2010/05/18

Ez itt a reklám helye... :)

Holnap reggel 9.40 óra körül tessék hallgatni a Juventus rádiót! :) Elvileg interneten keresztül is lehet - én is úgy fogom. És mire "kell" figyelni!? Ma interjút, riportot készítettek Gáborékkal a BOLT-ban!!! Nem a közvetlen beszélgetés lesz leadva, hanem a boltról fognak beszélgetni egymás között. Kíváncsi leszek, miket fognak mondani. Aki betéved a BOLT-ba, "rosszul" lesz a látványtól. Szinte hihetetlen, hogy emberi kéz ilyen gyönyörű tárgyakat tud produkálni.

A Marbor's megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

A bolt belülről.

A bolt egyik oldala.

A bolt másik oldala.

Szervízasztal.

Étkezőasztal.

Akinek tetszettek a fenti képek, valamint szeretnének többet tudni, látni a BOLT-ról, azok ITT , a Marbor's honlapján nézzenek körül. :)

Egy ideje kibővítették a Fiúk a kínálatot, most már lakástextíliát is árulnak (függöny, tapéta, bútorszövet, -kárpit, bőr, műbőr), és persze továbbra is megtalálhatóak dísztárgyak is: kézműves gyertyák, üvegtárgyak. Természetesen mind egyenesen a készítőtől.

Ha valakinek megtetszett, nyugodtan nézzen be a boltba, nem fog csalódni! Én imádok odajárni nézelődni, egyszerűen nem tudok betelni a látvánnyal. Apu azt mondta, olyan, mintha múzeumban járna, csak itt meg lehet "fogdosni" a bútorokat. :)

7 megjegyzés:

Ági írta...

Büszke vagyok rá, hogy annak idején a megnyitón is ott lehettünk. Valóban káprázatos mesterművek fogadják az oda látogatót, nem tucatáruk. Meg is érdemlik a nagy hírverést, kívánunk nekik nagyon sok sikert, megrendelést, vásárlót.

A műsort kíváncsian várom.

Puszi
Ági

ui. Gábor úgy néz ki a képen, mint egy filmsztár -már megint!

Vivien írta...

Köszönjük szépen, Ági! Azok közül, akiket én hívtam meg, CSAK Ti tiszteltetek meg minket a látogatásotokkal!!! Ez kettős érzelmet váltott ki belőlem, egyrészt örültem, hogy eljöttetek, másrészt szomorú voltam, hogy más nem tudott szánni ránk egy órácskát (utazással együtt)...

Köszönjük mégegyszer, és azt hiszem, nem kiabálom el, hogy kezd beérni a Fiúk munkájának a gyümölcse. Te tudod, hogy a boltban megtalálható tárgyakon nem csak a Gábor és a Balázs dolgozt(n)ak, hanem a Balázs Apukája és a Zsolti, aki az intarziás csodákat alkotja.

Szerintem is megérdemlik, hogy minél több helyre eljusson a hírnevük. Sokat dolgoznak azért, hogy legyen munkájuk, és elégedettek legyenek a megrendelők. :)

Puszi Nektek!

Vivien

Natimi írta...

Még hogy tetszik e???!!!Elállt a lélegzetem!Ha én ezt megmutatom Istvánnak...
Imádja az egyedi dolgokat!Ezt az étkező asztalt pedig simán eltudom képzelni a leendő ebédlőnkbe...:)

Gyönyörű,gyönyörű,gyönyörű!!!

Ebben a Te Gáborod keze is benne van??Csak érdekel,mert még idáig nem is kérdeztem,hogy mivel foglalkozik ő?!

Puszillak,
Timi

Natimi írta...

Amúgy igaza van Áginak!Gábor olyan mint egy filmsztár:))

Timi

Mónika írta...

Azt hiszem ez a bolt az, amit messze el kell kerülnöm (Gáborom szerint)
:)
Gyönyörű, igényes, ritkán látni ilyen üzletet.
Szerelmese vagyok a fának (is) a fából készített dísztárgyaknak, csak ámulok, bámulok...
Megérdemlik a reklámot, neked is egy picivel nagyobb hírverést kellene csinálnod, mert ezek a munkák több figyelmet érdemelnek...
:)
Előttem szólókhoz csatlakozva, nem is tudtam, hogy filmsztár az ügyeskezű nagy Ő!
:)
:)
Ha asztalosmunkára lesz szükségünk, akkor most már tudom kit keressek meg!
Sok sikert a "fiuknak"!

Vivien írta...

Timi, az asztal főként Balázs apukájának, Feri bácsinak az ügyességét dicséri, ezeket a bútorokat nagyrészt ő tervezi meg, rajzolja le, és közösen alkotják meg. Ő hajlította meg az asztallap alatt lévő (meg a többi) íves fát, ill. farészt, viszont Gábor furnérozta, lakkozta, csiszolta mind az asztalt, mind a székeket. A mintát a Zsolti vágta ki hozzá. Tehát ők négyen alkotnak egy egészet. Viszont nem mindig, sőt munkáik nagy részében csak ketten dolgoznak, Gábor és a Balázs. Sajnos ritka, hogy ilyen intarziás megrendelést kapjanak, ezért írom, hogy nagyrészt ketten dolgoznak a Balázzsal. De a honlapon több mindent láthatsz, jobban megismerheted a munkáikat.

Móni, azért, ha erre jártok, nézzetek be, élőben sokkal szebbek, mint képen. És az a jó még benne, h nem nagy a bolt, mégis egy fél órát simán eltölt itt az ember, és akkor is úgy menne ki, h nem látott mindent. :)

És ahogy írtátok, egyetértek Veletek abban, hogy nem csak gyönyörűek, hanem igényesek és egyediek a bútorok. :)

Köszönöm a Fiúk nevében a dicséretet, át fogom adni Nekik. :)

Timi, bizonyára már nem kell írnom, hogy Gáborom asztalos. :) A következő bejegyzésben láthatod a Csajok ágyát, szekrényét, amit szintén Ő csinált. Pelenkázót az Ágiéktól örököltük. :)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Gyonyoru a bolt,hat nagyon ugyes a ferjed hogy ilyen szepsegeket alkotak,elhiszem hogy szeretesz oda jarni,majd ha a csajok nagyobbra nonek es ok is meglassak az apukajuk muveit nagyon buszkek lesznek majd ra.En is nagyon tudom csodalni a szep muveit,szep kis helyiseg lett.pusizka