2011/03/22

Hosszú hétvége Fóton, barátnőzéssel és Macifarmmal megspékelve

Készültünk rá, vártuk nagyon. Kíváncsi voltam, hogy fogjuk teljesíteni családostul az állatetetést. Nem volt semmi galiba. Aránylag időben ki lettek engedve reggelente a tyúkok, össze lett szedve a sok sok tojás, amit a Csajok külön élveztek, főleg, ha szabad lett volna lehozniuk saját kézben a tojikat. :D CsiVi is örült nekünk, nagyon. Lányok még aludtak az autóban, amikor megérkeztünk.

Szombaton ebéd után indultunk. Hozzátenném, hogy a Csajok NEM aludtak délelőtt, NEM ettek ebédet. Korábban is indultunk a tervezettnél, még be kellett ugrani a Klári Mamához is, ahol bezzeg gyönyörűen ettek a Lányok... Lencsefőzeléket, majd fánkot ettek. Ezek után persze nem kellett sok, hogy elaludjanak az autóban. Zsófi ébredt hamarabb, Őt Gábor hozta be a házba, Kincső ráhúzott még egy jó félórát, érte én mentem. Egyből fel kellett mennünk a tyúkokhoz, mert olyan balhét csapott, amikor be akartam menni vele először a házba. Gondoltam, jó lenne átöltözni. Háát, Ő nem így gondolta... :D Így csak bekiabáltam a Gábornak, hogy mi felmentünk, jöjjenek utánunk. Aztán ha már kint voltunk, és elég volt a tyúkokból, elmentünk sétálni. Illetve csak szerettünk volna sétálni, mert a lovaknál lecövekeltünk, Csajokat mozdítani sem lehetett. Zoli integetett, hogy menjünk be, és mi ugyan nem akartunk, de végül engedtünk a Lányoknak, és körbejártuk a tanyát. Akadt egy vezetőnk is, egy 6,5 éves fiúcska személyében. Kicsit furi volt, hogy ő vezet körbe minket, holott ÉN nőttem fel ott... Mindegy, változik a világ. Néha nem tudom eldönteni, örüljek e neki, vagy sem, így kompromisszumot kötöttem, elfogadom és igyekszem élvezni. :)

 Átöltözés előtti/nélküli rohangálás. 
 Várjuk, hogy Apa behordja a csomagjainkat, és mehessünk sétálni.
 Kukucs, a megunhatatlan kacagóforrás.
Árnyék-család

Már jó előre eldöntöttem, hogy ha már itt leszünk ilyen sokat és Anyuék sem lesznek itthon, akkor meglátogatjuk Ildi barátnőmet Veresegyházán, akit régóta tervezek meglátogatni, csak mindig sajnáltam ellopni a Lányokat Anyuék elől. :) Ez most jól jött. Le is beszéltem Vele a "randit" és csak reméltem, hogy nem betegszik le a Lánykája. Szerencsére semmi nem jött közbe, csak annyi, hogy a Csajok megint rendetlenkedtek az alvásnál, így Zsófi szinte egyből elaludt az autóban. Többek között emiatt a zűrös délelőtt miatt maradt el a Macifarm meglátogatása is. Megérkeztünk Ilidékhez, akinél ott volt az Anyukája is, akit szintén nagyon szeretek. Csak Kincsővel tudtunk bemenni, Zsófit hagytuk aludni. Kincső motor mániás lett. Ahogy meglátta Diácska motorját, elkezdett balhézni... Bent a házban (mikor végre bejutottunk), az első 10 percben szinte ki sem mászott az ölemből, úgy belém volt bújva, kis szende volt. :) Megbeszéltük, hogy mivel nagyon szép idő van, nem a házban töltjük el az időt, hanem kimegyünk egyet járni. Ildi nem rajonganak a medvefarmért, így maradt a játszótér, ami ottani színvonalban első osztályú, viszont mi kicsit jobbhoz vagyunk szokva. Ebből is látszik, van különbség vidék és főváros között. :( Lényeg, hogy a Gyerekek jól érezték magukat. Ildivel mi is jót dumcsiztunk, már hiányzott ez is.

 Zsófi nézelődik.
 Diácska pózol. :) Háttérben Kincsőnk.

 Próbálom magamhoz csalogatni Kincsőt egy csoportkép erejéig...
 ez lett belőle. :D
 Hamar megvigasztalódott. :)
 Zsófi is élvezte a hintát, mégha ez nem is látszik a képen. :)
 Apa vonatoztatja a Csajokat. Kincsőnek nem nyerte el a tetszését...
 Zsófi pedig hamar megunta.
 Megnézték a repülőt is. 
 A propellert is meghajtották, majd mentek a homokozóhoz.




Hétfőn délelőtt már otthon is voltak Anyuék. Még jó, hogy nem mentünk el a Macifarmra, amiről azért nem mondtunk le, csak aznap elég vacaknak indult az időjárás, úh. inkább otthon maradtunk, és az utcában sétálgattunk. Apu eldolgozgatott a kertben, Lányok segítettek talicskázni. :)





Kedden viszont semmi nem állhatott az utunkba, reggeli után felöltöztünk és mentünk a Maciparkba, ahová mint hazafelé jövet kiderült, nagyon jó időben érkeztünk. És itt nem csak arra gondolok, hogy hétágra sütött a napocska, a Lányokról a végén még a kardigánt is le lehetett venni, hanem hogy amikor éppen a végére értünk, akkora tömeg szállta meg a területet, ami még nekem, emberbarátnak is sok volt!!! Kb. másfél órát töltöttünk el a macik, farkasok, agancsosok, mosómacik nézegetésével, Csajok kellőképpen kifáradtak, talán írnom sem kell, hogy alig pár méter után elaludtak az autóban. Rászoknak a végén az autóban való alvásra. Régebben egyáltalán nem aludtak el, most meg folyton. Az állatokon kívül nagy sikert aratott még a más gyerekektől elkunyerált motor, ami végképp meggyőzött arról, hogy hazajőve első dolgom lesz a vaterán körülnézni, és beszerezni két darab kismotort (pont ma jöttek meg). Tehát ismét meggyőződtünk arról, hogy a Lánykáink nagy állatbarátok, és imádnak a szabadban rohangálni (mint a legtöbb gyerek). Azért annak is örülök, hogy ahogy hazaérünk, egyből megtámadják a játékaikat és mint akik ezer éve nem voltak itthon, úgy kezdenek el játszani velük. :) Nagyon édesek. :)




 Kincsővel csúszdázunk. 

 Kukucs. Előbb Zsófi, majd Kincső bújt bele a medve bőrébe. :)

 Zsófi és a kokárda amit mind a ketten kákó-nak hívtak és büszkén viselték. :)













 Kincső teljesen kipurcant a végére. Cumi nélkül nem is volt már meg.


2 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

De klasz bejegyzes volt,mint mindig,csupa jo dolgotok volt nektek Foton.Hat a lanyok imadni fogjak majd kesobb is mikor nyaralni mennek majd a nagyihoz nelkuletek.Edesek a kepeken,es Diacska is cuki kislany.De klasz a kis motor es kettot kaptal is belole?
Gyonyoruek az allatok es mindig nagyon irigykedek az allatkertes programokra mindenkinel mivel en meg sosem jartam allatkertbe ,an tudom eleg nagy gaz,de hat ha egyszer nincs a kozelunkben sehol sem egy. De tervbe van veve egy folkeresese.puszika

Orsi írta...

Ez volt aztán a jó hétvége! Nagyon jók a képek és aranyosak a Lányok! :)