Betegségek éve

Legalábbis ahogy indult az év, meg ahogy folytatódott az első fél évben. Remélem, a vége jobb lesz...

Van egy listám, mert már annyi volt a betegség, hogy feljegyeztem őket a naptáramba.

- január 5-én Kincső került be a János kórházba rota vírussal (bár nem mutatták ki konkrétan, mert elfogyott a teszt...). Másnap már Zsófi is velünk töltötte bent az éjszakát. 10-én mehettünk haza. VÉGRE. Borzalmas volt, de azt hiszem, erről írtam is.

- Lányok a következő héten itthon voltak, majd január 20-án mentek először oviba.

- január 24-25 hányás, hasmenés, 31-ig itthon voltak.

- február 9-én Kincső lázas, 10-én hőemelkedése mind a kettőnek, 13-14-én itthon maradtak (gondolom, h a farsangi bulijukra ne betegedjenek le).

- február 20-tól Lányok megint itthon, 22-én Kincső kötőhártyagyulladásos lett, Zsófin 28-án jött ki. Természetesen nem mentek oviba.

- február 28-ától Kincső lázas 2 napig

- március 4-én háziorvos ÉS szemészet Zsófi bal szeme miatt (folyton bement a szemgolyója az orrához). Ismét ovimentes hét.

- március 5-e Kincső vérvétel, Kincső hőemelkedés

- március 6 - Heim Pál, mert katasztrofális volt a Kincső vérképe, a dokink meg elutazott egy hétre... Kincső hőemelkedés

- március 7 - Lányok elkezdték kapni a szemcseppet (nem mehetnek napra), Kincső pluszban a vérképére kapott fülcseppet és antibiotikumot.

- március 13 -szemészet, Zsófi szemcsit kap (másnap kész is), Kincső nem. Utána egyből át a Heim Pálba. Ahol megállapították, h ki kell venni a Kincső manduláját.

- március 14-e - dokink visszajött a szabiról. Nem akartam elhinni, h tényleg ki kell venni a gyerek manduláját... Na meg CSUPA VÖRÖS FOLTOS KIÜTÉSES VOLT A KINCSŐ. Azt hittem, én ezt már nem bírom tovább. Kész voltam. Dokinknak megmutattam a vérképet, mondtam, h milyen antibiotikumot kapott a gyerek, megnyugtatott, h allergiás reakció a kiütés, ez a gyógyszer a gyerekek 95%-ánál ilyen hatást vált  ki (szuper!), és amúgy tök feleslegesen kapott gyógyszert, merthogy a CSÓKVÍRUST kapta el, amire nincs ellenszer, majd elmúlik, de legalább többet az életben nem kapja el. Nem lehet tudni, kitől hogyan, mikor kapta el, mert a hordozón nem is biztos, h kijön. Ezután hetente mentünk vérvételre. :(

- március 18-a vérvétel Kincsőnek.

- március 24-e Zsófit elvisszük oviba, mert már jó ideje nem volt. Másnap ovis fotózás volt.

- március 28-a vérvétel - végre rendbejött a gyerek!!!!!!!!!!!!!

- március 31-április 2-ig oviba jártak, majd mivel itt voltak a Tücsiék, nem mentek 2 napot. DE:

- április 4-én hányt a Kincső.

- április 5 - Kincső hasmenés, Zsófi erős hányinger, estére köhög, másnap ugyanez, hétfőn még rosszul vannak, úh kimarad a keddi ovis színház. CSAK 10-én (csütörtökön) mentek oviba.

Ennyi. Június 6-án mentek utoljára oviba, addig már nem volt semmi. Végülis akkor nem is volt fél év... Igaz, nyáron a Zsófinak volt egy makacs köhögése, ami 6 hétig tartott és nem hozta rendbe semmilyen gyógyszer, de végül azon is túlestünk.


Nagyon rossz volt megélni ezt a sok nyavalyát, remélem, hogy nem jön vissza ez a beteges időszak!!!!

Farsang

Idén 3x is sikerült megülniük a Lányoknak a farsangot. És mind a 3 helyen imádták, élvezték, ami számomra külön öröm. :)

Első körben az utcában lévő Művelődési Házban ölthették magukra kiválasztott jelmezüket Csajocskáim. Nagy szerencséjük van, mert pár évvel ezelőtt kaptak egy zsák jelmezt az egyik kedves volt munkaadó családomtól. Igazából abból öltözködnek évről-évre, úh nagyon nem jön össze nekem az a dolog, hogy majd ÉN alkotok valamit, pedig annak idején, amikor láttam, hogy mennyire lelkesen készült Szilvi a Lányai farsangjára, éjt nappallá téve csinálta az ötletes jelmezeket, én is arra vártam, vágytam, hogy majd nemsokára ugyanezt tehessem. Talán a nagycsoportban kibontakozhatok... De hogy ne térjek el a tárgytól, mint ahogy folyton megteszem, mentünk a műv.házba bulizni. Sikerült elcsábítanunk a Csajok barátnőjét, Vivit, aki anyukájával szintén eljött, és nagyon jól érezte magát. Kincső és Zsófi hiába vannak ketten, olyan szégyenlősek, hogy csak na. Folyton fogni kellett a kezüket, a körtáncba be kellett állnom, pedig ők aztán már ismerik a dörgést... Vivi meg egyből feltalálta magát. :)

Aztán a Kincső 2 napra rá belázasodott,, másnap Zsófinak is hőemelkedése volt, úh majdnem úgy volt, hogy is mennek az ovis farsangra, de végül a farsang előtti napon már láztalanok voltak, így mehettek bulizni. Szerencsére idén is fotózhattam. Tavaly bepofátlankodtam, de idén már szívesen vették a jelenlétemet. :) De csak a fényképezés erejéig maradtam bent, utána hagytam a csoportot kibontakozni. Kicsit beleshettem, milyen az, amikor tánciznak, nevetgélnek, fesztelenek. Jó volt őket ilyen közegben is látni. :)

