Tilajújhegy/Zalaegerszeg

Március végén eltöltöttünk 4 napot Tilajújhegyen a szüleimmel. Gábor nem tartott velünk, szerencsére sok munkája van. A kiruccanás lényege az élményfürdő volt, ami abszolút gyerekbarát volt. Lányok már legalább egy héttel előtte készültek az útra nagy izgalommal. Legszívesebben otthon is úszógumiban pompáztak volna. :)

A lefele úton bementünk Nagykanizsán a temetőbe, ott nyugszanak Apu anyai nagyszülei, és ugyan voltam már 1-2x, de nem valószínű, hogy odataláltam volna egyedül. Most már oda fogok. :) Hazafelé pedig Balcsin mentünk be a temetőhöz, a Dédiékhez, Anyu nagyszüleihez. :) Ekkor a Lányok pláne nem jöttek ki a kocsiból, mert nagyon vacak idő volt.

Tilajújhegy egy nagyon pici, ha jól sejtem, egy utcás település. Egy Anyuék által sokat látogatott családnál apartmanjaiban szálltunk meg. Lányok nagyon élvezték a házat magát is már. Alvást is gyorsan eldöntötték. Kincső az egyedülálló ágyban aludt, Zsófi pedig kihasználta az alkalmat, velem aludt a dupla ágyban. Az utolsó éjszakát már Kincső is velünk töltötte. Azt mondja: „Végre én is itt alhatok veled!”. Mintha ÉN nem engedtem volna oda ŐT, és nem Ő szeretett volna egyedül, NAGYLÁNY módjára aludni… Na, mindegy. :)

Pénteken egy gyors reggeli után útra keltünk. De mivel csak 10-kor nyitott a fürdő, volt idő kicsit shoppingolni… :D Lányok kaptak pizsit, meg napszemcsit. A labdára nem-et mondtunk, mert lassan labdaboltot lehetne nyitni nálunk…

Bent a fürdőben egyből otthon érezték magukat, magukévá tették a játékokat. Egyik medencéből a másikba mentek, nem volt félelemérzetük a mély víztől, abszolút biztonságban érezték magukat az úszógumiban. Kedvencük a gyerekmedence volt, valamint a forgó-víz, és a nagyon meleg vizű medence. Aránylag az elején elmentem kipróbálni a nagy csúszdát. Zsófi is feljött Apuval, hogy megnézzék, hogyan csúszok le. Annyira tetszett a Zsófinak, hogy engem meg sem várva, kérte a Papát, hogy ők is csússzanak le. Apu meg lecsúszott vele. :) Én lent elkaptam a gyereket, és innentől nem volt megállás, nem tudnám megmondani, hányszor kellett lecsúszni a Zsófival. :) Kincső délutánig nem merte kipróbálni, de utána nem győztem a két gyerekkel felváltva csúszni. Nagyon jó volt. :)

Ebéd után a Lányok (és Apu) aludtak egy nagyot a nyugágyakban, így jól bírták a délutáni folytatást. 17 óráig maradtunk, otthon vacsi, aztán alvás. Másnap újra kezdődött a buli. :) Ismét nagyon élvezték a pancsit, Lányok rávették Anyut is, hogy csússzon le a csúszdán, velük is… Pedig már az is nagy szám volt, hogy egyáltalán lecsúszott. :D Ezen a napon Zsófi nem aludt el ebéd után, nem is maradtunk olyan sokáig, mint előző nap, látszott, hogy fáradtak a Lányok a sok élménytől. :) Inkább hazamentünk, és ott, az utcában elmentünk sétálni, mert volt nem messze egy játszótér, azon elvoltak a Csajok egy darabig, aztán tovább csábítottam őket, hogy nézzük meg a bölényeket, amik az út elején voltak egy kertben. Végül kiderült, hogy nem bölények, hanem valami tehén fajták, a férfi német volt, így nem derült ki, hogy pontosan milyen tehénfajta. Ebből kiderült, hogy egy férfi beengedett minket, hogy közelebbről is megnézhessük az állatokat, meg is lehetett simogatni őket, valamint volt ott egy pár ló is, istálló előtt állt kettő, egy bent, őket is meg lehetett simogatni, nagyon szelídek voltak.

