Ezt tudják, ezt szeretik, ilyenek mostanában

Integetés: pár hete, hogy tudatosan használják a pápá-ra az integetést. Előfordult előtte is, hogy integettek, de akkor még nem mondtam volna rá, hogy tudják, mikor kell használni.

Ha az Apjuk jön fel a lépcsőn, már fülelnek, ha kattan a lépcsővédőrács zárja, már felülnek, ha meglátják az Apjukat, vagy meghallják a hangját, szó szerint versenyt-mászva sietnek hozzá.

Állás: Kincső már fél kézzel kapaszkodva feláll, nagyon stabil, és ugyanígy le is tud ülni. Ezt Ő kb. egy hete csinálja. Zsófi nem ennyire magabiztos, neki még mindig két kézzel kell kapaszkodni, ha lehet, egy felnőttbe, Ő akkor érzi magát biztonságban. Ő tegnap mert először leülni, nem pánikolt be, nem sopánkodott, hanem fogta magát és szó nélkül leült. Néha mennek is a rács mentén, de ez egyelőre ritkán fordul elő.

Nagyon szépen tudnak enni, már amit szabad nekik - reggelente ugye kapnak sajtot feldarabolva, amit már leejtés nélkül be tudnak tenni a szájukba. Csak akkor "nem sikerül", amikor már jóllaktak és inkább játéknak nézik az ételt. Ilyenkor szokták a kiflit, kenyeret, sajtos perecet, vagy bármi mást, ami éppen van, szépen kiejteni az etetőszékből. Kb. kétszer eljátszhatják ezt velünk, utána nem kapják vissza az ételt. Pár napja a reggelihez kapják a tápszert pohárból (mi itatjuk velük, ez egyedül még nem megy), nem cumisüvegből.

Mióta nincs kánikula, újra szeretik a főztömet, és a délelőtti gyümölcsöt is. Lényegében mindent esznek, mint "régen". Ma ettek először spenótot. Jutka tegnap hozott frisset, ma Anyu megcsinálta nekik, én még sose főztem friss spenótból főzeléket. Lényeg, hogy ízlett a Lányoknak. Mostanában előfordul, hogy annyira éhesek, hogy a rendes adag főtt étel után megesznek még 1-2 (kicsi) pohár joghurtot, vagy bébipudingot!!! Tehát az étvágyukra nem lehet panasz továbbra sem.

Ami talán érdekes lehet, és ugyan több ikerpárnál megfordultam már, mégsem emlékszem ilyenre (ami NEM azt jelenti, hogy nem fordult elő), hogy a Lányok a legtöbbször teljesen egyformán cselekednek. Az oké, hogy közös étkezésnél láthatja az egyik, hogy a másik nem kér többet, ezért ő sem eszik tovább. Bár, szerintem ehhez még kicsik, hogy így "majmolják" egymást, viszont arra már nem igazán találunk magyarázatot, hogy az esti etetésnél (amikor Gábor eteti az egyik Lányt, én a másikat, a szobájuk két felében) tízből kilenc alkalommal ugyanannyi tápszert hagynak az üvegben, vagy éppen ugyanakkor eszik meg a teljes adagot. Ez is egypetéjűségre utalna!?!? Nem tudom. Napközben is folyton egymás popójában vannak. Olyan nem nagyon fordul elő, hogy az egyik a járóka (ami általában nyitva van) keretin belül van, a másik pedig mondjuk az asztal alatt. Hiába van a nagy járókájuk, nem zárom be őket oda, mehetnek, amerre akarnak. A fürdőszoba ajtaja be van csukva, a háló és a gyerekszoba ajtajánál pedig szintén van két elem ebből a járókarácsból, így oda sem tudnak bemenni garázdálkodni.