Na, aztán volt egy itthoni farsangi buli is, mert a Lányoknak annyira bejött ez a farsangozás, hogy kérték, csináljunk mi is egy farsangi bált. Csoda, hogy el tudtak jönni a meghívottak, mert igencsak pár nappal az esemény előtt szóltunk mindenkinek - mivel hirtelen ötlet volt az egész. Ettől függetlenül remekül sikerült. Az eszem-iszom-dínom-dánom-on kívül volt sok játék, ahol hol csapatokba rendeződve, hol egyénileg, de megmutathatták, hogy milyen ügyes gyerekek is ők. És tényleg azok voltak. Volt szoborrá változós, párnafoglalós (szék helyett), labda a térd között és elmenni vele a vödörig, majd vissza, más már nem is jut eszembe. Én, személy szerint szintén nagyon élveztem ezt a bulit. :)

Hozzáteszem, a Gyerekek is tündériek voltak, úh jó kis vendéglistát állítottak össze a Lányok. :)

Véletlen ikres találkozó a játszótéren

Ovi előtti utolsó pénteken kiruccantunk Kispestre, a Petőfi utcai néven ismert játszótérre. Gyönyörű játszótér, megérte a nagy utazást, ott voltunk legalább 3 órát, és a Lányok nem unták meg. Nagyon színvonalas, jó minőségű, szépen rendben tartott játszótér, ahol az unatkozó anyukák is találnak maguknak "játékot", kb 7 különböző kondigépet... :)

Ahogy a Lányok ismerkedtek az új hellyel, egyszercsak felfigyeltem két kis szöszi csajszira, mint 2 tojás, úgy néztek ki, és ahogy a képen is látható lesz majd, nagyon szépségesek. :) Pár perc múlva e két kis angyal anyukája megszólított, hogy nem én vagyok e eme blog írója? Mondom de, és akkor egy kicsit beszélgettünk, majd miután többször összetalálkoztunk, a wc-nél felvetettem, hogy nem csinálnánk e közös képet a Lányokról!? :)

Sajnos a blogjukat nem tudom olvasni, úh ha olvasod ezt a bejegyzést, kérlek adj valami jelet, hogy tudjak csatlakozni az olvasótáborotokhoz! Köszi előre is! :)

És a kép, ami a Lányokat ábrázolja:

Hamarosan írok többet, van miről. Úgy érzem, egy kis lendület visszajött az íráshoz. :)

Valóra vált rémálom

Egyik legnemkívántabb rémálmom vált valóra január 5-én, vasárnap.

Lányokat Anyu elvitte Fótra, még pénteken délután, mert mi a Gáborral és a Tibivel "kiruccantunk" Stuttgartba, Mini ügyben szombaton.

Mindig szinte rohanunk vasárnap ki hozzájuk, mert hiába jó egy kis szabad idő, gyerekek nélkül, azért 2 éjszaka után már hiányoznak. :) Viszont mivel most elég későn értünk haza, ezért úgy voltunk vele, hogy jól kialusszuk magunkat és majd csak ebéd után megyünk értük. Én nem is nagyon törtem magam a felkeléssel, sőt még a telefonokat is némára tettem, nehogy csörögjön nekem, megzavarva édes pihenésemet. Háát, csöröghetett is... :( Gábor, aki sokat vezetett, nem győzte magába önteni az út során az energia italokat, ennek köszönhetően, ő nem tudott sokáig aludni, így engem ágyban hagyva kijött tévézni. Miután engem nem értek el Anyuék, hívták a Gábort. A beszélgetés zörejére én is kidugtam a fejem a szobából és megrémülve hallottam, hogy a Kincső szombat reggel óta egyfolytában hány. Egyből összeszedtük magunkat és elindultunk, hogy egy mindannyiunknak jó helyen találkozzunk, átvegyük a gyerekeket és menjünk a János kórházba. Valahol éreztem, hogy ez nem csak amolyan orvosi látogatás lesz, ahol megvizsgálják szegénykémet, adnak neki valami orvosságot, és viszontlátásra, hiszen Anyu mondta, hogy a folyadék sem maradt benn a gyerekeben. Ezért már itthon bedobáltam egy táskába pár cuccot, felkészülve egy kórházban eltöltendő éjszakára. A János kórházba nagyon kedves és alapos doktornő megvizsgálta a mi Kincsőnket, aki annyira gyenge volt, hogy lényegében állni sem volt ereje. Megállapította, hogy bizony közepesen ki van már száradva a gyerek, és mivel hasmenése is volt, még ha nem is sok, az lesz a legjobb, ha átmegyünk a László kórházba, mert ott kezelik a fertőző beteg gyerekeket. Vágtattunk át a Lászlóba. A betegfelvételnél megkaptuk, illetve nem mi, csak nekünk mondta a nő, hogy minek küldtek ide minket, most majd még elkapja a hasmenésest vírust is a gyereke, csak azért kellett idejönnünk, mert a Jánosban nem akarnak dolgozni. Tök jó volt ezt hallgatni... :O :( Végül innen is kiszabadultunk és mentünk fel, hogy megvizsgálják ismét a gyereket.

Elég sokat kellett várni, mire végre sorra kerültünk. Ugyanazt csinálta a doktornő, mint az előző. Sokat nem beszélt, lényegében mire észbe kaptunk, Kincsőben már benne volt az infúzió (mondjuk úgy sikított már a tűszúrás előtt, hogy szerintem két háztömbbel arrébb is lehetett hallani a hangját) és mehettünk elfoglalni az ideiglenes szállásunkat. 2-3 napot jósoltak, hogy addig kell maradnunk.

