Rosszcsontok

Mindig azt mondtam, inkább egy (két) rossz gyerek, mint egy (két) jó, mert az olyan unalmas. Még mindig így gondolom, bár egyre többször fordulnak elő a következő esetek, egészen pontosan az első három kép eseménye naponta többször ismétlődik, míg a többi nem (szerencsére):

Első számú kedvenc a fürdőszoba. :)

Második kedvenc a műanyag dobozok szétdobálása. :)

 Szobájuk kipakolása, ha beszabadulnak...

Kiveszik a részüket a bevásárlásból is, ill. a kirámolásból. :)

Remélem, ebből nem lesz rendszer... 

Kincső véletlenül egyedül maradt a krémes tégellyel...

Egyébként ilyen édesek is tudnak lenni. :)

Peches (?) vasárnap

Gáborom napok óta leste az időjárás előrejelzést, mert már hetek óta tervezzük, hogy elmennénk Nyíregyházára. De eddig visszatartott minket a túl nagy meleg, valamint az eső is. Nehéz a kedvünkben járni, igaz? :) Na, de most végre megfelelőnek találtuk a nem meleg, viszont esőmentes időjárási ígéretet, így vasárnap reggel 9 előtt útnak is indultunk. Nem kapkodtuk el az indulást, pedig nincs is olyan nagyon közel Nyíregyháza, de így jött ki. Megérkezésünk előtt még feltankoltunk a Lidl-ben babapudingot, mert útközben a Lányok jól megették a tízóraira és uzsonnára szánt gyümölcsadagjukat. :) A biztonság kedvéért még kiflit is vettünk, biztos ami biztos alapon.

Közeledtünk az állatkert ill. állatpark felé, mert mi más kedvéért is autókázhattunk el ilyen messzire, ha nem a híres és felújított állatpark kedvéért!? :) Már messziről kezdtünk gyanakodni, hogy nem csak mi találtuk kedvezőnek az aznapi időjárást... De azt legmerészebb álmunkban sem képzeltük, mint ami a szemeink elé tárult: több sorban kígyózó embertömeg, akik mind arra várnak, hogy megvehessék belépőjegyüket, valamint parkolóhely sem volt nem hogy a kijelölt parkolóterületen belül, de kilométer hosszan azon kívül sem!!! Azért egy tiszteletkört mentünk a parkolóban, mert állítólag volt még 6 db szabad hely... Ezek után szinte szó szerint kiverekedtük magunkat autóstul a várakozó tömegből és elképedésünkből nem térve magunkhoz kérdezgettük egymást, hogy most akkor mi legyen!? Gyorsan előkaptam a térképet és átfutottam a lehetséges célokat. Végül Debrecen mellett döntöttünk. Gondoltuk, legrosszabb esetben majd a Nagyerdőben sétálunk egyet. :)

Megérkezvén Debrecenbe először is étkezde után néztünk, ebédidő lévén. Gáborom pár hete nézte, hogy a kedvenc debreceni indiai éttermünk megszűnt, így nem is indultunk a keresésére, hanem az első utunkba eső gyros-os, hamburgereshez beültünk. Lányok kedvéért kértünk egy csirkemellet is, Gábor és Anyu, aki szintén velünk jött, gyros-t evett, én hamburgert, mert már nagyon kívántam egy igazi, buci zsemlés hamburgert. Miután mindannyian jóllaktunk, visszaindultunk az autóhoz, Csajok gyalog, hadd mozgassák meg a lábaikat. Egy játszótér mellett mentünk el, nem lehetett kihagyni, muszáj volt bemenni, és elidőzni. Jót nevettünk azon, hogy mi Debrecenbe járunk játszóterezni... :) Kincső imád hintázni, Zsófi pedig csúszdázni. Ezt már tudjuk.

