2010/02/09

Egy évvel ezelőtt

Ma egy évvel ezelőtt, kb. ebben az időben, 9.45-kor mentünk be Gáborral a nőgyógyászhoz. Mert ő már az első vizsgálatra is eljött velem, ahogy utána is végig mindegyikre. Ennek nagyon örültem mindig, főleg, amikor még nem kaptunk időpontot, mert ilyenkor már 6 körül a rendelőben voltunk, hogy jusson még nekünk sorszám. Ugyan csak fél 8-kor kezdték el kiadni a sorszámokat, de szinte verekedni kellett értük. :( Arról nem is beszélve, hogy aki fél 8-ra ment, lehet, nem is jutott már neki sorszám, mivel csak kb. 8 embernek adnak!!!

Tehát, az úgy volt, hogy végre bejutottunk. A doki már azon meglepődött, hogy Gábor is bejött velem. Felültem az általam olyan nagyon utált vizsgálószékre, és jöhetett a vizsgálat. A doki elég álmosnak tűnt, csak vakarta a szemét egyfolytában, szinte nem is nézett ránk, de végülis nem volt bajunk vele, nem foglalkoztunk a magatartásával. Elkezdi a vizsgálatot, nézzük a monitort és fel sem fogjuk a látottakat elsőre. Csak az tűnik fel, hogy a doki magához tér és rám nézve megkérdezi: Látja? Mire én: Kettő. Erre ő: Igen.

Azt hiszem, ebben a pillanatban néztünk Gáborral egymásra és jöttünk rá, hogy az a két különálló pont a monitoron Kincsőt és Zsófit rejti. Ezt persze akkor még nem tudtuk. :) A doki ekkor ébredt fel, mi pedig ekkor kábultunk el. :) Nem mertem elhinni, hogy ekkora szerencsénk van. Úgy hiszem, akkor kezdődött el a már soha meg nem szűnő aggódásom. Még nem volt szívhangjuk a Csajoknak, várni kellett volna két hetet a következő vizsgálatig. Persze nem bírtam ki, és egy hét múlva visszamentünk, hogy meghallgassuk a(z) - nekünk - első szívdobbanásaikat. Én még ma is képes vagyok rácsodálkozni, hogy valóban itt vannak a Lányok, és Ők az enyémek, nem álmodom, valóban ikreim vannak. Két csodálatos, gyönyörű gyermek. Van, hogy csak állok előttük és nézem őket, és mosolygok. Néha egy-két könnycsepp is legördül, de amíg a boldogságtól, addig nem baj. :)

Természetesen volt, aki elsőre el sem hitte a nagy hírt, azt hitte, csak hülyéskedünk. Anyu el is pityeredett a telefonba, mondta, hogy nagyon szeretnek engem odafent. :) Ezt én is így érzem. Apu sms-e mind a mai napig megvan, most le is írom: "Rozi, ez nem igaz, könnyeket csaltál a szemembe. Imád Apád." Klári Mama reakciója: "Jézusom!" Csilla csak röhögött, nem jutott szóhoz az első pár percben. Ahogy Jutka sem. Valószínűleg teljes eksztázisba esett, és örömködött, ujjongott. :) Árpi persze teljesen nyugodtan, hidegvérrel fogadta, hogy nem csak az ötödik, hanem a hatodik unokája is úton van. Tücsi pedig, hát ezt pontosan már nem tudjuk, de őt ismerve jól meglepődött és nagyon örült. :)

És ezek után mentem délután Szilviékhez. Az ikrek ovijában ütköztünk, ahol én egyből az orra alá dugtam a kis fotónkat. :) Szilvinek nem esett le rögtön a két pont, meglepődésében csak egyet látott. Csak amikor felhívtam rá a figyelmét, akkor kezdett el nevetni a Sors fintorán. :)

Másnap Ágival a zenebölcsi előtt találkoztunk. Természetesen nála sem tudtam kivárni a nyugodt percet, már az ajtóban mutattam neki is a sztárfotónkat, talán nála egyből hozzátettem, hogy ikrek. :) Azt hiszem, soha nem volt ennyire dekoncentrált Kati néni órája alatt, mint akkor. :)

Istenem, de jó is ezekre a pillanatokra visszaemlékezni! Na, nem mintha rosszabb lenne megélni a mostaniakat! Csak hát, amikor az ember lánya mióta az eszét tudja ikrekről álmodik, holott tudja, nem sok esélye van rá, és mégis megtörténik vele a CSODA, akkor valóban nem csak hogy nem tudja elhinni, de felfogni is nehéz, hogy mégis megtörtént, valóra vált a legnagyobb álma. Itt tartom a karjaimban őket, nem álmodom, valósak. Ők a Lányaink.

Képekkel adós vagyok még.

3 megjegyzés:

Szitya írta...

Élénken él bennem is az emlék! Ahogy elővetted a képet, csak annyit gondoltam: "Lám, Vivi is babát vár!" és nem gondoltam tovább! Na de aztán!!!! Sokat izgultam, hogy nehogy túlvállald magad az én csajaimmal, miközben kettő is növöget a pocakodban! De stramm voltál végig, le a kalappal!
És persze most is!

Puszi,

Szilvi

Ági angyalai írta...

Hát emlékszem én is. Próbáltunk vigyázni rád, izgulás helyett nem engedtük, hogy gyalogolj, hogy sötétben menj haza...
Aztán együtt számolgattuk a napokat, még meddig élvezhetik a lányok szeretetedet. Szerencsére a mai napig jut belőle.
Ági

Timi írta...

Ezt olyan szépen leírtad, hogy nekem is kibújtak a könnycseppek... sok-sok örömöt kívánok még Nektek Bennük, Vivien!
Timi