Kaptam egy lapot, amit vezetnem kellett, hogy mikor mit csinált a gyerek (evett, ivott, hányt, széklete volt, pisilt). Sajnos elvették tőlem az utolsó előtti éjszaka leple alatt, így már nem tudtam lefotózni, pedig érdemes lett volna.

Mivel ágyat nem kaptam, ezért Gábor elment, hogy hozzon nekem plédeket, amin elalhatok. Olyan rossz volt a Zsófitól megválni, olyan édes volt. De a Kincső felől megnyugodtam, hogy végre jó kezekben van, már nem történhet baj. :)

Másnap délután csak a Gábor jött be hozzánk, hozott nekem ágyat, ne kelljen a földön aludnom, bár nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. De aztán az is lehet, hogy a fáradtságtól mindegy volt, hogy hol alszom. :) Szóval, Gáborom mondta, hogy a Zsófi is elkezdett hányni. Mondom, szuper. Nem is maradt sokáig, ment haza a Lányzóhoz. Közben megkérdeztem a nővérkét, hogy ha úgy adódik, a Zsófi jöhet e egyből ide? Biztosított, hogy persze, max betolnak még egy ágyat. Mert még előző este jött egy másik kislány hozzánk, így ketten voltunk már a szobában. Illetve négyen, az anyukával együtt, aki 16 hetes terhes éppen, és ő is a földön kellett, hogy aludjon, mert még ez sem hatotta meg a kórházi dolgozókat.

Szóval, vártunk még egy kicsit, majd amikor világossá vált, hogy Zsófi sem fogja abbahagyni a hányást, jobbnak láttuk nem megvárni, hogy ő is olyan állapotba kerüljön, mint a Kincső, így hát Gábor behozta Őt is. Ő is megkapta a maga infúzióját. Szegény, már tudta előre, hogy ez lesz vele, mégis olyan kis hős volt, alig volt egy kis hangja.

Ez az éjszakánk volt a legizgalmasabb, mert Kincsőt (az infúziós állvánnyal együtt) egyfolytában cipeltem a wc-re hasmenéssel (manővereztem a másik anyuka ágya és az én ágyam között), majd amikor éppen leraktam az ágyába, a Zsófi elé tartottam a hányós tálat. Úgyhogy 3 részletben aludtam összesen 3 órát aznap éjjel. De sokszor még be sem takartam a Kincsőt, már mondta, hogy megint jön a hamars... Szóval, remek volt.

Közben nem tudták 100%-ra megmondani, hogy mi a bajuk a Lányoknak, annak ellenére, hogy biztosak voltak benne, hogy rota vírus, de mivel elfogyott a rota-tesztje a kórháznak, nem tudták ezt végülis alátámasztani.

Egyfolytában kapták az infúziót, éjjel-nappal, majd eljött az ideje, hogy a Kincsőről lekössék, megnézve, hogy hogy reagál a szervezete. Nem volt rossz, de éjszakára visszakapta az infúziót, de aztán ki kellett szedni belőle a branül-t. Kincső többször le akarta tépni magáról a branül-t, még jó, hogy mindig résen voltam. Zsófi csak 1x próbálkozott ilyesmivel, egy kis hisztiroham kíséretében.

Aztán úgy 3 nap elteltével kezdett visszatérni beléjük az élet, jó volt hallani a hangjukat, a nevetésüket, a civakodásukat. :) Zsófi étvágya hamarabb jött meg, mint a Kincsőé, nagyjából egyszerre épültek fel, talán a Kincső késői ill. a Zsófi korai kezelése végett. Pénteken már nagyon szépen ettek, öröm volt nézni. Titokban abban reménykedtem, hogy pénteken hazamehetünk, de úgy voltam vele, hogy akkor menjünk haza, amikor már jól vannak, nem sürgettem az időt. Addig pedig sokat társasjátékoztunk, barchobáztunk, pantomimoztunk, rajzoltunk, színeztünk és persze sok sok mesét olvastam Nekik, amíg volt elég nyál a számban hozzá. :D Amíg bent volt a 3. kislány is a kórteremben, leterítettem két plédet a felszerelésemből, az volt az ún. játszó sarok. A nővérke kicsit ki is akadt, mert a Zsófit is leraktam infúzióstul együtt, és azt nem lett volna szabad (nem tudtam), de aztán azt mondta: ezt én nem is láttam... :) Szóval, tényleg nagyon jó fej volt mindenki. Csak dícsérni tudom az összes ott dolgozót.

A szomszéd kislány csütörtökön hazament, így miénk volt a szoba. Először pénteken (délutáni alvás helyett) mentünk ki az udvarra sétálni, ahol a Zsófi persze hisztériázott egyet, mondjuk megértem, mert nem tudta kidugni a kezét a kabátból, mert neki bennt volt még a branül, és addig hergelte magát, amíg hányt egy jóízűt. Mondhatom, nagyon boldog voltam, mert ha ezt tovább folytatja, akkor ez azt jelenté, hogy nem mehetünk még haza. Tiszta ideg lettem ettől. Kicsit kezdtem ekkor már kiborulni, ráadásul újra hőemelkedése is lett. DE a nővérke megnyugtatott, hogy emiatt nem fogja újra rákötni az infúziót, ne idegeskedjek! :) Aznap korán fektettük le őket, mert ugye elmaradt a délutáni alvás, ráadásul séta is volt. Én is nagyon vágytam az alvásra, de 11-ig mindig jövés-menés volt, úh. esély sem volt rá, hogy korán elalhassak. Az éjszakás nővér szólt, hogy ha valamikor felébredne a Zsófi, szóljak neki, mert ki kell venni belőle a branül-t, mert már 4 napos. Mondom, tuti nem fog felébredni reggelig, úh. inkább most felkeltem, vegye ki bátran. Zsófikám szinte végigaludta az egész folyamatot. Ez persze átvitt értelemben mondom, mert magánál volt, végigasszisztálta, de mivel ő a Zsófi, hát szó szerint egy szava sem volt. Picit nyöszörgött, mert húzta a szőrét a ragasztó, de ezen kívül semmi. Kincső meg se rezzent rá. HŐS egy lány! :)