És mind a két Lány át mer bújni a mini-alagúton. Bátor Lányok. :)

Na, de ha már itt voltunk, akkor látni is szerettünk volna valamit e szép városból, ahol mi Gáborral majd két éve voltunk, virágkarneválon, nagyon szép élményekkel távoztunk a városból. Közben kiderült, hogy Anyu vásárolt valami ruhát a neten keresztül, és az eladó pont debreceni, hát elmentünk a ruháért, ha már itt voltunk, kértünk pár infót, hogy jutunk el a Zsuzsi vonathoz, mert gondoltuk, milyen jó lenne vasutazni egyet. Szerencsére pont elment az orrunk előtt (fél órával) a vonat, és csak 5-kor indult a következő, amit még be is vállaltunk volna, viszont a 2x 3/4 óra kicsit soknak tűnt, úh. várunk ezzel is pár évet. Na, de ez sem szegte kedvünket, irány a Nagyerdő, ahol még nem jártunk. Ott is van állatkert, csónakázótó is, biztosítva a szórakozásunk. :) Elindultunk, de közben megbeszéltük, hogy előtte nézzük meg a templomot, úgyis útba tudjuk ejteni. Gáborom körbe-körbe ment, nem szó szerint, mire végre én is rábólintottam a parkolóhelyre. És hol sikerült megállnunk??? Na, hol??? Naná, hogy a Kashmír indiai étterem mellett, ami NEM szűnt meg!!! :) Persze nem voltunk már éhesek, na meg ez a fajta étel nem is a Lányoknak való még, de nekünk bizony jólesett volna. Na, mindegy, jövünk még Debrecenbe. :)

Elmentünk a templomhoz, nagyon szépen sütött a nap, pavilonok voltak felállítva, ahol különféle finomságokat lehetett kapni. Mi sem tudtunk ellenállni, és ettünk finom, langyos kürtőskalácsot. Lányok is. Pedig ez sem nekik való étel még, de hát kellett valami uzsonnára Nekik, babapuding helyett ez volt, amit talán mondanom sem kell, hogy imádták. :) Anyu vett egy különleges fonott kalácsféle szalonnás, kemencében sült koszorút, amit este meg is ettünk, nehogy reggelre kiszáradjon. :P Isteni finom volt. Mintha édes lenne a tészta, de ugyanakkor szalonnás is. Finom volt, nagyon.

Galambot is "üldöztünk". 

Kürtőskalács evés.

Elidőztünk a gyönyörűszép szökőkútnál, ami Hollóházi kerámiával van "bélelve". Igazán szép, mutatós darab.

Profi fotó... :)

A kis szökőkutat is körbesétáltuk Zsófival. :)

ZSÓFINK ITT MONDTA KI ELŐSZÖR, HOGY APA!!!

Haza végül 5 óra tájban indultunk, nem álltunk meg a nagy kedvencemnél, a kilenc lyukú hídnál, mert a Lányok aludtak az autóban, nem szerettük volna felébreszteni őket, pedig olyan csalogató kis kirakodóvásár is volt a parkolóban, vagy minek nevezzem, mert már nem lehet megállni közvetlenül a hídnál, mint pár éve. Erre is azt mondtuk, nem baj, jövünk mi még Debrecenbe, lesz még alkalmunk megtekinteni a hídat, de akkor már a Lánykáinkkal.

7 körül értünk a Hugomékhoz, ahova még felugrottunk egy puszira, ha már ott mentünk el mellettük.

Fél 9 is volt mire hazaértünk, pedig még a kirándulásokból sem szoktunk későn megjönni, mindig betartjuk a 7 órási fürdetési időt, aznap nem sikerült. Nem volt baj, Lányok is elég jól viselték a hosszú autóutat, amit mostanában nehezen tűrnek, egészen pontosan azóta, hogy rájöttek, nem csak ülésből áll a világ. :)

Ha nem is úgy sikerült a vasárnapunk, ahogy terveztük, mégsem tértünk haza csalódottan. Jól éreztük magunkat, az idő is szép volt, Lányok sétálhattak is kedvükre, játszóterezhettek is, ami mostanában nagy sláger itthon is. Tehát, összességében nem mondanám pechesnek a vasárnapunk alakulását. :)

Mert megérdemli...

Ezúttal Tibi a tortát. Születésnapjára kapta. Végre sikerült kicsikarni belőle - kedvenc tortájának beígérésével -, hogy mikor van a születésnapja. Először próbálkozott mindenféle dátummal, de mivel egyrészt ennyire ismerem Őt, másrészt tudtam, hogy akkor nem lehetett, így egy kis szépen kérés, majd zsarolás után végre kibökte a valódi dátumot. És akkor megkérdeztem, melyik a kedvenc tortája. A lúdláb. Újabb első torta. Még aznap küldött is egy NL Cafe-s receptet, amit elsőre nem fogadtam el, mondván körül kell nézni, amit én másnap meg is tettem. Többek között a gasztroblogok-nál is. Végül sütöttem egy csokis piskótát, a krém a NLC szerint készült, és a tetejét pedig bevontam jó alaposan magas kakaószázalékú étcsokival. Mert a Tibi így szereti. A rumos meggy saját készítésű volt, nem bonyolult, bár mi nem igazán szeretjük, de nem is nekünk készült. Ez a torta sem az a torta, amit gyorsan összedob az ember, hiszen a meggyet minimum 2 napig érlelni kell a rumban, és a krémet is legalább egy éjszakára hűtőbe kell tenni, hogy összeérjen az íz, gondolom. És ugye, mint azt tudjuk, a piskótának is az a legjobb, ha egy fél napot pihen a munka előtt.

