2010/08/29

Szombati nap képekben

Tegnap megtanultak a Lányok fésülni!!! :) Tettem a kis hajukba csatot, előtte persze meg kell fésülködni. Ezt a részét nem nagyon szeretik, de egy kis csellel el lehet terelni a figyelmüket. Aztán a végén gondoltam egyet, és megmutattam Kincsőnek, mert ő volt közelebb hozzám, hogy mit is kell csinálni a fésűvel. Először a saját hajamon, majd a kezébe adtam a kis fésűt, és láss csodát, nekiállt a hajamat fésülni! :) Utána saját magát is megfésülte. :) Következett Zsófi, aki már nézte, mit művelünk a Nővérével. Neki már nem is kellett bemutatni, ő magától nekiállt a saját haját fésülni. Imádom, hogy ilyen fogékonyak. :))

Mivel gyönyörűen megtették az ebédjüket, ezért kaptak a "nagyok" ebédjének egyik részéből: a palacsintából. És mivel annyira szépen ettek, meg is kentem a palacsintát Nutellával. Még ilyen csendben és fegyelmezetten egyszer sem ettek... :)

Délután nem aludták ki magukat a Lányok, ezért elég hamar úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni, nem kínozzuk sem őket, sem magunkat.

Zsófi Nagyival sétált.

Kincső először "csak" velem.

Egy próbálkozás, ami nem aratott sikert.

Kincső viszont élvezte.

Ezt látni is a kis arcán. :)

Majd Kincső elfáradt, és ezt úgy adta a tudtunkra, hogy ment a babakocsihoz,
és megállt mellette. Gondoltuk, Zsófinak is jól jön a pihi.
Ő nem így gondolta... :)

Így ment tovább a Nagyival. :)

Kincső is megunta a kocsikázást, jött újra velünk. :)

Zsófi pedig továbbra is boldogan sétált. :)

Volt egy kis kocsiban ülés, virágokkal a kezükben, amit folyton meg akartak enni,
és mivel ezt nem engedtem, előbb-utóbb hisztibe torkollott a nevelés.
Így újra kijöttek a kocsiból, de ezúttal nyakba kapták őket a Fiúk, és a
Kislányok ezt nagyon bírták. :)

Utunk a játszótér mellett haladt el, ahova nem szándékoztam bemenni a késői idő miatt,
de a Lányok kitekerték a fejüket, mikor elmentünk mellette.
Nem tudtam ezek után nem-et mondani.
Zsozso a csúszdán kezdett.

Lányokat elnézve, érdemes volt bemenni. :) Kincső "kivételesen" hintázik. :))

Zsozso is csatlakozott Kincsőhöz. :)

Zsófi nagyon ügyes a rugós állaton. Egyedül is tudja mozgatni a játékot.

Gabriel is megcsodálta. :)

David is próbálkozott, de Kincső lekéredzkedett.

Amíg David Kincsővel játszott, addig Gabriel ült a libikóka másik végébe.


Majd egyensúlyba állt a libikóka.

Hazafelé ismét nyakba - Zsófi és Apa.

Kincső és David

Majd Nagyi - Kincső - David.

Apa pedig virágot szagol Zsófival. Gabriel pedig tolta a babakocsit.

Nincsenek megjegyzések: