2010/08/05

11 hónapja van velünk Kincső és Zsófia

Ma reggel 6.34-kor és 6-36-kor lettek a Lányok 11 hónaposak. Még leírni is sok(k). Nekem úgy tűnnek, mintha napról napra jobban hasonlítanának egymásra. Külsőleg. CSAK külsőleg.

Kincső következő mozdulata az volt,
hogy kitépte a békésen játszó Zsófi kezéből 
a láncon lévő cumit...

A minap írtam arról, mit tudnak a Lánykák, azóta bővült a lista:

Zsófink tud úgy sétálni 4-5 lépést (az ő lépésével mérve), hogy csak az egyik kezét fogjuk. Pár napja gyakorolja a kapaszkodás nélküli állást is, jól rám hozva a frászt, de eddig még nem borult fel.

Zsozso

Kincső úgy csikorgatja a fogait tegnap óta, ahogy azt a Hugocskájától hallhatta... Tök jó nekünk is hallgatni... Brrr...

Kincső

Ezzel szemben Zsófi legújabb produkciója a röfögés. Eleinte úgy kezdte, hogy dobálta nekünk a puszikat (milyen édes), aztán ez a puszis cuppanás szépen átment röfögésbe, aminek a hangja úgy megtetszett neki, hogy azóta már nem kell cuppanásokkal begyakorolnia rá, megy anélkül is. :)

Felismerik a babát is már. Ha kérdezem, hol a baba, szépen odamásznak hozzá, felemelik, és rám nézve mutatják nekem. :)

Mind a ketten nagyon ügyesen tudnak labdázni. Szemben ülve velük szépen hozzám tudják lökni, dobni a labdát, mikor melyik sikerül, én meg vissza nekik, nagyon élvezik. Ezzel is le lehet őket kötni jó pár percre.

Ahogy a könyv is egyre érdekesebb számukra. Ennek külön nagyon örülök. Már maguktól is előveszik a képeskönyveket, és ugyan lapozni még nem tudják őket, így beérik az előlap és a hátlap nézegetésével, kommentálásával. Merthogy dumálnak megállás nélkül. Legtöbbször egymással "beszélgetnek", vagy éppen rákiáltanak a másikra. Nagyon édesek! :)

 Zsófi

Ezen kívül azt veszem észre, hogy nagyon tudnak manipulálni. Főleg Kincső az (mostanában), aki torkaszakadtából üvölt, könnyeket is présel ki a szeméből, sőt, ültében a fejét is lehajtja a földig, hogy még jobban kifejezze "bánatát". Én persze odamegyek hozzá, vigasztalom, és a diadalittas arcocska láttán rájövök: ismét átvert a kis Bestia. :) Ha nem megyek oda hozzá, akkor addig kiabál, amíg ÉN meg nem unom, és vagy megpróbálkozom egy figyelemeltereléssel, ami sajnos nem mindig jön össze, vagy magamhoz ölelem, és hirtelen vége minden bajnak. Nehéz eset, mint minden hisztis gyerek, és igazából sok mindent nem tudok tenni, kivárom, míg nála is lecseng ez a korszak, mint Zsozsonál.


Mini mánia...

Anya mánia...

Továbbra is nagyon ügyesen átalusszák az éjszakákat, bár mostanában már 6-kor kukorékolnak. :( De legalább éjjel alszanak, és ez olyan, de olyan jóóóó! :) Viszont sajnos a délutáni alvással gondjaink vannak mostanság, bár pont ma úgy elaludtak, mint a kisangyalok. Szóval mostanában gyönyörűen alszanak délelőtt két órát, délután meg sokszor semmit, aminek ugye meg is van a böjtje, hiszen 5 óra körül már ők maguk sem tudják elviselni magukat, nyűglődnek össze-vissza, ezért sokszor már fél 7-kor fürdetünk. Van, hogy el is alszanak etetés közben, de azért megeszik az adagjukat. Szóval igazából továbbra sincs sok okom a panaszra, szerencsére. :)

Szeretnek utánozni is. Nem csak minket, hanem egymást is. Ez főleg Zsófira vonatkozik, aki ha meghallja, hogy a Kincső cuppog, vagy más hangot ad ki a száján, akkor ő is egyből elkezd röfögni. :) Vagy ha én táncolok, akkor ők is elkezdenek a maguk módján táncizni. Nagyon édesek. :) 

Drága Kislányaink, nagyon boldog hófordulót kívánunk Nektek! 
Egy hónap múlva már nem (csak) hófordulót ünneplünk... 
De furcsa. 
Nagyon szeretünk Benneteket, életünk értelmei vagytok! :)

2 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon de nagyon edesek.Imadom oket csodalni,gyonyoruek,ugyesek,okosak,Semmi okod anya panaszra,esznek ,alszanak elvannak,jatszanak,egyutt dumcsiznak,beszelgetnek,alldogalnak,setalnak es mindent csinalnak.JO hogy erdeklik a konyvek oket,majd olvashatsz nekik.Ngayon boldog 11-dik honapfordulot draga Kincso es Zsofi.Egy honap mulva nagy buli lesz gondolom,szulinap.puszika

Natimi írta...

Boldog hófordulót a gyönyörűségeknek!!!:)

Cukik a képeken nagyon:)A mániás képek is édesek:)

Nagyon sok pozitív jelzőt kellene felsorolnom,de félek kifelejtek valamit,így inkább csak annyit,hogy fantasztikus lányaitok vannak,akiket imádok nézegetni...jaj,milyen szívesen megbabusgatnám őket..:)

Egy hónap múlva,ha Isten megsegít még éppen lábat lógatunk,de ahogy hazatérünk köszönteni fogom a csajokat és titeket is persze:)

Puszi nektek,
Timi