Mindezeket figyelembe véve a torta a következő vasárnapra lett beígérve. Vasárnap reggel kapta meg a csokiöntetet, és arra rá Gábor keze munkája alapján egy Mini került Honda emblémával, alatta a szöveg: MiHoNinda )Mini és a Honda első ill. hátsó fele), felette pedig az életkor (ugye nem baj, Tibi, hogy elárultam???).

Szerintünk nagyon helyes lett. Mikor vásároltuk a tortához valókat, akkor láttam meg a cukormáz tollakat, amit még sose próbáltam ki, de szerettem volna. Végül nem én, hanem Gábor avatta fel, de nem bánom, mert nagyon jól sikerült a "rajz".

Tibinek egy kis fejtörést okozott a szöveg megfejtése - én még mindig ott ülnék, és töprengenék a megoldáson:

Aztán végül a torta felvágására is sor került, és a kóstolásra is. Azt hiszem, ízlett az ünnepeltnek, és ez a lényeg. :)

Tibi, köszi, hogy megjavítottad a laptopot, így már fel tudtam tenni ezt a bejegyzést is!!! :) Jöhet a következő lúdláb torta??? :)

11 hónapja van velünk Kincső és Zsófia

Ma reggel 6.34-kor és 6-36-kor lettek a Lányok 11 hónaposak. Még leírni is sok(k). Nekem úgy tűnnek, mintha napról napra jobban hasonlítanának egymásra. Külsőleg. CSAK külsőleg.

Kincső következő mozdulata az volt,

hogy kitépte a békésen játszó Zsófi kezéből 

a láncon lévő cumit...

A minap írtam arról, mit tudnak a Lánykák, azóta bővült a lista:

Zsófink tud úgy sétálni 4-5 lépést (az ő lépésével mérve), hogy csak az egyik kezét fogjuk. Pár napja gyakorolja a kapaszkodás nélküli állást is, jól rám hozva a frászt, de eddig még nem borult fel.

Zsozso

Kincső úgy csikorgatja a fogait tegnap óta, ahogy azt a Hugocskájától hallhatta... Tök jó nekünk is hallgatni... Brrr...

Kincső

Ezzel szemben Zsófi legújabb produkciója a röfögés. Eleinte úgy kezdte, hogy dobálta nekünk a puszikat (milyen édes), aztán ez a puszis cuppanás szépen átment röfögésbe, aminek a hangja úgy megtetszett neki, hogy azóta már nem kell cuppanásokkal begyakorolnia rá, megy anélkül is. :)

Felismerik a babát is már. Ha kérdezem, hol a baba, szépen odamásznak hozzá, felemelik, és rám nézve mutatják nekem. :)

Mind a ketten nagyon ügyesen tudnak labdázni. Szemben ülve velük szépen hozzám tudják lökni, dobni a labdát, mikor melyik sikerül, én meg vissza nekik, nagyon élvezik. Ezzel is le lehet őket kötni jó pár percre.

Ahogy a könyv is egyre érdekesebb számukra. Ennek külön nagyon örülök. Már maguktól is előveszik a képeskönyveket, és ugyan lapozni még nem tudják őket, így beérik az előlap és a hátlap nézegetésével, kommentálásával. Merthogy dumálnak megállás nélkül. Legtöbbször egymással "beszélgetnek", vagy éppen rákiáltanak a másikra. Nagyon édesek! :)

 Zsófi

Ezen kívül azt veszem észre, hogy nagyon tudnak manipulálni. Főleg Kincső az (mostanában), aki torkaszakadtából üvölt, könnyeket is présel ki a szeméből, sőt, ültében a fejét is lehajtja a földig, hogy még jobban kifejezze "bánatát". Én persze odamegyek hozzá, vigasztalom, és a diadalittas arcocska láttán rájövök: ismét átvert a kis Bestia. :) Ha nem megyek oda hozzá, akkor addig kiabál, amíg ÉN meg nem unom, és vagy megpróbálkozom egy figyelemeltereléssel, ami sajnos nem mindig jön össze, vagy magamhoz ölelem, és hirtelen vége minden bajnak. Nehéz eset, mint minden hisztis gyerek, és igazából sok mindent nem tudok tenni, kivárom, míg nála is lecseng ez a korszak, mint Zsozsonál.

