófi már mondta, hogy ez így nem lesz jó. Ő inkább mégsem szeretne cserélni... Szerencsére ennél nagyobb balhé nem volt A cumi miatt. Vagy csak nem emlékszem rá. A lényeg, hogy egy hete és egy napja megszűnt a cumi számukra, és azóta kb. 2x jutott eszükbe (fejenként), aminek nagyon örülök.

Álom-nap

Gyereknapon nem velünk voltak a Csajok, hanem Anyuékkal Szarvason. Ugyan nem pótlásnak szántuk, de szinte annyira élvezetes volt a nap, hogy szerintem gyereknapnak is beillett volna. :) Elindultunk gyermekvasutazni. Már tervezem egy ideje, csak nem jött még össze, hol az időjárás, hol Gábor munkája miatt. Na, de most, nem menekült Apa! :) Én feldobtam a gyermekvasút ötletét, ő pedig tovább fokozta a cabrio busszal, amit mi csak szilvafácska-busznak hívunk, a nóta után, ami a Csajok kedvence volt egy időben. A busz indulásához igazítottuk az elmenetelt, mert az egyből elvitt minket a vasútig. Volt egy kis keresgélés, de aztán megláttuk a buszt, amire fel is lehetett szállni, a Lányok már akkor nagyon élvezték. :) Hát, még amikor elindult és fújta a hajukat a szél! Sikongattak, nevetgéltek, egyből a központba kerültünk általuk… :) Hátul ültünk, ahol állítólag jobban zötyögött a busz, de a Csajok hatására más is hátra jött élvezkedni. :) Nagyon jó kis út volt, el is határoztuk, hogy ezt máskor is megtesszük, annyira élveztük mindannyian. De legközelebb szem előtt tartom, hogy nem véletlenül hívják Hűvösvölgy-et annak, aminek, így nem maradhat ki a táskából a pulcsi, vagy legalábbis a kardigán sem.

Hűvösvölgyben elmentünk jegyet venni a vasútra. Még jó, hogy előttünk szüttyögött egy külföldi család, így volt időm jobban szemügyre venni az induló járatokat. Ennek köszönhetően nem sima vasútra vettünk jegyet, hanem a gőzmozdonyosra, ami valóban szénnel megy, még ha páran kételkednek is benne. :) Jó hosszú volt az út, végig mentünk, a Széchenyi hegyig, de legközelebb, vagy legalábbis egyszer majd hamarabb kiszállunk és sétálgatunk is egy kicsit. A vonaton is meg lett volna a lehetőségük a sétálgatásra, mert szinte végig csak mi és egy másik család volt a vagonban, de beérték azzal, amit az ablakból láttak. Mentünk alagútba, ahol felhúztuk az ablakot, mert csak ömlött a parázs a mozdonyból. Nagyon szép látványt nyújtott, különben. Nagyon szép volt az egész út. Lelkesen integettek a Lányok a mellettünk elhaladó, vagy állomásozó vonat utasainak, a túrázóknak. Kacérkodtak a kalauz „bácsival”. :) Kaptak egy mozdonyos nyakláncot, emlékként.

És ha nagyobbak lesznek, akkor kipróbálhatják a csillebérci ügyességi pályát is. Csillebércre, emlékeim szerint, Anyuék sokat vittek minket, de erről majd még meginformálom őket, hogy is volt anno. A Széchenyi hegytől lesétáltunk a fogaskerekűhöz, útközben ejtettünk időt egy kis játszóterezésre is, amire szükségük is volt a Lányoknak, annak ellenére, hogy már akkor elég fáradtak voltak. A fogaskerekűről átszálltunk a villamosra, ami elvitt minket a Móricz Zs. Körtérre, ott megebédeltünk, majd fagyiztunk egy jót, szerencsére tényleg jó fagyi volt, aztán hazavillamosoztunk. Fél 1-re hazaértünk. Nagyon jól kitelt az időnk, és a kevés mozgás ellenére is annyi élmény érte a Lányokat, hogy már ettől jól kifáradtak.

Délután grilleztünk, egész nap együtt voltunk, számomra, de szerintem nyugodtan írhatom, hogy mindannyiunk számára egy gyönyörűséges tökéletes nap volt az a szombati nap. :)

Alvás

Most, hogy túl vagyunk, vagyok pár rossz kezdetű alvásidőszakokon, most már tudok róla írni is. Most, hogy Bánkon vagyunk, és pár napig nekem is részem volt, minden lelkiismeretfurdalás nélküli délutáni alvásban, most már van energiám blogot is írni. Ugyan csak a word-ben, de majd otthon bepasztézom. :)

Szóval, kezdődött úgy, hogy Kincső már közvetlenül az ebéd után elkezdte mondogatni, hogy neki nincs kedve aludni, meg, hogy ő nem akar aludni. És a legjobb, hogy így is történt. Zsófi szeméből is kiverte az álmot, majd este és másnap és még pár napig együtt nyafogtak, hogy nem akarnak aludni. Amikor Gábornak panaszkodtam, hogy másfél órámba telik a Lányok elaltatása, holott máskor annyi volt, hogy fekvés, mese, alvás, akkor ő csak annyit mondott rá, hogy lehet, hogy kezdenek átállni, és nincs szükségük ennyi alvásra. Dehogynincs, mondtam én, hiszen délután meg nem lehet Velük bírni!!! Próbálkoztam szép szóval, kiabálással, popsira csapással, semmi nem használt.

Aztán jöttünk Bánkra, 9-én. Délután, előtte Anyuéknál voltunk Fóton. Ott is ugyanez a cirkusz volt, egyébként. Csak Anyu fektette le őket, így ragaszkodott ahhoz, majd ő megoldja a problémát. Aha, ahogy ő azt gondolta. Apának sem sikerült. Anyu lehozta őket, merthogy annyira határozottan mondták, hogy nem akarnak aludni. Aztán egy idő után visszavitte őket. És azt hitte, hogy alszanak. Hehehe. Naná, hogy nem. Na, akkor felmentem és beszéltem velük. Majd lejöttem. Ez sem hatott. Újra felmentem, kérdőre vontam őket, majd leültem a Kincső ágya szélére és néma csöndben vártam pár percet. Ekkor elaludtak. Illetve a Zsófi nem aludt, ő csak az autóban egy fél órát. Szerintem majdnem 2 órával az eredeti fektetésük után aludt el a Kiki. Katasztrofális. Számomra legalábbis. Másnap Bánkon szintén elkezdték. Szóltam, fenyegettem, semmi nem használt. Aztán beváltottam a fenyegetésemet és mind a ketten kaptak 2-2 popsira csapást. Talán ez hatott, talán a dühöm, az elkeseredettségem, nem tudom, de a lényeg, hogy azóta újra szó nélkül alszanak.

Viselkedés

Néha nehezen bírok a Lányokkal. Sokszor veszítem el a türelmemet, mert számomra sokat nyafognak, hisztiznek. Nem mindig tudom, hogyan cselekszem helyesen. Kiborulok. És kétségbe esem. És lelkileg padlóra kerülök. Nem szoktam senkinek panaszkodni, minek is tenném, hiszen, van, hogy estére elmúlik, vagy másnapra, de akkor, ott, tehetetlen vagyok, a gyerekekkel és magammal szemben is. Emiatt próbálok minél többet házon kívül lenni Velük, amit meg is hálálnak, végülis, de nem mindig. Elmegyünk játszótérre, jól érzik magukat, minden szép és jó. Aztán el kell indulni haza. Kicsit erősködnek, maradjunk még, de igazából nem szoktak nagy ellenállást mutatni, aminek én személy szerint nagyon örülök, így elkerüljük a kínos jeleneteket, amikor a szülő szinte kirángatja az üvöltő, magát földhöz vágó gyerekét a játszótérről. Ilyen még megközelítően sincs. Nálunk a nyafi a villamoson szokott elkezdődni. Ott jön ki rajtuk a fáradtság. Mert ugyan van a közelben egy játszótér, de azt már kinőtték, már nem jelent kihívást számukra. Viszont, ami az Ő szintjüknek és fejlődésüknek való, ahhoz utazni kell egy jó pár villamosmegállónyit. Hiába kalkulálom be a fáradtságot, azt, hogy max délre otthon legyünk, nem szoktam megúszni. Ilyenkor jól jön a cumi. A cumi, ami minden esetben megnyugtatja Őket. Pedig nagyon szeretném leszoktatni Őket róla, de azt hiszem, nehéz lesz…

