2012/03/08

Hajmosás

Kedden különösen évezték a Lányok a fürdést. Mostanában valahogy nem túl kellemesen zajlanak a fürdések. Magunk sem tudjuk, hogy miért, de még szinte bent sincsenek a kádban, már hisztériáznak. Pláne, ha elkezdődik a fürdetési rész!!! Így az utóbbi időben inkább csak egy gyors bevizezés, fürdetés, lemosdás van és már jönnek is ki. Sajnos. Pedig régen nagyon élvezték. Aztán kedden történt egy újabb fordulat, ami végül CSAK aznapig tartott. :S Megint ugráltak a kádban, csobbantak, nevetgéltek, énekelgettek, fröcskölték egymást, szóval jól mulattak. Egyszercsak Zsófi kitalálta, hogy Ő milyen bátor, és hátradőlve beletette a fejét/haját a vízbe. Na, ez annyira tetszett Neki, hogy megismételte többször is, majd közölte, hogy akkor Ő kér sampont, mert megmossa a haját. Mi csak néztünk Gáborral. Természetesen ekkor már követte Őt a Nővére is. Naná. Kaptak sampont, megmosták a hajukat, majd, ahogy bevizezték, úgy le is öblítették a sampont. Na, itt azért közbeavatkoztam, hogy le kell mosni rendesen. Ezért már persze korántsem lelkesedtek, de végül nem hisztiztek, aminek nagyon örültem. A víz sem ment a szemükbe, úh. nagyon boldogok voltak. :)

Lehet, hogy rászokunk erre a hajmosási stílusra!? :P

1 megjegyzés:

Magdi írta...

Húúúúú az nagyon jó lenne, ha ők akarnák a hajmosást!!! Sajnos az sok gyereknél mumus. Reménykedjünk, hátha rendszer lesz belőle, a fürdési kedv meg újra visszatér :)
Érdekes, hogy Gyulán (a fürdőben) meg mennyire élvezték a vizet. Persze az is más volt, tudom.