Mini mánia...

Anya mánia...

Továbbra is nagyon ügyesen átalusszák az éjszakákat, bár mostanában már 6-kor kukorékolnak. :( De legalább éjjel alszanak, és ez olyan, de olyan jóóóó! :) Viszont sajnos a délutáni alvással gondjaink vannak mostanság, bár pont ma úgy elaludtak, mint a kisangyalok. Szóval mostanában gyönyörűen alszanak délelőtt két órát, délután meg sokszor semmit, aminek ugye meg is van a böjtje, hiszen 5 óra körül már ők maguk sem tudják elviselni magukat, nyűglődnek össze-vissza, ezért sokszor már fél 7-kor fürdetünk. Van, hogy el is alszanak etetés közben, de azért megeszik az adagjukat. Szóval igazából továbbra sincs sok okom a panaszra, szerencsére. :)

Szeretnek utánozni is. Nem csak minket, hanem egymást is. Ez főleg Zsófira vonatkozik, aki ha meghallja, hogy a Kincső cuppog, vagy más hangot ad ki a száján, akkor ő is egyből elkezd röfögni. :) Vagy ha én táncolok, akkor ők is elkezdenek a maguk módján táncizni. Nagyon édesek. :) 

Drága Kislányaink, nagyon boldog hófordulót kívánunk Nektek! 

Egy hónap múlva már nem (csak) hófordulót ünneplünk... 

De furcsa. 

Nagyon szeretünk Benneteket, életünk értelmei vagytok! :)

...

Itt jártunk tegnap:

Lábbeli

Lánykáink abba a korszakba léptek, hogy szükségük lett igazi cipőre. Továbbra sem tudnak menni egyedül, viszont szinte egész nap "talpon" vannak, így legalább szokják a cipő érzését.

Szombaton délelőtt felkerekedtünk öten, Anyu is jött velünk, hogy megvegyük Lányainknak az első (két) pár cipellőt. Még itthon megnéztem, hogy hol lehet 16-os cipőt kapni, mert erős volt a gyanú, hogy Nekik ekkora fog kelleni. Első utunk a Podmaniczky utcába vezetett, mert a két bolt közül, ahol volt készleten ez a méret, csak ez volt nyitva. Nagyon kedves kiszolgálók voltak az üzletben, Lányok is élvezték az újdonságot, valamint a pihe-puha mini szivacsfoteleket, nem volt ellenükre a cipőpróbálás. Zsófi volt az első, rá egy 16-at próbáltunk fel, ami éppen hogy jó volt, így Kincső, akinek egyébként fél centivel hosszabb a talpa, egyből 17-est kapott a lábára és az első kör után úgy járt kelt új cipőjében, mintha azzal született volna. :) Hosszas gondolkodás és többszörös próba után úgy döntöttünk, hogy Zsófinak is 17-est kérünk. Itt jött a bibi, mert csak egy pár volt a lányos 17-es méretből. Kicsit elszomorodtunk, de azért örültünk, hogy legalább az egyik gyereknek van már cipője. Ennek örömére és éhségünk csillapítására bementünk a Nyugatinál lévő török gyros-oshoz, ahol régen többször is ettem, mindig finomakat, most sem csalódtunk.

