2012/03/18

Lázas napok

A szó rossz értelmében, sajnos. :( Az elmúlt másfél hét szinte másról sem szólt, mint a lázról. Múlt héten szerdán Kincső lázasodott be. Csak úgy. A semmiből. De mivel nem volt nyűgös, sőt, nagyon jól viselte, így csak alváshoz kapott este Nurofent, hogy jól aludjon. Másnapra eltűnt a láz. Vasárnap viszont újra belázasodott. Nem is értettem, miért!? :S Másnapra szintén elmúlt. És ezúttal is jól viselte.

Volt egy aránylag nyugodt hétfőnk. Még motorozni is elmentünk a Lányokkal, de nem jutottunk messzire, mert elég bágyadt (meg lusta) volt a Kiki. De valószínűleg ez a nyugodt hétfő is csak azért lehetett, hogy a következő nap aránylag kipihenve érjen. :S Kedden ugyanis Zsófiánkon volt a sor. Megjegyzem ez azóta is tart... :( Szóval, kedden Zsófi egész nap lázas volt, és egész délelőtt hányt. Olyannyira, hogy délig 4x hányt, így elvittük a Dokihoz Árpival Őket. Rengetegen voltak, több, mint egy órát vártunk, mire sorra kerültünk. Ugyan nem írtam még, de újra elkezdtem pénzt keresni, és pont aznap is lett volna dolgom, de szerencsére Jutka segítségével ez is megoldódott. Igazából jó páran mozgósítva lettek. Árpi vitt minket a Dokihoz, Jutka besegített, majd Árpi hazavitt minket, Jutka átvette a Lányokat és a "kezelési útmutatót" hozzájuk, majd Árpi újra fuvarozott minket a "dolgommal". Anyu jött negyed 3-ra, átvette a Lányok felügyeletét Jutkától, én meg jöttem haza fél 6 körül. Zsófi délután már nem hányt. Szerencsére semmi komolyabb baja nincs, csak lázas (volt). Szerdán szinte egész délelőtt 39 fok fölött volt a láza, nem ment le. Amikor felment 39,7-re, akkor hűtőfürdőbe tettem szegénykémet. Elég jól viselte, nyafogott, de nem ellenkezett. Ücsörgött benne egy kicsit, aztán ki is vettem, nem nagyon tetszett neki, szegény utána emlegette még pár napig ezt a fajta pancsit... :( Természetesen úgy, hogy ugye ma nem lesz??? Lényeg, hogy egy kicsit le is ment a láza, de nem teljesen. Másnap is lázas volt. Akkor már felhívtam a dokinő ismerősünket, aki megnyugtatott, hogy amíg "csak" lázas, addig nincs gond, és lényegében megerősített abban, hogy amit csináltam, azt helyesen tettem. Mert mind a két Lány, mivel jól viselték a lázat, nem kaptak lázcsillapítót, csak éjszakára. Mondjuk ettől függetlenül vacak éjszakáink voltak, vannak, mert Zsófi tegnap elég taknyos volt és köhögött, így amiatt ébredtünk óránként. Nagyon jóóóóó volt... Péntek tünetmentes volt, az enyhe hőemelkedést leszámítva. Tegnap délelőtt megint belázasodott a Zsófi, de csak egyszer, utána már nem volt láza, szerencsére. És azóta sincs. Még nem merem elkiabálni, de nagyon bízom benne, hogy vége van a lázas időszaknak!

 Hűtőfürdő után.

Mindegyik képen Zsófi látható.

3 megjegyzés:

Orsi írta...

Szegény lányok, remélem, már kutya bajuk!!
A kirándulás szuper volt, látszik a képeken, hogy nagyon jól éreztétek magatokat, főleg a lányok. :)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Szegeny kis csajok, jol bekatak valamit, remelem azota nincs laz es semmi baj veluk,szegenykek biztos rosz lehetett,de hogy mitol volt Zsofikanak 39,7 fokos laza? puszi

Vivien írta...

Valami vírus volt, mert valóban 5 nap múlva elmúlt, így nagyon örlük, h nem kapott újabb antibiotikum kúrát a Gyerek. :)