Egyébként nagyon anyásak. Főleg Zsófi. Mindig vágytam erre, de már tudom, hogy néha tök idegesítő, még ha ciki is ezt így leírni. De mikor egész nap CSAK akkor van egy kevés időm, mikor alszanak, amúgy szó szerint rajtam lóg a gyerek, jobb esetben csak az egyik, de mint írtam, elég ritka az, hogy nincs ott a másik, ahol az egyik van, így ha a Zsozso rám mászik, akkor Kincső is, nincs mese.

Meséről jut eszembe: kezdik értékelni a könyveket. Jobban mondva egy fajta könyvet. Talán azért csak ezt, mert ezt veszem elő a legtöbbször. Két fajta van belőle, Ágiéktól örököltük, náluk is ez volt a kedvenc babakönyvem (Játsszunk együtt!) - állatok vannak benne. Nem lerajzolva, hanem lefotózva, főként a saját környezetében. Gábor szokott poénkodni, hogy a tehén lila, meg nem tudom még mit szokott mondani. Egyelőre azt még unják, mikor nekiállok olvasni a meséket, max. meghallgatják a saját előadású "Török és a Tehenek"-et, aranyosan mosolyogva, mikor a végén jól eldőlök, majdnem mint a török, akit felrúgtak a tehenek. :)

Hinta: Zsófi elég durván nyomja. Be tudja gyorsítani magát, aztán ha már túl gyors, megfogja a tartóoszlopot, és megállítja magát, majd megint begyorsít, rendesen hajtva magát. Nem semmi.

Séta: Ha rajtuk múlna, egész nap le-föl sétálnánk. Már rászoktam, hogy a monotonitást megtörjem, hogy énekelgetem közben a "sétálunk-sétálunk" című kis dalocskát, amit már annyira ismernek, vajon miért!?, hogy van, hogy előre lecsücsülnek. :) Nagyon édesek (ilyenkor is).

Beszéd: Zsófinál mintha kivehető lenne, vagy csak én magyarázom be (ááá, dehogyis!!! :)), hogy mondja, hogy Anya. Persze nem így, hanem valahogy ilyenformán hangzik: ada. Azért is gondolom, mert pl. reggelente is hallom, mikor még ágyban vagyunk - mindenki a sajátjában, hogy mintha hívna engem ezzel (ma reggel is ezzel "bírt rá" a felkelésre). A hangjuk szinte teljesen egyforma. Sokszor azt hisszük, hogy na, ez a Kincső hangja, de pár nap múlva Zsófi szájából halljuk ugyanezeket a hangokat. És persze fordítva is előfordul. Úgyhogy előfordul, hogy rosszul tippeljük meg, hogy melyik Lánykánkat hallottuk. Talán a sírásuk az, ami egyedi még mindig, vagy inkább már.

Puszi: mind a ketten tündérien dobálják.  Zsófi régóta tudja dobni a puszikat, arról már korábban beszámoltam, míg Kincső kb. egy hete kezdte el.

Barátságosság: Kincső eléggé barátságos kislány, míg Zsófi meglehetősen távolságtartó. Ha elmegyünk bevásárolni, akkor kenguruban visszük őket, Kincső kivétel nélkül mindenkinek ugrál a kenguruban, szó szerint, de ezt azért is csinálja, mert élvezi a körülötte lévő nyüzsgést. Zsófi is élvezi ezeket a "kiruccanásokat", de ő nem mosolyog rá bárkire. :)

 Értelem: sok mindent felismernek már. Ha kérdezem, hol a labda, ránéznek, ha kérem, hozzák oda hozzám, kedvtől függően oda is hozzák. Ugyanígy felismerik, természetesen az Apjukat is. Rá is ránéznek, ha kérdezem, hol van Apa? Másnál nem próbáltam még ki.


Továbbra is nagyon jó fejek, öröm Velük minden pillanat, de már egyre többször érzem úgy nap végén, hogy de jó egy kis csend, egy kis pihenés. Viszont reggel alig várom, hogy újra megpuszilgathassam őket, ölelgessem, babusgassam őket, amíg hagyják. :)