Viselkedési problémám van (igen, nekem, mert Ők jól érzik magukat az adott helyzetben) Velük pl. a bevásárlás során. Általában ugyanoda járunk, tehát kiismerik már magukat. Régebben mind a ketten a kocsiban ültek, majd jött, hogy ki-kiszálltak belőle, majd vissza, jó játék volt. Aztán már mind a ketten csak kint szerettek volna jönni mellettünk, segíteni bepakolni (bedobálni) a termékeket. Mostanában viszont annyira otthon érzik magukat (amúgy mindenhol), hogy egyszerűen megfékezhetetlenek. Sikítoznak, rohangálnak, nem fogadnak szót, butaságokat beszélnek (és ha megkérdezzük, ezt hol tanultad, akkor a válasz, hogy az oviban), szóval elég ciki a magatartásuk. Az autóban is üvöltenek, bosszantják egymást, és ezzel engem is. És nem fogadnak szót. Ez a legnagyobb bajom. :(

Kínomban vettem egy könyvet, hátha segít a Velük való sikeres kommunikációban, probléma megoldásban. Most tanulmányozom. Mintha lenne értelme. Majd beszámolok róla. Ha nem felejtem el.

Nagyon kivesznek az energiámból, nem is nagyon van kedvem semmihez, élvezem azt a kis csendet, ami körülvesz, amikor alszanak. És olvasok. Újra sokat olvasok. Mert megnyugtat. Mindenfélét. Most, hogy járunk könyvtárba, már magamnak is veszek ki könyvet, amiket szépen el is fogyasztok idő előtt. :)

Ezért is jó lett volna az ovi. Hátha egy kis fegyelmet tanulnak, toleranciát egymással szemben.

Ovi

Sajnos, a kerületi oviba sem vették fel a Lányokat. Nagyon csalódott vagyok, mondanom sem kell. Nem mintha meglepődtem volna ezen, csak nagyon sajnálom, hogy 4 évesen fognak elkezdeni óvodába járni, a náluk fiatalabb gyerekekkel. Inkább annak örültem volna, ha idősebbekkel járnak, akiktől tanulhatnak, akik felfelé húzzák Őket. És a másik, hogy így ismét nem nagyon van esély arra, hogy valami normális munka után nézzek.:(

Biztosan így kell mindennek lennie, így kellett, hogy történjen, de ettől függetlenül csalódott vagyok. Ki kell találnom majd valamit, hogy nagyjából pótolni tudjam számukra az ovit. Ugyan teljes mértékben tuti nem fog sikerülni, de részben talán igen. Majd meglátjuk. Addig nézelődök, informálódok, hátha sikerül valamerre elindulnom ez ügyben.

Az vígasztal egyedül, hogy nem csak minket utasítottak el, hanem kb. 20 gyereket. Azért ez meglepő, nem??? Nyilván költői kérdésnek szántam… :) Vajon minden oviban ennyi gyereket utasítottak el!? Akkor már simán lehetne egy új ovit nyitni és vagy 4-6 csoportot indítani. Kb. ennyi jön ki, ha minden oviból elutasítottak 10 gyereket minimum. :(

Felhívtam a központi óvodát, hátha valahol van hely a Lányok számára. Egy nagyon kedves hölgy volt az illetékes, aki szinte felnevetett azon kérdésemen, hogy van e valahol még szabad hely... Ennyit erről. Szeptemberben keressem fel újra. Hátha úgy találunk helyet, hogy valakit két helyre is felvettek. Most úgy eszembe jutott, hogy még az is lehet, hogy csak az egyik Lány lesz ovis, vagy két oviba fognak járni!? Vicces ez az egész helyzet, de nem tudok, mit tenni.