2010/02/05

5 hónaposak lettek a László Ikrek

Kincső

Zsófi



Kislánykáink öt hónaposak lettek. Rohan az idő! Napról napra többet tudnak, ügyesebbek, mozgékonyabbak. Kedden voltunk fejlődésneurológián, ahol a doktornő megkérdezte, mit tudnak már a Lányok? Néztünk bután. Hogy hogy mit tudnak!? Mit KELL tudniuk??? Mert elvárások vannak, nem úgy van ám, hogy a gyerek magától tanul, fejlődik, ahogy az ő ritmusa diktálja. A védőnőnek az sem számít, hogy 5 héttel korábban jöttek világra, elő van írva, hogy ennyi idősen ezt KELL tudnia, annyi idősen amazt. És ha nem tudják!? Akkor mit csináljak velük??? Nem lehet őket noszogatni, hogy hahó, neked ezt már meg KELL tudni csinálni! Tehát a kérdésre nem igazán tudtunk válaszolni, csak egy visszakéárdezéssel, hogy mit KELL tudniuk? Azokra mind helyeseltünk, mert valóban forgatják a fejüket hason fekve (születésük napján már megfordították...), szemkontaktus is megvan - elég régóta; oldalra forgólódás, azzal is próbálkoznak régóta, főleg Zsófi - de ma pl. Kincső fordult meg hasról egyszer jobbra, egyszer balra, úh nem lehet ráfogni a lejtős területre. :)


Elfogadom, hogy fejlődniük kell, és a dokiknak az a dolguk, hogy ezt ellenőrizzék, de azzal nem értek egyet, hogy a védőnő kijelentette, hogy egy éves korukra állniuk és pár lépést tenniük KELL. A Csilla 18 hónaposan kezdett el járni. Jó, ez ma is látszik rajta, elég lusta :).


Lényeg, hogy gyönyörűek a Csajok (szerintünk), boldogok, kiegyensúlyozottak, egészségesek, és napról napra többet tudnak minden erőszakos beavatkozás nélkül. :)


2 megjegyzés:

Natimi írta...

Isten éltessen az 5 hónapos gyönyörűségeket!!:))

Valóban szépek,boldogok és legfőképpen egészségesek és ennél nincs is fontosabb!!!Biztosan tudják,mindazt,amit tudniuk kell!,ha meg nem,akkor majd megtanulják ezután!:))

Nagyon édesek a képeken!
Puszillak,
Timi

u.i.nahát,lassan fél évesek ezek a lányok,pedig most születtek...:o!:)

Borzási A. Kriszta írta...

igen, gyönyörűek. nem csak szerintetek:)