2012/03/06

2,5 éves NAGYlányok

Tegnaptól nekem már valóban megindult a visszaszámlálás az ovi-ig. De még mielőtt belekzdenék egy ovis monológba, inkább témát is váltok.

Hmmm, a Lányok mostanában olyanok, mint egy (két) mini-kamasz(ok). Most sincs sok idegem az íráshoz, mert inkább feküdnék a kanapén, és ha tudnék, akkor meditálnék, jógáznék a földön egy matracon. Hátha az segítene. Ma éppen egész nap, de tegnap is az idegeimet vették célba, nem kevés sikerrel, hadd tegyem hozzá. Most éppen Kincső az, akit nehezebb elviselnem, de igazából mind a kettő Gyerek egy mini-boszorkány, hárpia, hisztérika. És, amíg régen sikerült hatni Rájuk, mostanában nem nagyon tudom elterelni a figyelmüket a hisztiről, a toporzékolásról. Annak azért örülök, hogy mindezt CSAK itthon követik el ellenem, máshol nem. Bár, ha jobban belegondolok, a foglalkozásokon is néha rájuk jön az öt perc, de szerencsére alig 1-2 percig tart. És aminek szintén örülök, hogy nem csak Ők ilyen zizik, hanem a korabeli gyerkőcök is, nemüktől függetlenül.

Ennyi a panaszból, igyekszem mást is előhozni a fejemből, nem csak e viselkedésüket.

Szobatisztaság. Nagyon jól haladunk vele, igazából elég már csak éjszakára rájuk tenni a pelust. Azaz el tudunk menni bevásárolni, sétálni, foglalkozásra, vagy bárhova, ha előtte pisiltek, nem lesz semmi baj. Jó ideje szólnak maguktól is, ha kell pisilni, tehát már nem csak rajtam múlik, hogy nem pisilnek be, és igazából ez az amitől valóban szobatiszták lesznek. Van, hogy kérnek pelenkát délben az alváshoz, nem tagadom meg tőlük, nem szeretném, hogy úgy érezzék, nekik már kötelességük CSAK bugyiban lenni. Ha úgy nagyobb biztonságban érzik magukat, akkor hadd legyen rajtuk.

Evés-ivás. Inkább evés, természetesen, az ivással nincs probléma. Mármint egyelőre alkoholmenteseket isznak, legtöbbször vizet. Nem lettek rászoktatva már kicsiként sem a teára, szörpökre, gyümölcslevekre, és talán ezért természetes Nekik, hogy vizet isznak mindenhol. 2-3 hete kapják újra a Cebion-Multit, ami elvileg étvágynövelő. Néha észre is vesszük, hogy jól esznek, aztán, ha elfelejtem beadni Nekik, akkor másnap megint nem esznek szinte semmit. :( A súlyuk még mindig csak 10,6 kiló. Nem sok. De nem csont és bőr lányok, hanem szépek, formásak, csak vékonyak.

Mozgás. Folyton mozognak, meg sem állnak, viszont észre vettem/vettük, hogy ügyességben, bátorságban lenne még mit fejlődniük, úh igyekszem egyre többet, egyre nehezebb játszóterekre vinni Őket.

Beszéd. Nagyon szépen, érthetően beszélnek. Beszédük nem csak számunkra, szülők, nagyszülők számára érthető, hanem az idegenek is egyből megértik, amit mondanak. Igazából ez sem mai dolog, mióta beszélnek, azóta így van.

Jólneveltség. Nyilván ez az én érdemem elsősorban, de akkor is le kell írnom, hiszen büszke vagyok arra, hogy nagyon szépen tudnak köszönni: csókolom, szia, mikor mit kell éppen. Megköszönik maguktól, ha kapnak valamit, illetve fordított esetben mondják, hogy tessék..., és a köszönöm után, hogy szívesen.

