2010/05/11

Haladunk

Régen írtam már a Csajok fejlődéséről. Nem túl nagy léptékű, talán éppen ezért is lesz az a kicsi fejlődés olyan természetes már másnap, hogy szinte említésre sem méltó. Pedig dehogynem az, hiszen ezért kezdtem el írni ezt a virtuális naplót, hogy ezek a semmiségnek tűnő apró dolgok is le legyenek írva, meg legyenek örökítve.

Mai sétánk után készült a kép.
(vajon jogosan kérdezik meg az emberek e látványra, hogy egy fiú, egy lány??? !?)

Főként Zsófit kell kiemelnem ezúttal, aki elöl jár a fejlődésben. Egy hete is megvan már annak, hogy nincs olyan hely, ahova ne tudna elkúszni, nincs tárgy, amit ne tudna elérni, ha akarja. És múlt hét vége felé elkezdte feltornászni magát, ún. kutyapózba, tehát négykézláb-állásba. Azóta ezt gyakorolja.

 Zsófink 

Kincső is tologatja a popsiját régebb óta felfelé, de nála ma láttam először, hogy próbál ő is feltápászkodni. Nagyon ügyesen csinálja ő is. Egyelőre ő inkább amolyan női fekvőtámasz-pózban szokott lenni, és úgy ringatja magát, ezt korábban Zsófi is csinálta. Sokszor riszálja a kis pelenkás fenekét. Nagyon bájos. :) És ő is nagyon jól tud haladni, ő is sokfelé eljut, de még nem mindenhova, és nem olyan gyorsan, mint a Húga.


Kincsőnk

 Szinte mindig hason vannak, van, hogy leteszem őket, s felállok, már hason is vannak. Természetesen az sem okoz már gondot egyikőjüknek sem, hogy hasról hátra forduljanak, és ugyan vannak még fejbeverős, vagy padlólefejelős élmények, de ez sem tartja vissza őket a forgásoktól. Tényleg résen kell már most lenni, mert Zsófi eljut bárhova, és valóban elég gyors. Persze, ez még sehol sincs attól, ami vár rám, tudom én ezt nagyon jól, de Gáborom már rajta van a kordon-témán, és ha picit megnoszogatom, akkor hamarosan lesz "kerítésük" a Csajoknak. Muszáj. Nem nagyon szerettem volna, de az ő érdekükben sajnos kell.

Ezen kívül nagyon beszédesek is a Lányok. Annyit dumálnak, hogy nem is kell melléjük zene háttérzajnak. :) Persze, ha eszembe jut, akkor kapcsolok zenét, imádják, különben. Főleg azt, ha táncolok velük. :) Ja, meg azt is, ha együtt tornázunk R. R. baba-mama dvd-jére. Én már kevésbé élvezem, de muszáj a rajtam maradt kb. 15 kilótól megszabadulni. :( Tehát nagyon tartalmasan el tudjuk tölteni már most az időt, aminek nagyon örülök, de ez persze megint a háztartás rovására megy, amiben amúgy sem szoktam sziporkázni...

Szóval szépen fejlődnek a Lányok, nagyon édesek, jókedélyűek, öröm Velük minden perc (ami hiszti nélküli!!!). :)

2 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Tunderiek a csajok nagyon.Milyen jol fejlodnek,ZSofika a kisebb akkor ugy-e?
Megis o hamarabb negykezlabazik es kuszik,nagyon ugyes lehet.
Kincso is hamar rajonn majd hogy hogyan kell csinalni,Julia baba is most kezdte el.De neki inkabb az ules tetszik mivel egy hete kb megtanult ulni azota is mindent ulve csinal,a masik dolog meg a lepkedes folyton vezetni kell mert menni akar,mostmar annyira szedi a kis labait hogy csak gyozuk utana menni vagyis vezetni.
Szerintem gyonyoruek a csajaid es nagyon ugyesek hamarosan szaladgalni fognak.
Megkerdeztek tolled hogy egy fiu es egy lany,pedig annyira latszik hogy ket lany.
puszika

Natimi írta...

A kérdés nem jogos!Szerintem jól látszik,hogy mindkettő bájos kislány!:)
Gyönyörűek!!!

Kellemest a hasznossal,az nagyon jó.Ők élvezik ha tornásztok,te meg fogysz is:))

Ügyesek lehetnek a lányok fekvőtámaszozás közben is:)!!

Puszillak,
Timi