Viselkedés

Néha nehezen bírok a Lányokkal. Sokszor veszítem el a türelmemet, mert számomra sokat nyafognak, hisztiznek. Nem mindig tudom, hogyan cselekszem helyesen. Kiborulok. És kétségbe esem. És lelkileg padlóra kerülök. Nem szoktam senkinek panaszkodni, minek is tenném, hiszen, van, hogy estére elmúlik, vagy másnapra, de akkor, ott, tehetetlen vagyok, a gyerekekkel és magammal szemben is. Emiatt próbálok minél többet házon kívül lenni Velük, amit meg is hálálnak, végülis, de nem mindig. Elmegyünk játszótérre, jól érzik magukat, minden szép és jó. Aztán el kell indulni haza. Kicsit erősködnek, maradjunk még, de igazából nem szoktak nagy ellenállást mutatni, aminek én személy szerint nagyon örülök, így elkerüljük a kínos jeleneteket, amikor a szülő szinte kirángatja az üvöltő, magát földhöz vágó gyerekét a játszótérről. Ilyen még megközelítően sincs. Nálunk a nyafi a villamoson szokott elkezdődni. Ott jön ki rajtuk a fáradtság. Mert ugyan van a közelben egy játszótér, de azt már kinőtték, már nem jelent kihívást számukra. Viszont, ami az Ő szintjüknek és fejlődésüknek való, ahhoz utazni kell egy jó pár villamosmegállónyit. Hiába kalkulálom be a fáradtságot, azt, hogy max délre otthon legyünk, nem szoktam megúszni. Ilyenkor jól jön a cumi. A cumi, ami minden esetben megnyugtatja Őket. Pedig nagyon szeretném leszoktatni Őket róla, de azt hiszem, nehéz lesz…

Viselkedési problémám van (igen, nekem, mert Ők jól érzik magukat az adott helyzetben) Velük pl. a bevásárlás során. Általában ugyanoda járunk, tehát kiismerik már magukat. Régebben mind a ketten a kocsiban ültek, majd jött, hogy ki-kiszálltak belőle, majd vissza, jó játék volt. Aztán már mind a ketten csak kint szerettek volna jönni mellettünk, segíteni bepakolni (bedobálni) a termékeket. Mostanában viszont annyira otthon érzik magukat (amúgy mindenhol), hogy egyszerűen megfékezhetetlenek. Sikítoznak, rohangálnak, nem fogadnak szót, butaságokat beszélnek (és ha megkérdezzük, ezt hol tanultad, akkor a válasz, hogy az oviban), szóval elég ciki a magatartásuk. Az autóban is üvöltenek, bosszantják egymást, és ezzel engem is. És nem fogadnak szót. Ez a legnagyobb bajom. :(

Kínomban vettem egy könyvet, hátha segít a Velük való sikeres kommunikációban, probléma megoldásban. Most tanulmányozom. Mintha lenne értelme. Majd beszámolok róla. Ha nem felejtem el.

Nagyon kivesznek az energiámból, nem is nagyon van kedvem semmihez, élvezem azt a kis csendet, ami körülvesz, amikor alszanak. És olvasok. Újra sokat olvasok. Mert megnyugtat. Mindenfélét. Most, hogy járunk könyvtárba, már magamnak is veszek ki könyvet, amiket szépen el is fogyasztok idő előtt. :)

Ezért is jó lett volna az ovi. Hátha egy kis fegyelmet tanulnak, toleranciát egymással szemben.