Ilyen élményekkel lettek gazdagabbak a Lányok, nagyon jól érezték magukat, és várják a következő lehetőséget. :D

Farsang

:) jó volt. Volt egy kis varia, mert Zsófi kitalálta, hogy ő Télapó lesz, mire a Kincső, hogy akkor ő meg krampusz lesz. Ez így nekem is tetszett, bár kicsit csodálkoztam, hogy nem valami lányosabb jelmezt választottak, pedig beszéltünk sokat a farsangról, de két hónapon át CSAK ezek akartak lenni. Ennyit arról, hogy majd jókat fogok alkotni… :) Interneten rendeltem lány-télapó jelmezt, és cuki krampusz ruhát. Még nem érkezett meg az „áru”, amikor Zsófi kitalálta, hogy ő mégsem Télapó szeretne lenni, hanem pillangó… Kincső nem variált, viszont a krampusz ruha nem jött be neki, és hát, mivel mégiscsak az ő farsangjukról van szó, az ő szórakozásuk a cél, nem erősködtem. Kincső aztán kitalálta, hogy ő is pillangó szeretne lenni… Egy szett pillangó szárny, fejdísz, pálca volt már, örökségből, így rendeltem még egy szettet, nagyon minimális áron, azt azért hozzátenném, hogy minden cucchoz nagyon jó áron jutottam hozzá, ezért is voltam ennyire engedékeny. Szóval lett két szett pillangós cucc, de aztán két nappal a naaaaagy esemény előtt mégis visszanyargalt a krampuszhoz. Ekkor lefixáltam vele, hogy akkor melyik legyen, mert úgy készülök. Krampusz. Oké. Csináltam krampusz villát neki, Zsófinak megtaláltam a korábban csinált pillangós pálcát – ennyi volt a saját készítés a jelmezeken… Háát, nekem is csalódás, hogy nem csináltam többet, de akkor is egy beteges időszakon voltunk túl, és engem ezek a napok, hetek tönkre tesznek, leszívják az összes energiámat.

Így hát Kincsővel elmentünk, a farsangot megelőző napon, shoppingolni – vettünk egy piros nadrágot, egy piros pólót, egy mályva színű nadrágot, egy színben hozzá passzoló, pillangó-matricás felsőt-, másnapra. Nagy volt az öröm itthon a kapott cuccok láttán, kapott még egy csillogós balerina cipőt is a Zozso, ami nagyon jól illett a ruhájához, Kincső meg felvette a Zsófi fekete – piros balerina cipőjét, ami meg az ő cuccához ment. Kincső kapott még egy világítós krampusz – szarvat, amire pláne büszke volt. :) Anyu varrt neki farkincát is. Szóval, teljes volt a boldogság, ami a lényeg volt. ÉN bepofátlankodtam a terembe fotózni, de cserébe mindenkiről készítettem képet és csináltam egy nagyon cuki csoportképet is. :)

Ismét óvoda

Megnézve, pár bejegyzéssel lejjebb többször is téma az ovi, de ha megnézzük a megjelenési dátumot, akkor annyira nem vészes, hogy nincs más témám. :P

Most nem kimondottan az oviról szeretnék írni, hiszen sok írnivaló nincs róla. Inkább a hatására térnék ki. 5 hónap után eljutottak oda, hogy egyedül öltöznek, sőt, Kincső kikéri magának a segítséget, ami mondjuk a koruknak is betudhatjuk. Nagyon szépeket alkotnak az oviban, megszerették a rajzolást, színezést. Otthon nem tudtam velük leülni színezni sem, nem hogy rajzolni! Volt egy idő, amikor Zsófi nagyon jó kis embereket rajzolt, majd le is fényképezem. Igaz, testük nem volt, de ettől függetlenül szinte mindenük megvolt. Most leszokott erről, most inkább színes köröket csinál. Sok mondókát tanulnak, énekecskéket, az egyik óvo néni (Erzsike néni) mindent énekbe foglal, így kéri őket, ösztönzi őket, játék elrakásánál, öltözésnél, amit otthon is szoktak alkalmazni.

Van persze hátránya is a közösségi létnek, hiszen nem csak a jók ragadnak rájuk, nem csak azt hozzák haza, hanem a verekedést, durvaságot, undokságot egymással szemben, ami akár tettlegességig is elmegy. Sokszor ezzel nem csak egymást, hanem engem is kiborítanak, pár nap múlva meg idegroncsnak érzem magam. J Aztán vannak napok, amikor angyalok, na jó nem egy egész napon keresztül, nem egy egész délutánon át, én már annak is örülök, ha egy egész fél órán át nyugi van. Szeretet, béke, nyugalom – a hosszú élet titka (meg persze egészség is kell hozzá).

Talán kezdenek ellenállóbbak lenni, talán. Már egy jó ideje nem voltak betegek, bár éjjel elkezdett a Kincső hányni, azóta a Zsófi is csatlakozott hozzá, de egyébként most jó sokáig nem voltak betegek.

