2010/05/15

Az első névnap: Zsófia

Drága másodszülött Lányunk ünnepli először a névnapját. Érdekes, hogy pocaklakóként Ő volt végig az ún. "A" magzat, fekvésük alapján, a papírforma szerint neki kellett volna először megszületnie. Aztán Kincső jóvoltából megfordult a sorrend. Zsófinak a nemét tudtuk meg először. Mióta gyereket szeretnék (19 éves korom óta), azóta szerettem volna, hogy lányom legyen, és őt Zsófinak hívják. De ezt talán már említettem is. Nagyon örültem, mikor Gábornak nem volt ellenvetése, neki is tetszett a Zsófia név (cserébe ő választhatta ki a második - aki végül első lett - gyerek nevét).

Ismerek pár Zsófi nevű lányt, és mindegyik nagyon kedves, szimpatikus, aminek nagyon örülök, mert így csak kellemes kép van bennem Zsófikról.

Azon gondolkozom, hogyan is lehetne jellemezni a MI Zsófinkat, hiszen napról napra változik, akárcsak Kincső is. Pár napja írtam a hangjukról. Már másnap Zsófié volt a mélyebb, Kincsőé a magasabb. De ez lényegtelen.
Zsófink igazi NŐ már most. Rettentően tudja használni báját, és borzasztó hisztis is tud lenni. :) Éhségben nem ismer türelmet (akárcsak az anyja... :P). Ha nem kap azonnal enni, de szó szerint, amikor ő ráébred arra, hogy éhes, akkor akkora patáliát csap, hogy néha (már most) meg kell mosni a pofiját hideg vízzel. Bár, nem igazán használ. Nagyon bele tudja lovalni magát az üvöltésbe, még akkor is, amikor nem neki van baja. Lényeg, hogy üvölthessen egy jót. Egyből rákontráz Kincső sírására, túlbőgi őt, és annyira beleéli magát, hogy nem lehet lenyugtatni. Nagyon tud hüppögni ilyenkor. Szörnyű hallgatni, tehetetlen vagyok.

Imádunk reggelente a hangjukra ébredni. Főleg azért,  mert már nem kiabálnak egy ideje - és reggelig alszanak-, hogy kaját de rögtön, mert egyre dühösebbek vagyunk, hanem tündérien beszélgetnek valamelyik "hálótársukkal". :) Kicsit nehéz csak a Zsófiról írni, nem szoktam még hozzá, hogy kiemeljem bármelyikőjüket a sorból, hiszen mind a kettőjükről sok jót lehetne írni. Zsófink (is) egyre többet beszél, énekel, mosolyog, nevet, kacag, ide kúszik, oda kúszik, tornázik, hintázik négykézláb, imád ülni, de néha eldől még, tehát oda kell rá figyelni. Nagyon szereti, ha megdögönyözzük, ha csikizzük, ha puszilgatjuk, ha harapdáljuk, ha simogatjuk, szóval imádja a kényeztetést. Ha egy rokont sokáig nem lát, de tudja, hogy nem idegen, nem kezd el rögtön sírni (mint Kincső), hanem inkább vár, és nézi az illetőt kikerekedett szemekkel, és hagyja, hogy meghódítsák. Ezután félszegen elmosolyodik. Ez nála azt jelenti, most már felvehetsz, adhatsz puszit is, nem félek tőled. :)

Mindezeken kívül nagyon érdeklődő, figyelmes, mondhatni kíváncsi Leányzó, aki ugyan nem kap egyből a tárgyak, vagy más után (mint Kincső), viszont ha látja, nem kell semmitől tartania, rögtön nyit az új dolgok felé, és kipróbálja, amit mutattunk neki. Imád fürdeni, a hajamat tépni (úgy kell nekem, ha hagyom :)), enni DE CSAK Anya főztjét, játszani, aludni, mikor minek van itt az ideje.

Igazából arra kell mindig rájönnöm, hogy abszolút problémamentes Lányaink vannak. Nagyon jó fejek, mindenhol megállják a helyüket (kivéve az úszást, amit abba is hagytunk), partnereink mindenben, nem nyafkák, nem hisztisek (csak nagyon ritkán, de akkor is van valami a háttérben), tehát ha akarnék se tudnék rosszat említeni. Szerencsére. Csak ismételni tudom magam, nagyon boldog vagyok, hogy ŐK a Lányaim, szerencsés vagyok mind Gábor miatt, mind a Csajok miatt.


Drága Zsófink! Isten éltessen Téged nagyon sokáig jó egészségben, vidámságban, szeretetben! Nagyon szeretünk Téged édes kicsi Lánykánk! Köszönjük, hogy vagy nekünk! :)

A Zsófia név bölcsességet jelent - hát igen, bölcs dolog volt tőle, hogy hozzánk született. :)

5 megjegyzés:

Borzási A. Kriszta írta...

tündéri!

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Edes amiket irtal latszik hogy imadod a lanyaidat es hogy nagyon jol erzed magadat veluk.Tenyleg jo hogy ZSofika hozzatok szuletett,es adj halat az Istenek hogy ilyen szep,aranyos,egesseges es vidam kiscsajaid vannak.puszika

Magdi írta...

Drága kicsi Zsófi-baba!
Csatlakozok én is anyukádhoz, nagyon sok boldogságot, jó egészséget kívánunk a papával együtt. Nőj nagyra szeretettel körülvett családodban, békességben!
puszilunk: Nagyi és Papa

Natimi írta...

Bár késtem picit,de annál nagyobb szeretettel kívánok Neked boldog névnapot drága kicsi Zsófi!!!:)

Isten éltessen nagyon sokáig egészségben,szeretettben,békességben,családod körében!!

Puszi,
Timi

Nagyon csinos és csajos vagy a képen:))

Vivien írta...

Köszönjük szépen Zsófink nevében a névnapi köszöntéseket! :)

Puszi Mindenkinek!