2011/03/24

Takonykór

Egész héten küzdünk az orrfolyással. :( Még sosem voltak betegek a Lányok, ez sem nevezhető annak, tudom, de nekem már ez is betegség. Sajnos engem sem kímélt meg a kór, így hárman kínlódunk vele, hol egyikőjük van jobban, hol a másik, én  egyelőre egyre rosszabbul. Sajnos fel kellett avatnunk az orrszívó-porszívót is. :( Nem áltattam magam olyannal, hogy na, majd az én gyerekeimnek meg sem fog kottyanni. Igazam is lett. Volt üvöltés, vergődés, mindent bevetettek tiltakozásuk jeleként. Nem is tudom, mikor kezdődött, talán hétfőn, bár akkor már én sem voltam túl jó. Mindegy, azt hiszem hétfőn. Azóta be van kötve a kis torkuk (enyém is), mézes, citromos hársfateán élünk, a mellkasukat és hátukat kenem minden lefekvés előtt Wick Vaporub-al, a szipókát (szintén Wick termék) nem hajlandóak szipózni, túl mentholos, belátom, még nekem is kicsordul a könnyem tőle. :) Orrukat kenem, ne sebesedjen ki, de már nem győzőm papírzsepivel. Egy év alatt fogyasztottunk el ennyit, mint most nem egészen egy hét alatt. Van, hogy kétszer alszanak a Lányok egy nap emiatt, de úgy látom, hogy átálltunk a napi egy alvásra. Igaz, ma délutánra húzódott el az ideje, mert későn ébredtek reggel, de egyébként 10-fél 11 körül kerülnek ágyba, és így délután már nem alszanak.

Szóval le vagyunk robbanva, még Gábor elég jól tartja magát, remélem, Ő megússza! Igyekeztem minden pillanatot kihasználni a pihenésre, de valahogy úgy jött ki a héten a lépés, hogy nem nagyon volt rá időm, mindig volt mit csinálni, főleg, hogy egész délelőtt igyekeztem kint lenni a Csajokkal, ha már ilyen jó idő van.


 Kincső
 Zsófi
 Zsófi törli az orrát.
 Kincső törli az orrát.
Kincső issza lelkesen a teát.

5 megjegyzés:

Magdi írta...

Jaj kis Drágáim! Még a szemük is be van dagadva:(
Bizony, nem vagytok hozzászokva a betegséghez, ami azért nem semmi! Nem sokan dicsekedhetnek ilyennel. Örüljünk, hogy nincs komolyabb baj, és reménykedjünk, hogy hamarosan túl lesztek rajta!
jobbulást nektek Csajok!!!

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Mi is jobbulast kivanunk nektek,es hat tenyleg nem nagyon olvastunk nalatok betegsegrol ezert meglepo hogy most betegek vagytok,de lehet hogy a tavaszi levego az oka. Hol meleg van annyira hogy lekell vetkozni,maskor meg hideg van vagy meleg van es egyet fuj a szel es kesz.Nlaunk is pentek ota lazas beteg volt a Szabina majd szombatol a Julia is,most vagyunk ott hogy nincs lazuk es jobban vannak.De ti meg jol turitek mert a csajok nem sirnak vagyis nem irtal arrol hogy birjak,nalunk 3 ejjel es 3 nap orditottak egyvegbe es hisztiztek,nagyon kivoltam tolluk.Raadasul en is jol lerobbantam.Gyogyulast kivanunk nektek,edesek a lanyok a kepeken.puszika

Orsi írta...

Sajnálom a betegséget, de nézd a pozitív oldalát: tök jó, hogy eddig megúsztátok a betegséget! Szegény kis drágák, látszik a képeken, hogy megviseli őket a megfázás, de nagyon ügyesen törlik az orrukat és isznak bögréből! Mi ez utóbbit még csak most gyakoroljuk, Sára elég ügyes már, de Borcsi még gyakran a nyakába önti az innivalót. Az önálló evéssel is Sára az ügyesebb és a hatékonyabb. :)
A mentolos szipóka helyett esetleg kipróbálhatjátok a mentolos orrkenőcsöt is (így kell kérni a patikában, és fillérekbe kerül). Az orr alá kell kenni, és így folyamatosan fejti ki a hatását, éjszakára is hasznos. Nekem a háziorvos ajánlotta, de azóta már a gyerekorvos is ajánlotta a lányoknak megfázáskor.
Nálunk a homeopátia is bevált a betegségek idején, és a lányok különösen lelkesen szopogatják a kis golyócskákat. :)
Jobbulást kívánok Neked is, és drukkolok, hogy Gábor megússza!
Nagyon jó lett a lányok frizuja, és ügyesek voltak a fodrásznál! Én még nem mertem elvinni Borcsit (Sárának egyelőre nincs szüksége igazításra :D ), csak én igazítottam egy kicsit a frufruját, de látszik is... :D De legközelebb már elviszem őket (vagy legalábbis Borcsit) fodrászhoz, bár van egy olyan tippem, hogy nem lesz egyszerű dolgunk...
Gábornak utólag is nagyon boldog névnapot kívánok! És ne aggódj a torta és az ajándékok miatt, biztos vagyok benne, hogy Ti vagytok neki a legnagyobb ajándék, és a Szíve Hölgyeitől kapott pusziknál nincs is nagyobb ajándék! :)

Natimi írta...

Sajnálom,hogy betegeskedtek:(Remélem mostanra már mindenki jól van és virultok ebben a gyönyörű időben!!:)

A lányok nagyon nagyosak!!Szuper ügyesek!!!:)

Puszillak és vigyázzatok magatokra!
Timi

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Jobban vagytok mar csajok?