Írország

Sajnos, nem egy úti kalandunkról, kellemes nyaralásunkról, világot járásunkról lesz szó. Hanem a Hugomék új hazájáról. Talán túlzás pár hónapos kinti élet, lét után új hazának nevezni e országot, de azt hiszem, nem fog olyan esemény bekövetkezni, ami miatt a hazatérést választanák. Jobban mondva a Zoli. Annak ellenére, hogy a Hugom 100%-ig mellette áll, ami természetes is, tehát ennek ellenére gondolom úgy, hogy a Zolin múlnak itt a döntések. Hiszen ez a pár hónapos kintlét is bebizonyította, hogy a Hugom (nélkülünk, az itthon hagyott családja nélkül) nem lesz kint 100%-osan boldog. Emiatt nekem pláne fáj a szívem, hiszen nekem a Lányaim után ő a mindenem. A Hugom mindig egy társasági lény volt, és itt nem a bulizásra kell gondolni, hanem inkább amolyan bandázásra, ahol összegyűlnek, dumcsiznak, éjszakába menően, szinte minden hétvégén, telefonon napi, de max. kétnapi  kapcsolatban voltak. Ebből lett kiszakítva, vagy ezt hagyta ő hátra, egy lehetséges Paradicsom végett. Meg minket, a családot, akire mindig mindenben számíthatott. Ezt azért írom, hogy a kedves olvasó, ill. a jövőben a Lányok tudják, hogy mi egy összetartó, egymást szerető, boldog család vagyunk. Talán e szoros kötelék miatt fáj mindannyiunknak a minket elválasztó távolság. Fáj nekünk, hogy a Zoé sírni fog, ha találkozik velünk, hiszen ennyi idős gyermeknél szükséges lenne a napi, de heti személyes kontaktus mindenképpen. :( Fáj, hogy a gyerekeink nem együtt nőnek fel – mindig arról ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne kevés korkülönbséggel szülni, és együtt nőnek majd fel, mint igazi testvérek… Nekünk nem voltak unokatesóink, talán ezért szerettük volna ezt az élményt a leendő gyerekeinknek. A Sors iróniája, hogy sikerült a kis korkülönbséget összehoznunk, mégsem fognak együtt felnőni a Lányaink, nem lesznek barátnők, nem mennek együtt bulizni, nem vigyáznak egymásra… 

Tudom, önzésnek tűnik, amiket leírok és csak nyavalygok, de ebben nagy szerepe van annak, hogy nem boldog kint a Hugom. Talán könnyebb lenne megemésztenem az elvesztését, és talán nem annak felfogni, ha legalább tudnám, érezném, hogy boldog, elégedett. De nem az. És a tudat, hogy nem is lesz az, nagy terhet nyom rám.

A szívem mélyén remélem, hogy a Zoli oszt-szoroz, és hazatérnek, de az eszem sejti, hogy erre vajmi kevés esély van…

Egyébként, meg mindeközben, meg mialatt... :)

Még az óévben szerettem volna leírni, mi mindent csináltunk az utóbbi 2-3 hónapban, de aztán csak nem jutottam el eddig. Ezért sem tettem többek között olyan fogadalmat, hogy na, majd 2013-ban sokkal, azaz SOKKAL szorgalmasabban fogok újra eljárni ide... :D Ettől függetlenül remélem, hogy fogok időt szakítani az írásra.

Kicsit lestem, megnéztem, melyik volt az utolsó(előtti) bejegyzés, illetve, hogy mikor volt, mert ez a lényegesebb. Október 4.-én. Nem ma volt az sem. A legfontosabb az ovi. Imádják a Csajok. Már amikor tudnak járni éppen... Merthogy október 11-én kijött rajtuk egy máig ismeretlen hányásos, hasmenéses valami, ami miatt 6 hétig itthon voltak. Bizony, hat teljes hétig... Árpi Papa vigyázott rájuk minden délelőtt, amíg én elmentem tanítani, majd hazajöttem. Nagyon örültem ebben az időszakban, hogy napi egy órám van csak, igaz oda-vissza minimum 2 órát utazom, de jól esik a kimozdulás, a tanítási lehetőség, így megéri. Szóval, pár napig volt hasmenés, éjjel, délelőtt hányás. Aztán a hasmenés megmaradt, de a hányás 3-4-5 naponta jelentkezett "csak". Semmi diagnosztika nem vált be, volt széklet mintavétel-vizsgálat, az sem mutatott ki semmit, ahogy a vérvétel is felesleges trauma volt. Voltunk gasztroenterológiai vizsgálaton a Heim Pál Kórházban (november 20-án), de ott sem lettünk okosabbak. Szóval nem tudtunk meg semmit, leálltunk a tejjel, tejtermékekkel, mert lehet, hogy valami vírus fertőzést kaptak és a tejtermékek nem tesznek jót a kiírtásában, meg bélflóra erősítőt kaptak. Aztán végül, amikor kiderült, hogy (valószínűleg) nem fertőzőek, akkor mentek újra oviba (november 21-én). DE ott is maradt a tejmentes étkezés. Ez annyiból állt, hogy amiben valószínűleg van tej/termék, azt kihagyták az aznapi étrendjükből. Aztán lassan visszatért a kakaó a reggelihez, de esténként azóta sem kapnak. És reggelire sem mindig, mert azért még elő-, előfordul a híg széklet minden ok nélkül. :( Egyébként Gáboron is átfutott egy nap alatt, rajtam meg szintén heteken, hónapokon keresztül. Én egyébként lelkileg teljesen kikészültem ebben a bizonytalanságban, hogy nem tudom, mi a bajuk, mikor múlik el, stb.