Ígéretet kaptunk a szombati hazamenetelre, úh. Gábor már korán megjelent. DE Murphy-törvénye, hogy naná, hogy ezen a napon volt fél 11 felé a vizsgálat, amit máskor 8-9 között ejtettek meg... De nem érdekelt, TUDTAM, hogy mehetünk haza, ezért bármeddig vártam volna - persze jobb lett volna normális időben hazamenni, nem ebédidő után hazaérni.

Lányaink étvágya úgy beindult, látni, hogy pár napig csak az infúzió táplálta őket, és szeretnék bepótolni az evést. Azóta is gyönyörűen esznek, 2-3x annyit, mint korábban. Mondhatom, most végre megesznek egy adag kaját. :)

Ja, a lényeg, a Zsófi szerint legalábbis, hogy kaptak ajándékot. Úgymond vígasz ajándékot, a hősiességükért, azért, hogy meggyógyultak, hogy lényegében nagyon jól viselték a kórházi-létet. Elmentünk még szombaton délután a Regio-ba, fél órával zárás előtt, mert hát az ígéret szép szó... És másnap nem ért volna ám rá... :D Választhattak maguknak egy játékot. Több játék mellett is döntöttek folyamatosan, míg végül eltántoríthatatlanul választottak maguknak egy-egy nem mindennapi kutyát. Ugyan még nem tudják, hogy mitől is olyan furcsák ezek a kutyák, de számukra a lényeg az volt, hogy nagyon szép és puha a szőrük, szép a szemük és cuki a nyakláncuk. :)

Zsófi és Dracula... :)

Kincső és Frankeinstein... :)

Remélem, legközelebb akkor kerülnek kórházba, amikor szülni mennek!!! :)

Ovis fotózás

Eljött ismét az óvodai fotózás ideje. :) Tavaly nem volt lehetőségem még csak frizurát sem készíteni a Lányoknak, viszont Gáborra számíthattam, szerencsére. :) Idén, munkahely hiányában, simán belefért, hogy elmenjek, copfot csináljak, felöltöztessem két csemetémet, hogy legalább Rájuk ne legyen az óvónőknek gondja. Ugye milyen nemes gondolat volt ez részemről!? Egészen addig nem is volt hiba ebben, amíg a fotós bácsi elé kellett (volna) állni és szépen mosolyogni... Na, ekkor, sajnos CSAK ekkor jöttem rá, hogy mekkora hibát követtem el azzal, hogy megléptem e lépéseket. Ugyanis az én két szép Leányom nem volt hajlandó megengedni, hogy a bácsi csináljon róluk fényképet. Megmakacsolták magukat, és még sírva is fakadtak. A fotós már kínjában azt is felajánlotta, hogy én is üljek be, és akkor hármónkról csinál képet. Nem részletezem, milyen képek születtek, csak annyit, hogy ugyan beültek az ölembe, de úgy belém bújtak, hogy nem látszik semmi belőlük... A legvégén, amikor már minden gyerek sorra került, akkor eszembe jutott valami, így megzsaroltam őket. Tudom, nem szép dolog, DE legalább hajlandóak voltak a gép elé állni.

Azért, hogy nehogymá' nagyon örüljünk, még véletlenül sem csinálták azt, amit a fotós kért tőlük, azaz nem pózoltak, Zsófi csak egy nyuszival volt hajlandó fényképezkedni, mással nem és Kincső sem volt hajlandó fogat mutogatva mosolyogni. :D Mindegy. Egyéniségek. Már most nem irányíthatóak. Mi lesz később!? :D

Mindenem tele van

AAAA kiütések. Vagy mik. Mert végülis nem sikerült rájönni (még???), hogy mik is voltak azok a szúnyogcsípés féle pöttyök főleg a Zsófin, majd rajtam. Ugye látta több orvos, sima orvos, akik nem jöttek rá, aztán szerettünk volna elmenni íriszdiagnosztikára, családostul, mert az sem árthat. De a hölgy technikai okok miatt nem tudott megvizsgálni minket. Lehet, hogy nem volt ez sem véletlen. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Elkeseredésünkben bejelentkeztünk biorezonancia vizsgálatra, de csak a Zsófival (szerencsére), mert hogy ez egy egyórás procedúra fejenként (max. 20 perc volt...). Hááát, igazából az a baj, hogy mi eleve nem hiszünk ezekben a hókusz-pókuszokban. Nem lettünk meggyőzve, hogy a gyerek egy csomó mindenre allergiás reakciót mutatott, persze az egészséges, és baromi drága ételekre még véletlenül sem... Azért lelkiismeretes anya lévén igyekszem kicsit alakítani az étrendünkön, igen, mindannyiunkén, hiszen ártani nem árt, ha egy kicsit odafigyelünk magunkra, de feltétel nélkül nem fogunk átállni más étkezésre. Már csak azért sem, mert oké, hogy én itthon olyan kaját adok a családnak, amilyet a hölgy ajánlott, de a gyerekek leginkább az oviban étkeznek, azt pedig egy papírlapra felírt összetevőkkel nem tudom elég hihetően igazolni, hogy ezt és ezt nem ehet(nek).
No, mindegy. Zsófin 3 napja nincs kiütéses pötty. DE ennek sem tudok felhőtlenül örülni, hiszen bennem van, hogy bármikor újra támadhatnak. Így hát, a legújabb ötlet, hogy elviszem őket allergológiai vizsgálatra. Mivel pötty most nincs jelen, így értelmetlen lenne egy bőrgyógyászati vizsgálat. Viszont, hátha kimutat valamit az allergológus. Meglátjuk. Ebben, egyelőre, hiszek. Hiszünk.