Mese. Nagyon fontos lett számukra az elmúlt egy hónapban a mesehallgatás. Én amúgyis imádok mesét olvasni, így már nagyon vártam azt, hogy a Boribon könyvek után kicsit hosszabb meséket is olvashassak a Lányoknak. Mostanában több Anna és Peti (és Gergő) könyvet kiolvastunk. Ezeket a könyveket még bébiszitteres időszakomban kedveltem meg, mert hétköznapi dolgokat örökít meg, ráadásul a helyszínek is olyanok, ahol már vagy voltunk a Lányokkal, vagy készülünk elmenni és ezek nagyon jól előkészítik a terepet hozzá. Talán az oviba szoktatáshoz is jól fog majd jönni. Szóval ismét van rendszeres meseolvasás esténként, sőt nagyon sokszor napközben is. Azt hiszem, lassan befektetünk egy könyvtár tagságiba is, mert szeretném megismertetni Velük Kip-kop, illetve Tip-top kalandjait is, de lehet, hogy Őket más fogja vonzani, és ugye abban egyetértünk, hogy sokkal olcsóbb mulatság a könyvtár, mint a könyvesbolt, így inkább ott kísérletezünk. :)

Tv. Szerencsére nem köti le Őket. Ritkán is kapcsoljuk be, hetente 2x, kb, akkor sem ülnek 5-10 percnél többet előtte. Nem érdekli Őket. A youtube-ról szoktak klipeket nézni, és akkor, ha meglátnak valami gyerekeknek valót, azt megnézik, sokszor nem köti le Őket mégsem a kért zene, de van a Sesame Street-nek pár dala, amit már szinte kívülről tudnak. Ezek pl.: Somebody come and play, Three primary colors, Alphabet song, Shake shake the mango tree és a Count the 4 bubbles. Imádják ezeket.

Vers, mondóka. Már leírni sem tudom, mennyit ismernek. Rengeteget. Imádják mixelni is őket. :D Kincső is tudja mindet, amit a Zsófi, de Ő annyira nem hangoztatja. Zsófi viszont, ha ébren van, folyton beszél és rázendít hol egy versikére, hol egy mondókára, hol énekelget. :)

Tánc. Még mindig egyből elkezdik rázni a hátsójukat, ha zenét hallanak. Ez lehet akár a testvérük éneke is, vagy az enyém, bár nekem pocsék hangom van, de ettől függetlenül tánciznak arra is. Édesek, nagyon.

Rajz. Nem köti le Őket. Nem tudom, hogy miért nem, de valahogy nem szoktak leülni rajzolgatni csak úgy. Színezni sem. Lehet, hogy még korai számukra, nem tudom, de egyelőre nem tartozik a kedvenc elfoglaltságok közé.

Gyurma. Na, ez viszont jöhet minden héten kétszer. :)

Nagyon jó a megfigyelőképességük. És a memóriájuk. Ez eddig "csak" a Zsófira volt jellemző, viszont egyre inkább felfedezhető Kincsőnél is, hogy nagyon jól észrevesz dolgokat, már meglátja a lába előtt heverő általa keresett valamit, amit azelőtt észre nem vett volna, hiába mondtuk, hogy ott van a lába előtt, csak nézte, forgolódott körbe-körbe és egyszerűen nem vette észre. :) Ma már ez nem fordul elő Vele sem.

Szóval, továbbra is nagyon büszke vagyok Rájuk, imádom Őket és a bejegyzés végére le is higgadtam. :) Zárom is soraimat, azzal, amivel kezdtem: 6 hónap múlva ovisok a Lányok! Brühühühüüüü :( :D

2 megjegyzés:

Szilvi írta...

Nagyon szépek a lányok, és nagyon ügyesek is! Gratulálok! Mi nemrég lettünk ikresek, úgyhogy szívesen olvasom, amiket írsz. :) Köszönöm, hogy olvashatom! Szilvi

Orsi írta...

Gratulálok, nagyon ügyesek! A hisztiket sajnálom, de ezt senki nem ússza meg, ahogy tapasztalom. :(