Ezután jártak oviba 1 hetet, kábé, aztán kötőhártya gyulladásuk lett, ami miatt ismét itthon voltak legalább egy hetet. Szóval, tök jó volt.

De még októberben, az őszi szünetben elmentünk Mattyra, ami Pécs közelében. Egy tanya igazából az egész, illetve egy tanyasi ház, mintha vályogház lenne, kemencés, kályhás fűtéssel. A világ végén, annak is az utolsó háza. :) Nagyon jól éreztük magunkat, 4 napot töltöttünk el ott édes négyesben, meg reggelente a 3-4-5 őzikével, akik pont a ház elé jártak legelni. És mivel elég halkan lett kinyitva a spaletta, így el sem riadtak. :) Gábor vágta a tüzeléshez szükséges fát, én meg a kemencében sütöttem. :) Pedig úgy mentünk el, hogy én is pihenni szeretnék, úh max reggeli teát főzök, mást nem!!! :) Ehhez képest úgy beleszerelmesedtünk a kemencébe, hogy már mentünk is be Siklósra, ahol egy Lidl-ben jól bevásároltunk és nem győztem nem csak ebédet, de vacsorákat is sütni. :)

Azért nem volt mind a 4 nap maga a csoda, mert Zsófink egyik nap fogta magát és belázasodott... 39 fokos láza volt majdnem egy napig. Persze nem volt sem lázmérő, sem lázcsillapító nálunk, mert minek is az!? Úgyhogy tudakozó felhív (az egyébként nulla térerejű házban...), Siklóson a gyógyszertár felhív, autóba bepattanunk, veszek mindenféle "földi jót", autóba vissza, Zsófi kihámoz a ruhából, láz megmér, lázcsillapító bead, spuri vissza.
Hmmm, már nem emlékszem, meddig tartott, mert ma már április van... DE a lényeg, hogy annyira jól éreztük magunkat ott, hogy Anyuéktól már kaptunk is egy hét nyaralási kupont. :)

Pár szó a karácsonyról:

Karácsony másnapján kimentünk a Tücsiékhez, egy hétre vagy hogy, mert én 3-án már mentem dolgozni. Az ünnepek szinte kellemesen teltek, de ugye csak a szépre, jóra emlékezünk, ne maradjon nyoma rossznak. Igazából nem vagyok az ellen, hogy leírjam a rosszat, HA az a Lányokról szól, de itt most csak annyiban lenne szerepük, hogy jelen voltak, egyébként nem igazán tudták, szerencsére, hogy miről van szó. J Ezen a kis incidensen kívül minden szép és jó volt. Műfenyőt állítottunk, pedig nagyon ellene voltam, de szép, nagy műfenyőnk volt, aminek a kinézetén annyira meglepődtünk, hogy akár a következő években sem fogunk felétlenül az igazihoz ragaszkodni – főleg, ha nem lesz rá annyi pénzünk, hogy egy számunkra szép fenyőt tudjunk állítani. J Az ajándékaink is örömöt okoztak, mindenhol, ami szintén egy fontos tényező, mert nagyon szeretünk ajándékozni, örömet szerezni. Egyetlen rossz, kimondottan rossz volt a karácsonyban: az, hogy a Hugomék nem voltak jelen. Zoli még augusztusban, Csilla és Zoé pedig november közepén ment ki Írországba egy jobb élet reményében. Ez, és az érzéseim megérnek egy külön bejegyzést. :)