kakaJó, kakaRó, kakaÓ

Kicsit kapcsolódik az előző témához, mert amíg a Kiki nem tudott R-t mondani, illetve nem mondta, addig folyton kakaJót mondtak, hiába mondtuk, hogy kakaÓ. Semmi hatása nem volt. Na, amikor a Kincső jött az R-el, akkor hirtelen mindenhova került egy R betű. A részéről. Zsófinak maradt kakaJó. Aztán hogyan, hogyan nem, hirtelen eltűnt a J, és sikerült jól kimondani az ital nevét. DE, hogy nehogy teljesen tökéletes legyen, most a végén az Ó-t hangsúlyozzák erőteljesen. :D Olyan édesek!!!! Úgy imádom Őket! :) 

R

Kincső kb 4 hete, szombaton lepett meg minket az első tökéletesen kiejtett R betűjével. Csak úgy, a semmiből. Ebéd közben kért valamit, amikor feltűnt. Visszakérdeztem, mert azt hittem, véletlen volt, de NEM! Azóta is tökéletesen mondja a r-betűs szavakat, mintha mindig így lett volna. Sőt, sokszor olyan helyre is tesz R betűt, ahol nincs is, illetve a L helyett mond gyakran R-t. :)

Zsófi a lemaradása végett kicsit frusztrált, mert benne nagy a tökéletesség iránti vágy, de Kincső megígérte, hogy megtanítja neki.

Kincső az ártatlanul édes, jószívű, kedves Leányunk. :) Vagy éppen a magát földhöz csapva hisztiző méregzsák. :D Néha próbálkozik verekedéssel is, nagyon tudja nyúzni a Zsófit, rángatja össze-vissza, nagyon ki tud borítani. DE mintha kezdene vége lenni ennek az időszaknak is. Kíváncsian várom, mi a következő… Mert unatkozni biztosan nem fogunk továbbra sem mellettük. :P

Nyíregyháza

Tavaszi szünet első napjaiban elmentünk kis családilag Nyíregyházára, állatkertezni és fürdőzni, ha már egyszer ennyire élvezték a Lányok. :) A szobánk ablaka a struccokra nézett… :D

Persze a Csajok itt is egyből magukévá tették a szobát, pakoltak össze-vissza, fiókokba be, fiókokból ki, bemásztak az üres szekrénybe, és ők voltak a szörnyek (óvoda hatása), szóval, elvoltak.

Sétáltunk egy nagyot a környéken, játszótereztünk, a szűz hóban. :) Aztán a szálláson pizzát rendeltünk, majd eltettük magunkra másnapra. Este volt egy kis huza-vona az alvási helyeket illetően… Mert amikor megérkeztünk, Zsófi kategorikusan kijelentette, hogy a dupla ágyban ő alszik velem. Mi ezt mosolyogva nyugtáztuk. Aztán persze nem akart egyágyasban aludni… Nagy nehezen beleegyeztünk, végülis tök mindegy volt, akkor ő megnyugodott. Jött a Kincső, hogy ő sem akar egyedül aludni. Mondom, akkor aludj a Zsófival, aminek a Zsófi első körben nem örült, de végül beleegyezett. Reméltem, hogy most már alhatunk. Ment a vihorászás, úh többszöri figyelmeztetés után végül visszaállt minden az eredeti felállásba. :) Másnap nem volt téma, ki hol alszik.

Reggel feltűntek Zsófin csúnya kiütéses foltok. Elég durván néztek ki, a nyakán, mellkasán, mint egy gallér, de máshol nem volt semmi. Panasza nem volt, úh gondoltuk, majd elmúlik. Reggeli után jól felöltöztünk, és mentünk az állatokat megnézni. Sokat nem láttunk, a hideg időjárás végett, de még így is sok szép vadállatot tudtunk megszemlélni. A tevék nagyon barátságosak voltak, nem győztük simizni őket, valamint a lámákkal kerültünk közeli kapcsolatba, Kincsővel etettük őket. Több helyen volt zoo-csemege automata, papírzacskóval. Egész jó ötlet volt, különböző mennyiségű eledelt lehetett venni. Aztán dél körül elkezdtek panaszkodni a Lányok, hogy éhesek, fáradtak, így beültünk az Ócenáriumban lévő büfébe és ettek rántott húst, sült krumplival, végre jól ettek, mi meg a Gáborral hamburgereztünk. Desszertként, mert szépen ettek, kaptak 1-1 nyalókát a Csajszik, aminek nagyon örültek. Valószínűleg ezért volt érdemes ebédelni… :) Sajnos észrevettük, hogy Zsófi kiütései tovább terjedtek. Már könyöktől lefelé mind a két karja tele volt szúnyogcsípés szerű vörös foltokkal. Fogalmunk sem volt, mitől lehet, így eldöntöttük, hogy elvisszük a gyereket és megmutatjuk orvosnak. Ezután bent is körülnéztünk, ismét nagyon tetszett nekik, mondhatnám lenyűgözte Őket a sok szép halacska, a cápák, élvezték, hogy felettünk úsznak el, csodálták a nagy fogakat. Jó volt, hogy rajtunk kívül alig voltak az állatkertben, mintha szinte egyedül lettünk volna. Összehaverkodtak egy orangutannal, illetve ő velük. Lányok keresték az állatot az üvegfal mögött, mire egyszer csak megjelent és leült a Lányokkal szemben. Törökülésben, összefont karral és csak nézte őket. Erre a Csajok is leguggoltak hozzá, kínálták a nyalókával, de több esze volt a majomnak, minthogy utánanyúljon. Volt ideje megtanulni, hogy nem tud átnyúlni a falon, nem is erőlködött vele. Elég sok időt eltöltöttünk itt, aztán fogtunk magunkat, elbúcsúztunk a majomtól és mentünk ki – az ajándékbolton keresztül, ahol valami nem is tudom már milyen állatot akartak maguknak a Lányok. Talán a Kincső pandát, a Zsófi nem tudom, mit, de ő is valami olyat, aminek köze nem volt az állatokhoz, akiket láttunk. Elég hamar sikerült rávenni őket, hogy inkább egy orangutant vegyünk, mert vele legalább volt valami élményük. :) Még megnéztük a pingvineket, jegesmedvéket, fókákat. Éppen kezdődött a fókaetetés, egy show kíséretében, aminél szintén tátva maradt a szájuk. :P

