2010/05/05

Ennyi volt!

Ez egy rövidke bejegyzés lesz, éppenhogy csak pár mondat, és csak azért íródik, hogy legyen róla dokumentáció.

Ma 8 hónaposak a Lányok. De nem ezt akartam írni, hiszen megörökítés nélkül is tudjuk.

Sajnos az a helyzet, hogy a Lányaim úgy döntöttek, hogy köszönik szépen, de nem kérnek többet az őket tápláló, utánozhatatlan ízű, és tápértékű anyai nedűből, az anyatejből. :( Reménykedtem, hátha csak egy kis hóbort, hogy Kincső ma egy hete elutasította, Zsófi pedig szombat óta, de be kell látnom, hogy nem pillanatnyi szeszély volt, hanem elég volt, nem kérnek többet. Nagyon sajnálom. Érdekes, hogy az elmúlt 8 hónap alatt többször megfordult a fejemben, hogy de jó lenne, ha már nem tartana sokáig a szoptatás. Bizony, be kell valljam, néha nyűgnek éreztem, viszont mentségemre legyen mondva, ahogy végigfutott az agyamon a bűnös gondolta, egyből elszégyelltem magam, és szidtam magam, hogy örüljek neki, hogy van tejem, hány nő nem tud akarata ellenére szoptatni!? És olyankor hálát adtam mindenkinek, akinek csak lehet, hogy én nem tartozom közéjük, és egyből azt kívántam, hogy még nagyon, de nagyon sokáig tudjak szoptatni. Titokban abban bíztam, hogy majd nekem kell őket leválasztani. Hát, nem így lett. Sajnálatom ellenére nagyon örülök annak, hogy nem rajtam múlik a további cicizés, de annak a legjobban, hogy eddig ettek.

Ebből is látszik, hogy megy az idő. Nagyon gyorsan megy. Oda kell figyelnünk, ki kell élveznünk minden velük töltött percet, mert ahogy a többi elmúlt perc, ezek sem jönnek vissza. Na, még mielőtt nagyon melankólikussá válnék, be is fejezem. :)

Csajok, nagyon büszke vagyok Rátok, szépen ettetek, és szépen esztek, csak már másra van szükségetek! És tudjátok: Nagyon, de nagyon szeretlek Benneteket! :*

5 megjegyzés:

Magdi írta...

Drága Vivikém! Úgy látszik, a hagyomány folytatódik: te (ti is, a húgoddal) 8 hónapig fogadtátok el az anyatejet. Biztos ez valami belső óra, ami erre az időpontra volt beállítva!? Örüljünk ennek, hiszen szép idő, pláne ikreket szoptatni! Csókollak benneteket gyönyörűségeim!

Ewe írta...

Kedves Vivi!:)

Én mint három gyermekét sokáig szoptató anya, azt írom Neked, hogy legyél nagyon büszke magadra, hogy ilyen ügyes voltál és ikreket szoptattál ilyen sokáig. És hidd el, sokkal jobb ha maguktól gondolják azt, hogy ennyi elég volt. Napsikámat 2 évesen Anyuhoz költöztettük ( akkor lettem beteg és ezért kellett abba hagyni a szopit)és rendben, hogy sikerült leválasztani de azért nekem ez nagyon rossz érzés volt. Neked meg nem kell semmiféle bűntudattal hadakoznod! Ügyes vagy és ügyesek a Csajok is!:)))))))

Millió puszi,
Evi

Vera írta...

Nagyon szép az a nyolc hónap, hidd el! Ikreknél meg pláne!! Ügyesen csináltátok végig, nem kell semmi miatt bánkódnod!
Lesz még renegeteg gynyörű közös pillanatotok a lányokkal, jönnek majd más közös élmények. :)

Ági angyalai írta...

Csuda érdekes! Pontosan 8 hónapos volt Eszter, amikor egyszer csak elfordult és ő is megköszönte eddigi tejetető szolgáltatásaimat. Noémi pedig a cumisüveget lökte odébb, amibe belecsempésztem.

Nagyon ügyes vagy, gyönyörű idő ez,ikrek esetében pedig különösen!

Ági

Vivien írta...

Nagyon aranyos Mindenki! Nem vagyok elkenődve, max. attól, h most már nincs kifogás, muszáj lesz visszaszereznem a "régi" testemet... Kemény dió lesz. :)