Óév búcsúztatója Újév köszöntője

Nálunk EGY esemény köti össze a két alkalmat, ugyan nem egy személyhez kötődik, és ez nem más, mint a házunkban otthonosan mozgó BÁRÁNYHIMLŐ. Egyfolytában szedi áldozatait. Első a Kincső volt, december 20-án jelentek meg kis testén az első pöttyök, majd másnap a Zsófin is. Szerencsére. Hiszen nem tudhattam előre, hogy alig lesznek pöttyök a Kikin, nem tudhattam előre, hogy észre sem fogja venni, hogy bárányhimlős, maximum abból, hogy beadom Neki a Fenistil cseppet, meg Betadine szappannal van az esti zuhanyozás, bizony, és nem fürdés. Talán ez volt a legrosszabb számára. Aztán másnap a Zsófin is megjelentek a pötyikék, szintén olyan "kellemetlen" mellékhatásokkal, mint a Nővérénél. Úgyhogy nagyon, de nagyon szerencsések voltak mind a ketten. Meg mi is, igazából. Aztán jött a karácsony, 26-án elutaztunk a Tücsiékhez, majd január 2-án hazajöttünk, és az várt ránk, hogy a Papa, Árpi Papa nincs jól. Fáj a lába, csupa viszkető kiütés. Mint kiderült himlős. :( Hm... Gáborom 3-án este belázasodott. 4-én egész nap lázas volt, ma reggelre elborította a testét a himlő... Elég ronda, sőt!!! Elméletileg volt már bárányhimlős, tehát lehet, hogy most rózsahimlős. Ezt persze nem doki mondta, csak úgy tudjuk, hogy kétszer nem lehet a bárányhimlőt elkapni. No mindegy is igazából, hogy micsoda, lényeg, hogy a himlő beköltözött hozzánk és nagyon jól érzi magát nálunk. Én viszont nagyon örülnék, ha elköltözne végre, mert először egy bábszínházi előadást kellett miatta lemondanunk, most meg egy pihenős, fürdőzős hétvégét. :( De persze ezek még mind nem annyira rosszak, mint maga a betegség megélése. Árpit és a Gábort különböző formában, de megviseli a  nyavalya. Remélem, hamar túllesznek rajta! Addig is ápolom Őt/Őket, amennyire tőlem telik. :)

Hej, óvoda, óvoda...

csak megbarátkozunk véled valahára! Talán, talán, de Kincső részéről szinte biztosan állíthatom, hogy megbarátkozott a gondolattal, elfogadta, hogy igen, Nekik bizony heti 5 napot oda kell (!!!) járniuk. Talán, talán mintha már nem szomorúan menne be elsőszülötttünk. És mi van Zsófinkkal? Hááát, Ő még szokja az ízét. DE nem is csoda, hogy ilyen eltérő a két Lány hozzáállása, hiszen 3 nap után Zsófink lebetegedett. Illetve véleményem szerint Kincső is, de mivel Neki nem volt se láza, se hőemelkedése, így Ő mehetett az intézménybe orvosi engedéllyel, nem úgy, mint a Húga, aki 3 nap óvodai lét után kerek egy hetet otthon töltött. Kincső pedig egyedül ment oviba. Számára ez egy elég kemény kiképzés volt, tudom. Borzasztó lehetett, hogy egyrészt nincs vele a Testvére, másrészt, hogy a Zsófi otthon van, Ő pedig óvodába kell, hogy menjen. Nagyon sajnáltam, így minden nap már 3-kor ott álltam a terem bejáratánál, ha kinyitja a szemét az alvásból, lássa, hogy ott vagyok. Ez némiképp segített. DE leginkább az tett Neki jót, amikor hétfőn reggel együtt mentek oviba. :) Kézenfogva vezette be a Zsófit a terembe, aki ugyan "hurrá"-t kiáltott, amikor előző nap mondtam, hogy hétfőn mehet oviba, mégsem tűnt túl lelkesnek, amikor élesben ment a dolog. :P Szóval, Kincsőnk egész héten nagyon bátran, édesen viselkedett, minden nap kézenfogva mentek be a terembe, szépen reggeliznek, uzsonnáznak, az ebédről nem tudok semmit, viszont nem alszanak ebéd után, ami eléggé rányomja a bélyeget a délutáni hangulatukra... :(

DE, hogy jóval fejezzem be a bejegyzést, Zsófi sem nyavalygott ma már, hanem szinte egyedül bement a terembe. :) Kincső azért megfogta a kezét útközben, aztán hátravigyorgott. Dobtam neki egy puszit, amit viszonzott a kis édeském. :) Úgyhogy Kincső ragyogó mosolyával hagytam, hagytuk el Gáborral az ovit. :)