Ezután visszatértünk a szállásra és felkerekedtünk megkeresni a kórházat, amit könnyen meg is találtunk. Nem tudom, mikor mennyit vártunk, de összességében 4 órát töltöttünk a nyíregyházi kórházban és nem lettünk okosabbak, amikor kijöttünk, mint amikor bementünk. Hogy mitől jöttek ki a foltok, nem derült ki, viszont gazdagabb lett Zsófi egy vérvétellel. Amit én harcoltam ki. Mert 3 doki is állt a gyerek felett és tanakodtak, hogy mi lehet a folt. Egyik sem tudott rájönni, így gondoltam, hátha jól jön egy vérvétel, ha mondjuk fertőzés van a vérében, akkor azt kimutatja. De nem vezetett eredményre ez sem. Kiderült, hogy Anyu is kiütése, gondoltuk egy és ugyanaz, Zalaegerszegen szedtek össze valamit. De aztán nem valószínű. Elmentünk a kedves doki ismerősünkhöz, aki a Heim Pálban dolgozik, de ő sem tudott mit mondani, azon kívül, hogy még nem látott ilyet. :( Bár, ő inkább már rajtam látta, merthogy én sem úsztam meg, és én is kiütéses lettem, de olyan, mintha csípések lettek volna. Többen pókra gyanakodtak. Nekem fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy úgy nézett ki, mint egy szúnyogcsípés, és úgy viszketett, mint 3 szúnyogcsípés…

A kiruccanás folytatása úgy történt, hogy a kórház után beültünk egy szimpi csárdába vacsizni (én egyből egy jégerrel kezdtem – de egynél megálltam ám). Csajok gyönyörűen megették a levesüket, utána mást nem ettek. Nagyon finom volt a kaja, úh ha máskor is arrafelé kell ennünk, akkor tuti ide fogunk menni.

Másnap reggeliztünk egy nagyot, összepakoltunk, elköszöntünk minden állattól és célba vettük a fürdőt, amiben szintén található egy gyerekparadicsom részleg. De mivel már igencsak tavaszi szünet volt, eléggé tele volt gyerekekkel. Voltak idióta gyerekek, idióta szülőkkel, akik figyelmen kívül hagyták, hogy nem egyedül vannak a medencében és nem törődve azzal, hogy mást találnak el, simán vízipisztolyoztak egymás ellen. A Lányok már hunyorogtak, összehúzták magukat, amikor valamelyikőjük a közelükben volt. Aztán a félhangos megjegyzéseimnek lett hatása, elvették végül a gyerekektől (egy időre) a játékokat. Ez a fürdő jóval nagyobb, mint az egerszegi, mégsem éreztem úgy, hogy jobban magukévá tették volna a helyet. A csúszdák túl magasak voltak és túl hideg vízben értek véget. A tömeg is zavarhatta a Lányokat, véleményem szerint, valamint az is gond lehetett, hogy fáradtak voltak. Előző nap kimaradt a déli alvás, és annak mindig megvan a böjtje. Viszont nagyon élvezték a termálvizet, Kincsővel én egy csomó időt töltöttem a kinti, forró vízben. Esett az eső a vége felé, de nem zavart minket. :) Szóval, tetszett nekik, de fáradtak voltak, így, a borsos belépőár ellenére is, úgy döntöttünk délben, hogy eljövünk. Ebédeltünk az előző napi étteremben, és elindultunk haza. Lányok 3 illetve 3,5 órát aludtak a kocsiban!!!!!!! Este korán lefeküdtek, így újra egyenesbe jöttek alvásilag. :) 

Tilajújhegy/Zalaegerszeg

Március végén eltöltöttünk 4 napot Tilajújhegyen a szüleimmel. Gábor nem tartott velünk, szerencsére sok munkája van. A kiruccanás lényege az élményfürdő volt, ami abszolút gyerekbarát volt. Lányok már legalább egy héttel előtte készültek az útra nagy izgalommal. Legszívesebben otthon is úszógumiban pompáztak volna. :)

A lefele úton bementünk Nagykanizsán a temetőbe, ott nyugszanak Apu anyai nagyszülei, és ugyan voltam már 1-2x, de nem valószínű, hogy odataláltam volna egyedül. Most már oda fogok. :) Hazafelé pedig Balcsin mentünk be a temetőhöz, a Dédiékhez, Anyu nagyszüleihez. :) Ekkor a Lányok pláne nem jöttek ki a kocsiból, mert nagyon vacak idő volt.

