2012/03/18

Kalandpark

Még októberben vettem két kupont a 17. kerületi játszóházba, át sem gondolva, hogy milyen messze van ez nekünk. :) Éppen ezért mindig csak halogattam az elmenetelt, de már nem lehetett tovább, mert március 10-én lejárt, így a Gellért hegyi kiruccanás utáni napon el is mentünk. Előtte még beszéltem Pankáékkal, mert ott a családban sorozatban vannak a szülinapok, és gondoltam, ha már úgyis a környékükön leszünk, megkérdem, hátha van kedvük eljönni, és legalább láthatom az én kis (már nem is olyan kicsi) drágaságaimat, akiknél az ikres bébiszitteri pályafutásomat kezdtem. Gondoltam még arra is, hogy elhívom Szilviéket is (Négy a Lány), de mivel tudtam, hogy Emmának azon a hétvégén ünneplik többszörösen is a szülinapját, így inkább egy csendesebb időpontra szavaztam találka terén. Szerencsére Gyöngyi partner volt a randi ügyében, így nagyon vártam a találkozást, nagyobb kedvvel indultam el a játszóházba, ahol egyébként a Lányok elég jól elvoltak, de egyáltalán nem voltak bevállalósak, inkább maradtak a Nekik való játékoknál. Sőt, Kincső annyira beleszeretett az egyik autóba, hogy szinte ki sem szállt belőle egész idő alatt.

 Kincső és Panka
 Rita és Zsófi
 Zsófi
 Panka és Kincső
 Itt is
 Rita
 Kristóf
 Az említett autó.
 Panka
 Panka és Kincső
 Kincső
Zsófi

Panka és Rita egy óra múlva elment, mert lovagló órájuk volt, viszont Kristófot magunkra vállaltuk. Naná. Kis szerelmem. :) Annyira imádtam mindig is, hogy Neki köszönhetően mondtam azt, hogy már nem bánnám azt sem, ha fiam születne. Addig csak lányt szerettem volna, de Kristóf a bájával teljesen meghódított. Azóta is tart. :) Ő nagyon élvezte az ottlétet, legalább Ő kihasználta az időt. :)

Megemlítendő, hogy ismét rengeteg játékot kaptak a Csajok Tőlük, amiknek a mai napig nagyon örülnek és játszanak velük. Eszméletlen nagy szerencsém van, hogy mind Tőlük, mind Szilviéktől nagyon sok játékot "örökölhettek" a Lányok, amik a legnagyobb kedvencük. Nagyon köszönjük itt is, ezúton is! :)

2 megjegyzés:

Veres Izabella írta...

De jo lehetett ez a talalka,talan majd osszejonn a negy lannyal is a talalkad,biztos klasz lehet veluk lenni ujra es foleg ugy hogy mar neked is gyerekeid vannak.Nagyon jok a fotok, tunderiek a lanyok.puszika

Vivien írta...

Iza, remélem, jó lenne Őket is látni már végre! :)