2010/11/15

Anikóék látogatása

Péntek délelőtt jött egy hívás, amit a hangos zene-tánc miatt nem hallottam, de a rá pár percre jövő sms-t a lehalkított muzsika mellett már meghallottam, és nagyon megörültem a látottaknak. Anikó, általános iskolásbeli barátosném jelentkezett, hogy kislányával, Dorcival meglátogatnának minket aznap délután. Egyből reagáltam, hogy szuper, és várjuk Őket nagy-nagy szeretettel. Gyorsan kicsit összepakoltam, és portalanítottam, szerencsére nem volt vészes állapotban a ház. :) Ebéd után elvitt minket az Árpi (Papa) bevásárolni, mert már szükséges volt és jól is jött, mert így könnyen be tudtam szerezni pár finomságot, ha már sütni nem volt időm. Nagyon rendes volt Árpitól, hogy vállalta ezt a körutat, kellett menni egy pár helyre, és már nem babakocsival és kenguruval közlekedünk, hanem sétálva. Ugyan a bevásárlókocsi megkönnyíti a helyzetünket, és most nem kellett annyit venni a Lidl-ben, hogy ne fértek volna el a Lányok egy kocsiban. Szerencsére most még nincs vita arról, hogy ki ül a kocsi babülésében és ki a rakodóterében. Sőt, maguktól be akarnak ülni a rakodótérbe, míg aki eddig ott ült, be az ülésbe. Szóval, nincs vita, ami nagyon jó. A dm-ben már két kocsit vittünk magunkkal, mert egyrészt sok mindent vásároltunk, másrészt, két csomag pelenkánál több nem fér be abba a kocsiba. A piacon pedig sétáltunk, nagy sikert aratva mind a vásárlók, mind az eladók között. :) A savanyúságosnál is sikerült összefutni Jutka egyik barátnőjével.


Nagyon jó volt látni Anit, aki szerintem semmit nem változott az elmúlt 15 évben. Na, nem akkor láttuk egymást utoljára, de tény, hogy évek teltek el az utolsó találkozásunk óta. Remélhetően, nem kell újabb éveket várni a következő találkozásig, pláne, hogy itt laknak pár km-re tőlünk, ahogy kiderült. :)

Dorci tündéri kislány, kemény akarattal, amit valószínűleg Édesanyjától örökölhetett... :P Egyébként jólnevelt, kedves kis Csajszika. Kincső és Zsófi is odavolt Érte, hiszen ő a számukra egy NAGYlány. A közös játék egyelőre nem igazán megy, gondolom majd akkor fog, ha tudnak már szerepjátékokat játszani egymással. Dorci nagyon jól feltalálta magát nálunk, főleg a fürdőszoba nyerte el a tetszését, ami nem minket dicsér, hanem most azt a korszakát éli, amikor bilibe, vagy wc-be szeret/ne/ pisilni. :) Tök ari volt! :) De kipróbálta a Lányok fogkeféjét is, és fogkrémjüket is. :) A cumit és a vizesüveget egymás szájából szedték ki. Náluk még nincs herpesz-veszély... :)

Kivételesen szabad volt tálból enni a kölesgolyót és a sós perecet, aminek persze az lett a rövidtávú következménye, hogy az egészet kiborították a Csajok (az én Lányaim), de szerencsére fel is ették a szőnyegről - már amit nem tapostak bele. :)



Szóval egy jól sikerült délután volt, az egyszer biztos. Nagyon jót beszélgettünk, mintha előző héten találkoztunk volna utoljára. Jó volt nagyon.

A kilincset szinte egymás kezébe adták pénteken nálunk a vendégek és régóta nem vendégek, mondtam is, hogy heti 3-4 napban el is tudnám ezt így viselni. :) Ani érkezte előtt nem sokkal csörgött rám Ági, a Jutka barátnője, és felugrott hozzánk, de nem akart zavarni, ezért ahogy mentem le Anikóékat beengedni, ő ment is. Majd míg itt voltak a Lányok, azalatt megérkezett egyszercsak Tibi, aki mostanában csak megjegyzésekben szól be... :)), és Ő a fürdetésig itt is maradt. Ahogy Anikóékat kísértem le, az udvaron láttam, hogy itt van szintén Jutka egyik ismerőse a lányával, akivel még múltkor összefutottunk, mikor jöttünk haza a tornából, és mondta, hogy egyszer szívesen megnézné a Csajszikat, így felhívtam őket hozzánk. Még velük is dumcsiztunk egy sort, aztán fél 8 felé nekiálltunk a fürdetésnek. Lányok teljesen ki voltak purcanva, főleg mivel Kincső aznap délután nem is aludt... Lehet, e sok élménynek köszönhető, hogy másnap olyan sokáig (fél 9-ig) aludtak a Csajok.

Köszönjük mégegyszer a látogatást, örülünk, hogy jöttetek, gyertek máskor is! :)

3 megjegyzés:

Natimi írta...

De jók is az ilyen napok:)A vendégeket én is szeretem!

És még nekik is jót tesz:)Pláne ha másnap 9-ig aludtak:))Biztosan a sok történésnek tudható be,ami lemerítette a csajokat:)

A képek nagyon jók!

Puszillak és szép napokat nektek!
Timi

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Hu ha de sok vendeg megfordult nalatok.A csajok tunderiek mind a harman.Edes lehtetett a Dorci ahogy fedezte fol e sprobalta ki a csajok dolgait.Kincso nem aludt egesz nap vagy csak delutan nem,jo sokat aludtak masnap.Klasz lehettet.puszika

Névtelen írta...

sikerült azt a 40db dvd-t kiírni még este?