Tilajújhegy egy nagyon pici, ha jól sejtem, egy utcás település. Egy Anyuék által sokat látogatott családnál apartmanjaiban szálltunk meg. Lányok nagyon élvezték a házat magát is már. Alvást is gyorsan eldöntötték. Kincső az egyedülálló ágyban aludt, Zsófi pedig kihasználta az alkalmat, velem aludt a dupla ágyban. Az utolsó éjszakát már Kincső is velünk töltötte. Azt mondja: „Végre én is itt alhatok veled!”. Mintha ÉN nem engedtem volna oda ŐT, és nem Ő szeretett volna egyedül, NAGYLÁNY módjára aludni… Na, mindegy. :)

Pénteken egy gyors reggeli után útra keltünk. De mivel csak 10-kor nyitott a fürdő, volt idő kicsit shoppingolni… :D Lányok kaptak pizsit, meg napszemcsit. A labdára nem-et mondtunk, mert lassan labdaboltot lehetne nyitni nálunk…

Bent a fürdőben egyből otthon érezték magukat, magukévá tették a játékokat. Egyik medencéből a másikba mentek, nem volt félelemérzetük a mély víztől, abszolút biztonságban érezték magukat az úszógumiban. Kedvencük a gyerekmedence volt, valamint a forgó-víz, és a nagyon meleg vizű medence. Aránylag az elején elmentem kipróbálni a nagy csúszdát. Zsófi is feljött Apuval, hogy megnézzék, hogyan csúszok le. Annyira tetszett a Zsófinak, hogy engem meg sem várva, kérte a Papát, hogy ők is csússzanak le. Apu meg lecsúszott vele. :) Én lent elkaptam a gyereket, és innentől nem volt megállás, nem tudnám megmondani, hányszor kellett lecsúszni a Zsófival. :) Kincső délutánig nem merte kipróbálni, de utána nem győztem a két gyerekkel felváltva csúszni. Nagyon jó volt. :)

Ebéd után a Lányok (és Apu) aludtak egy nagyot a nyugágyakban, így jól bírták a délutáni folytatást. 17 óráig maradtunk, otthon vacsi, aztán alvás. Másnap újra kezdődött a buli. :) Ismét nagyon élvezték a pancsit, Lányok rávették Anyut is, hogy csússzon le a csúszdán, velük is… Pedig már az is nagy szám volt, hogy egyáltalán lecsúszott. :D Ezen a napon Zsófi nem aludt el ebéd után, nem is maradtunk olyan sokáig, mint előző nap, látszott, hogy fáradtak a Lányok a sok élménytől. :) Inkább hazamentünk, és ott, az utcában elmentünk sétálni, mert volt nem messze egy játszótér, azon elvoltak a Csajok egy darabig, aztán tovább csábítottam őket, hogy nézzük meg a bölényeket, amik az út elején voltak egy kertben. Végül kiderült, hogy nem bölények, hanem valami tehén fajták, a férfi német volt, így nem derült ki, hogy pontosan milyen tehénfajta. Ebből kiderült, hogy egy férfi beengedett minket, hogy közelebbről is megnézhessük az állatokat, meg is lehetett simogatni őket, valamint volt ott egy pár ló is, istálló előtt állt kettő, egy bent, őket is meg lehetett simogatni, nagyon szelídek voltak.

Ilyen élményekkel lettek gazdagabbak a Lányok, nagyon jól érezték magukat, és várják a következő lehetőséget. :D

Farsang

:) jó volt. Volt egy kis varia, mert Zsófi kitalálta, hogy ő Télapó lesz, mire a Kincső, hogy akkor ő meg krampusz lesz. Ez így nekem is tetszett, bár kicsit csodálkoztam, hogy nem valami lányosabb jelmezt választottak, pedig beszéltünk sokat a farsangról, de két hónapon át CSAK ezek akartak lenni. Ennyit arról, hogy majd jókat fogok alkotni… :) Interneten rendeltem lány-télapó jelmezt, és cuki krampusz ruhát. Még nem érkezett meg az „áru”, amikor Zsófi kitalálta, hogy ő mégsem Télapó szeretne lenni, hanem pillangó… Kincső nem variált, viszont a krampusz ruha nem jött be neki, és hát, mivel mégiscsak az ő farsangjukról van szó, az ő szórakozásuk a cél, nem erősködtem. Kincső aztán kitalálta, hogy ő is pillangó szeretne lenni… Egy szett pillangó szárny, fejdísz, pálca volt már, örökségből, így rendeltem még egy szettet, nagyon minimális áron, azt azért hozzátenném, hogy minden cucchoz nagyon jó áron jutottam hozzá, ezért is voltam ennyire engedékeny. Szóval lett két szett pillangós cucc, de aztán két nappal a naaaaagy esemény előtt mégis visszanyargalt a krampuszhoz. Ekkor lefixáltam vele, hogy akkor melyik legyen, mert úgy készülök. Krampusz. Oké. Csináltam krampusz villát neki, Zsófinak megtaláltam a korábban csinált pillangós pálcát – ennyi volt a saját készítés a jelmezeken… Háát, nekem is csalódás, hogy nem csináltam többet, de akkor is egy beteges időszakon voltunk túl, és engem ezek a napok, hetek tönkre tesznek, leszívják az összes energiámat.

