2010/11/05

14. hónap

Ma töltötték be a Lányok a 14. hónapjukat. Napról napra ügyesebbek, az elmúlt egy hónapban rengeteget fejlődtek. Kincső is gyönyörűen megy egyedül, akár 10 lépést is, ha nem áll semmi az útjában. Szerintem sokkal stabilabb a menése, mint Zsófinak, aki szintén sűrűn áll fel egyedül, bárhol, ahol éppen eszébe jut, és megy, ameddig akar, vagy amíg nem állja útját akadály. Egyre csacsogósabbak, szinte egész nap dumálnak, be sem áll a szájuk. Ez néha ugyan a visítás, amit a másik váltott ki belőlük, de azt kell mondjam, hogy az egy héttel előtti állapothoz képest jóval kevesebbet vesznek, verekszenek össze. Van nap, hogy egyáltalán nem. Olyan nincs, hogy egy nap többször, tehát ez jó irányba változott. Tegnap végre megúsztuk sírás és vízbe kakilás nélkül a fürdést + hajmosást. Ehhez kellett egy kis figyelemelterelés, és sok sok játék, hogy észre se vegyék, főleg Kincső, hogy mosom a haját, és főleg, hogy öblítem le... Tök jó volt. A hangulatuk végig remek volt, nem volt sírás a hajtörlés, öltözködés, hajszárítás közben sem. Igaz, tegnap egész nap Velük voltam (előtte pár napig sokat takarítottam, sütöttem, főztem), a főzést is sikerült úgy alakítani, hogy ne szenvedjenek belőlem hiányt, és délután elmentünk babakocsival a piacra, Nagyi is elkísért minket, és hintáztunk is egy hatalmasat. Van a lakótelepen egy 4 hintából álló kis rész, ebből kettő babahinta, és itt sosincs senki, ezért, amikor piacra megyek babakocsival (általában egyedül), akkor hazafelé mindig meghintáztatom itt Őket. A játszótéri hinták egyike mindig foglalt, és sajnos egyedül a két gyerekkel két játékot egyelőre nem tudok játszani, úh. a játszótér az továbbra is két emberes.

Megtanulták azt is, hogy ha elénk állnak, ill. térdelnek, és felfelé nyújtják a kezüket, akkor ezzel a tudtunkra adják, hogy szeretnék, ha felvennénk Őket. Kincső ezt kb 2-3 hete teszi, Zsófi jó másfél héttel utána kezdte el.

Kincső két napja tologatja a kisautót. Nagyon ügyes. Nem is fordul el a kormány, érdekes módon. Felülnek rá már mind a ketten, jó lenne, ha megtanulnák már azt is, hogyan kell magukat hajtani. Nem lustaságból írom ezt, hanem mert 3 napja egyre erősebb derékfájásom van, és ettől nem tudok úgy mozogni a Csajokkal, ahogy szeretnék. :(

Kincső nagy kedvence séta közben a "sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk..." dalocska. Ő már az első csücsnél egyből leguggol, nem várja meg a végét, tök édi. :) Zsófinál hangulatfüggő ez.

Little People-t olyan ügyesen kezelik, pedig még csak pár napja kapták, de már tudják, mit kell megnyomni, hogy csilingeljen, zenéljen, stb, azon kívül Zsófi a babát be tudja tenni a mozdonyba, ami szerintem szintén ügyességre vall. Büszke vagyok Rájuk. :)

Hmm, most más nem jut eszembe, ami új tudomány lenne a legutóbbi dicsekedés óta. Képet holnap készítünk Róluk, ma valahogy nem jutottam odáig. Le kéne vágni a frufrujukat is. Lehet, holnap arra is sort kerítünk, ha hazajöttünk Monorról. Meglátjuk.

3 megjegyzés:

Szabina es Julia írta...

Nagyon ugyesek a lanykak.Nagyon sokat valtoztak tenyleg jo iranyba,de jo hogy nincs hianyuk akkor sem mikor ep fozol,es a furdesnel is jol alakulnak a dolgok.Nagyon boldog 14-dik honapfordulot kivanunk a lanyoknak.puszika

Névtelen írta...

sebaj, lejön az a 12 kiló plusz és elmulik a derékfájás....
mondjuk kb napi 3 óra zumbával talán meglesz májusig...

Vivien írta...

Köszönjük, Iza! :)

Tibi, én is szeretlek!!! :P