Még sétáltunk egy picit a körúton, aztán Anyutól búcsút véve mi is elindultunk hazafelé. Mivel csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mégis úgy lenne az igazi, ha mind a két Csajszinak lenne cipellője, és Lánykáink sem voltak éhesek, elszenderültek az autóban, megkértem Gábort, menjünk be a Savoya parkba, mert úgy emlékszem, ott is lehet Siesta cipőket kapni. Kicsit kellett várni a parkolóban, míg a Lányok felébredtek, magukhoz tértek, és be tudtunk menni. Nem jártunk sikerrel. :( Viszont vettünk a pékségben nagyon finom házi kakaót, amit rögtön meg is ittunk. Hmm, de finom volt. Csajok kaptak pogácsát. :)

Mondanom sem kell, még mindig nem nyugodtam meg, ezért tovább rágtam Gábor fülét, menjünk el a Camponába is, ott is van egy jó kis gyerekcipős bolt. Végülis már mindegy volt, úh. még oda is elmentünk, és láss csodát kaptunk cipőt Zsozsonak is! Mivel választék itt sem volt, ezért sajnos pont ugyanolyat tudtunk venni Neki is, mint a Nővérének. Szerettünk volna különbözőt, de így jött ki. Itthon, mikor lefeküdtek aludni egyet, az volt az első, hogy a monogramjukat beleírtam. :)

Nagyon szeretik a cipőjüket, élvezik a benne való sétálást, és íg már annak sincs akadálya, hogy kint a kertben sétálgassunk le-föl.

Ezt tudják, ezt szeretik, ilyenek mostanában

Integetés: pár hete, hogy tudatosan használják a pápá-ra az integetést. Előfordult előtte is, hogy integettek, de akkor még nem mondtam volna rá, hogy tudják, mikor kell használni.

Ha az Apjuk jön fel a lépcsőn, már fülelnek, ha kattan a lépcsővédőrács zárja, már felülnek, ha meglátják az Apjukat, vagy meghallják a hangját, szó szerint versenyt-mászva sietnek hozzá.

Állás: Kincső már fél kézzel kapaszkodva feláll, nagyon stabil, és ugyanígy le is tud ülni. Ezt Ő kb. egy hete csinálja. Zsófi nem ennyire magabiztos, neki még mindig két kézzel kell kapaszkodni, ha lehet, egy felnőttbe, Ő akkor érzi magát biztonságban. Ő tegnap mert először leülni, nem pánikolt be, nem sopánkodott, hanem fogta magát és szó nélkül leült. Néha mennek is a rács mentén, de ez egyelőre ritkán fordul elő.

Nagyon szépen tudnak enni, már amit szabad nekik - reggelente ugye kapnak sajtot feldarabolva, amit már leejtés nélkül be tudnak tenni a szájukba. Csak akkor "nem sikerül", amikor már jóllaktak és inkább játéknak nézik az ételt. Ilyenkor szokták a kiflit, kenyeret, sajtos perecet, vagy bármi mást, ami éppen van, szépen kiejteni az etetőszékből. Kb. kétszer eljátszhatják ezt velünk, utána nem kapják vissza az ételt. Pár napja a reggelihez kapják a tápszert pohárból (mi itatjuk velük, ez egyedül még nem megy), nem cumisüvegből.

Mióta nincs kánikula, újra szeretik a főztömet, és a délelőtti gyümölcsöt is. Lényegében mindent esznek, mint "régen". Ma ettek először spenótot. Jutka tegnap hozott frisset, ma Anyu megcsinálta nekik, én még sose főztem friss spenótból főzeléket. Lényeg, hogy ízlett a Lányoknak. Mostanában előfordul, hogy annyira éhesek, hogy a rendes adag főtt étel után megesznek még 1-2 (kicsi) pohár joghurtot, vagy bébipudingot!!! Tehát az étvágyukra nem lehet panasz továbbra sem.

Ami talán érdekes lehet, és ugyan több ikerpárnál megfordultam már, mégsem emlékszem ilyenre (ami NEM azt jelenti, hogy nem fordult elő), hogy a Lányok a legtöbbször teljesen egyformán cselekednek. Az oké, hogy közös étkezésnél láthatja az egyik, hogy a másik nem kér többet, ezért ő sem eszik tovább. Bár, szerintem ehhez még kicsik, hogy így "majmolják" egymást, viszont arra már nem igazán találunk magyarázatot, hogy az esti etetésnél (amikor Gábor eteti az egyik Lányt, én a másikat, a szobájuk két felében) tízből kilenc alkalommal ugyanannyi tápszert hagynak az üvegben, vagy éppen ugyanakkor eszik meg a teljes adagot. Ez is egypetéjűségre utalna!?!? Nem tudom. Napközben is folyton egymás popójában vannak. Olyan nem nagyon fordul elő, hogy az egyik a járóka (ami általában nyitva van) keretin belül van, a másik pedig mondjuk az asztal alatt. Hiába van a nagy járókájuk, nem zárom be őket oda, mehetnek, amerre akarnak. A fürdőszoba ajtaja be van csukva, a háló és a gyerekszoba ajtajánál pedig szintén van két elem ebből a járókarácsból, így oda sem tudnak bemenni garázdálkodni.