Így hát Kincsővel elmentünk, a farsangot megelőző napon, shoppingolni – vettünk egy piros nadrágot, egy piros pólót, egy mályva színű nadrágot, egy színben hozzá passzoló, pillangó-matricás felsőt-, másnapra. Nagy volt az öröm itthon a kapott cuccok láttán, kapott még egy csillogós balerina cipőt is a Zozso, ami nagyon jól illett a ruhájához, Kincső meg felvette a Zsófi fekete – piros balerina cipőjét, ami meg az ő cuccához ment. Kincső kapott még egy világítós krampusz – szarvat, amire pláne büszke volt. :) Anyu varrt neki farkincát is. Szóval, teljes volt a boldogság, ami a lényeg volt. ÉN bepofátlankodtam a terembe fotózni, de cserébe mindenkiről készítettem képet és csináltam egy nagyon cuki csoportképet is. :)

Ismét óvoda

Megnézve, pár bejegyzéssel lejjebb többször is téma az ovi, de ha megnézzük a megjelenési dátumot, akkor annyira nem vészes, hogy nincs más témám. :P

Most nem kimondottan az oviról szeretnék írni, hiszen sok írnivaló nincs róla. Inkább a hatására térnék ki. 5 hónap után eljutottak oda, hogy egyedül öltöznek, sőt, Kincső kikéri magának a segítséget, ami mondjuk a koruknak is betudhatjuk. Nagyon szépeket alkotnak az oviban, megszerették a rajzolást, színezést. Otthon nem tudtam velük leülni színezni sem, nem hogy rajzolni! Volt egy idő, amikor Zsófi nagyon jó kis embereket rajzolt, majd le is fényképezem. Igaz, testük nem volt, de ettől függetlenül szinte mindenük megvolt. Most leszokott erről, most inkább színes köröket csinál. Sok mondókát tanulnak, énekecskéket, az egyik óvo néni (Erzsike néni) mindent énekbe foglal, így kéri őket, ösztönzi őket, játék elrakásánál, öltözésnél, amit otthon is szoktak alkalmazni.

Van persze hátránya is a közösségi létnek, hiszen nem csak a jók ragadnak rájuk, nem csak azt hozzák haza, hanem a verekedést, durvaságot, undokságot egymással szemben, ami akár tettlegességig is elmegy. Sokszor ezzel nem csak egymást, hanem engem is kiborítanak, pár nap múlva meg idegroncsnak érzem magam. J Aztán vannak napok, amikor angyalok, na jó nem egy egész napon keresztül, nem egy egész délutánon át, én már annak is örülök, ha egy egész fél órán át nyugi van. Szeretet, béke, nyugalom – a hosszú élet titka (meg persze egészség is kell hozzá).

Talán kezdenek ellenállóbbak lenni, talán. Már egy jó ideje nem voltak betegek, bár éjjel elkezdett a Kincső hányni, azóta a Zsófi is csatlakozott hozzá, de egyébként most jó sokáig nem voltak betegek.

Írország

Sajnos, nem egy úti kalandunkról, kellemes nyaralásunkról, világot járásunkról lesz szó. Hanem a Hugomék új hazájáról. Talán túlzás pár hónapos kinti élet, lét után új hazának nevezni e országot, de azt hiszem, nem fog olyan esemény bekövetkezni, ami miatt a hazatérést választanák. Jobban mondva a Zoli. Annak ellenére, hogy a Hugom 100%-ig mellette áll, ami természetes is, tehát ennek ellenére gondolom úgy, hogy a Zolin múlnak itt a döntések. Hiszen ez a pár hónapos kintlét is bebizonyította, hogy a Hugom (nélkülünk, az itthon hagyott családja nélkül) nem lesz kint 100%-osan boldog. Emiatt nekem pláne fáj a szívem, hiszen nekem a Lányaim után ő a mindenem. A Hugom mindig egy társasági lény volt, és itt nem a bulizásra kell gondolni, hanem inkább amolyan bandázásra, ahol összegyűlnek, dumcsiznak, éjszakába menően, szinte minden hétvégén, telefonon napi, de max. kétnapi  kapcsolatban voltak. Ebből lett kiszakítva, vagy ezt hagyta ő hátra, egy lehetséges Paradicsom végett. Meg minket, a családot, akire mindig mindenben számíthatott. Ezt azért írom, hogy a kedves olvasó, ill. a jövőben a Lányok tudják, hogy mi egy összetartó, egymást szerető, boldog család vagyunk. Talán e szoros kötelék miatt fáj mindannyiunknak a minket elválasztó távolság. Fáj nekünk, hogy a Zoé sírni fog, ha találkozik velünk, hiszen ennyi idős gyermeknél szükséges lenne a napi, de heti személyes kontaktus mindenképpen. :( Fáj, hogy a gyerekeink nem együtt nőnek fel – mindig arról ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne kevés korkülönbséggel szülni, és együtt nőnek majd fel, mint igazi testvérek… Nekünk nem voltak unokatesóink, talán ezért szerettük volna ezt az élményt a leendő gyerekeinknek. A Sors iróniája, hogy sikerült a kis korkülönbséget összehoznunk, mégsem fognak együtt felnőni a Lányaink, nem lesznek barátnők, nem mennek együtt bulizni, nem vigyáznak egymásra… 

Tudom, önzésnek tűnik, amiket leírok és csak nyavalygok, de ebben nagy szerepe van annak, hogy nem boldog kint a Hugom. Talán könnyebb lenne megemésztenem az elvesztését, és talán nem annak felfogni, ha legalább tudnám, érezném, hogy boldog, elégedett. De nem az. És a tudat, hogy nem is lesz az, nagy terhet nyom rám.

A szívem mélyén remélem, hogy a Zoli oszt-szoroz, és hazatérnek, de az eszem sejti, hogy erre vajmi kevés esély van…