2010/05/06

A mi Lányaink

Múlt héten kezdték. Azt hiszem, csütörtökön. Már korábban is volt, hogy nézték egymást, megfogták egymás kezét, belekapaszkodtak a másik hajába, fülébe, ezek többször előfordulnak, DE ez a mostani ez MÁS volt, ezt TUDATOSAN cselekedték: egymásra néztek és elkezdtek kacagni!!! Annyira édesek voltak, és olyan jó volt, hogy éppen Gábor is itt volt, így mind a ketten egyszerre lehettünk részese ennek az új, csodás élménynek. Szerettem volna felvenni, de amint meglátták a kamerát, egyből én lettem a fontos. :( Aztán vasárnap megismételték. Na, akkor már szinte észre sem vettek minket, CSAK egymással foglalkoztak, kizárták a külvilágot. Bohóckodtak egymásnak, és a válasz hatalmas kacaj volt, amilyet nem hallottam még tőlük. Elfogultság ide, vagy oda, édesek, tündériek voltak. Repesett a szívem az örömtől, hogy lám, Ők a Lányaim, Lányaink! Mivel érdemeltük ki ezt a hatalmas ajándékot a Sorstól, nem tudom, de nagyon hálás vagyok, hogy ŐK a mi Lányaink, Kincső és Zsófi.

Hátul, csíkos ruciban Zsófi van, kizárásos alapon a közelebbi Kincső. :)














Itt a fényképezőgép egyik objektívét csenték el. Tipikus testvéri mozzanat - ami nálad van, nekem is kell. Nem hittem volna, de ez már ilyen pici korban is, sőt korábban is, jelentkezik. :)

Oldalról a Kincső van, szemből Zsozsóka.




4 megjegyzés:

Kriszta írta...

Olvasva bejegyzésed, egyből a következő igevers, részlet jutott eszembe, a Bibliából: "Az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse, jutalom."

Hát, nagy ajándékok ezek a kis drágák, az biztos! Nagyon édesek. Köszi, hogy raktál több képet róluk.

Ági angyalai írta...

Nekem meg az jutott eszembe, hogy összeszámoltad már hány órát, hány napot vigyáztál más (beleértve az én) gyerekeire? Iszonyú nagy felelősség, türelem, szeretet kellett hozzá. Hát ez a legkevesebb, amit kaphattál a sorstól ezekért a felbecsülhetetlen értékű "munkákért".

Tündériek, gyönyörű, formás kislányok!

Ági

Natimi írta...

Tenyleg szerencses vagy,de biztos vagyok benne,hogy meg is erdemled ezt a ket gyonyoruseget!!!

Nagyon edesek a kepeken a lanyok:)Szinte hangjukat is hallottam,ammyira elethuek a kepek!

Bocsi az ekezetert:s Ujabban vacakol!

Puszi,
Timi

Szabinacska írta...

Annyira tunderiek a kis csajok ahogy jatszanak es huncutkodnak.Ngayon jo lehet latni ahogy egymassal jatszanak es nevetgelnek egymasra.Nalunk is van ilyen foleg a pici JUlia szokott sokat kacagni a Szabinanak de,Szabina is szokta kacagtatni es sajnalni a hugat ,oleli es puszilja hogy ne sirjon.En is olvadozok tolluk,nagyon edesek tudnak lenni.puszika Szabina es Julia