Egyébként nagyon anyásak. Főleg Zsófi. Mindig vágytam erre, de már tudom, hogy néha tök idegesítő, még ha ciki is ezt így leírni. De mikor egész nap CSAK akkor van egy kevés időm, mikor alszanak, amúgy szó szerint rajtam lóg a gyerek, jobb esetben csak az egyik, de mint írtam, elég ritka az, hogy nincs ott a másik, ahol az egyik van, így ha a Zsozso rám mászik, akkor Kincső is, nincs mese.

Meséről jut eszembe: kezdik értékelni a könyveket. Jobban mondva egy fajta könyvet. Talán azért csak ezt, mert ezt veszem elő a legtöbbször. Két fajta van belőle, Ágiéktól örököltük, náluk is ez volt a kedvenc babakönyvem (Játsszunk együtt!) - állatok vannak benne. Nem lerajzolva, hanem lefotózva, főként a saját környezetében. Gábor szokott poénkodni, hogy a tehén lila, meg nem tudom még mit szokott mondani. Egyelőre azt még unják, mikor nekiállok olvasni a meséket, max. meghallgatják a saját előadású "Török és a Tehenek"-et, aranyosan mosolyogva, mikor a végén jól eldőlök, majdnem mint a török, akit felrúgtak a tehenek. :)

Hinta: Zsófi elég durván nyomja. Be tudja gyorsítani magát, aztán ha már túl gyors, megfogja a tartóoszlopot, és megállítja magát, majd megint begyorsít, rendesen hajtva magát. Nem semmi.

Séta: Ha rajtuk múlna, egész nap le-föl sétálnánk. Már rászoktam, hogy a monotonitást megtörjem, hogy énekelgetem közben a "sétálunk-sétálunk" című kis dalocskát, amit már annyira ismernek, vajon miért!?, hogy van, hogy előre lecsücsülnek. :) Nagyon édesek (ilyenkor is).

Beszéd: Zsófinál mintha kivehető lenne, vagy csak én magyarázom be (ááá, dehogyis!!! :)), hogy mondja, hogy Anya. Persze nem így, hanem valahogy ilyenformán hangzik: ada. Azért is gondolom, mert pl. reggelente is hallom, mikor még ágyban vagyunk - mindenki a sajátjában, hogy mintha hívna engem ezzel (ma reggel is ezzel "bírt rá" a felkelésre). A hangjuk szinte teljesen egyforma. Sokszor azt hisszük, hogy na, ez a Kincső hangja, de pár nap múlva Zsófi szájából halljuk ugyanezeket a hangokat. És persze fordítva is előfordul. Úgyhogy előfordul, hogy rosszul tippeljük meg, hogy melyik Lánykánkat hallottuk. Talán a sírásuk az, ami egyedi még mindig, vagy inkább már.

Puszi: mind a ketten tündérien dobálják.  Zsófi régóta tudja dobni a puszikat, arról már korábban beszámoltam, míg Kincső kb. egy hete kezdte el.

Barátságosság: Kincső eléggé barátságos kislány, míg Zsófi meglehetősen távolságtartó. Ha elmegyünk bevásárolni, akkor kenguruban visszük őket, Kincső kivétel nélkül mindenkinek ugrál a kenguruban, szó szerint, de ezt azért is csinálja, mert élvezi a körülötte lévő nyüzsgést. Zsófi is élvezi ezeket a "kiruccanásokat", de ő nem mosolyog rá bárkire. :)

 Értelem: sok mindent felismernek már. Ha kérdezem, hol a labda, ránéznek, ha kérem, hozzák oda hozzám, kedvtől függően oda is hozzák. Ugyanígy felismerik, természetesen az Apjukat is. Rá is ránéznek, ha kérdezem, hol van Apa? Másnál nem próbáltam még ki.


Továbbra is nagyon jó fejek, öröm Velük minden pillanat, de már egyre többször érzem úgy nap végén, hogy de jó egy kis csend, egy kis pihenés. Viszont reggel alig várom, hogy újra megpuszilgathassam őket, ölelgessem, babusgassam őket, amíg hagyják. :)