2012/02/07

És még mindig betegség

Ma ismét meg kellett látogatnunk a Doktor bácsit. :( Megint Zsófi miatt. Tegnap este annyira köhögött lefektetés után, hogy ahogy hallgattuk Gáborral, azt hittük, mindjárt elhányja magát, mert öklendezett köhögés közben. Nem volt túl jó hallgatni. Nem is bírtam sokáig, bementem hozzá, kiemeltem az ágyából, és ha nem is a szó szerinti értelmében hányt, de jött ki egy nagy adag nyál (?) a szájából. Fulladva köhögött tovább, borzasztó volt hallgatni és tehetetlenül várni, hogy csillapodjon, ami ráadásul nem is nagyon akart bekövetkezni. :( Éppen ezért el is döntöttem, hogy én kint alszom Vele a nappaliban a kanapén. Gábor meg is ágyazott számunkra, aranyos volt, megkaptuk a nagy takarót (nekünk egy, de kétszemélyes, nagy takarónk van). Zsófit próbáltam úgy alvásra bírni, hogy a mellkasomon volt, én meg szinte ültem az "ágyban", ami jól is esett neki, mert nem győzött odabújni hozzám. Nekem is jólesett ám! :) Mivel így nem aludt el, ezért lefeküdt mellém, de ott is csak köhögött veszettül szegénykém. Ráadásul hőemelkedése is volt, 37,6. Nem örültem neki egyáltalán. Az éjszakánk is hasonlóan jól telt, mert szegénykém szerintem óránként felébredt, és keltett engem is, hogy kér inni. Ez mindössze pár korty tea volt, de akkor is kellett innia. Volt, hogy mézet is evett, egy kiskanállal, akkor javult is egy picit a köhögése. Reggelre már 37,8 volt a hője, meg nyűgös is volt nagyon, köhögött, úh el is határoztuk, hogy elvisszük Őt/Őket a dokihoz, aki ma déltől rendelt. Délelőtt egyszer csak azt mondta nekem, útban a szobájuk felé, hogy ő megy aludni. Mondom rendben, be is tettem Őt az ágyba, de azt hittem, csak egy kicsit cumizni akar, arra megy ki az egész. KÉT órát aludt...

Ebéd után mentünk a dokihoz, hátha jobban viselik a tortúrát.
Sajnos megint kapott több gyógyszert is. Antibiotikumot, köhögéscsillapítót, orrspray-t, meg még múltkorról van fülcsepp is, ha szükség lenne rá, mert elvileg a füle néz ki nagyon vacakul. Még nem panaszkodott a fülére. Ezen kívül, ha nem lenne elég, még egy hétig szobafogságra is van ítélve. :( Ezzel együtt mi is, mert nem tudok két részre szakadni egyelőre. Pedig már nagyon vágynak menni a foglalkozásokra, nem győzik emlegetni a tanító néniket, és szerencsére egyfolytában mondják az ott tanultakat. Nagyon sajnálom Őket emiatt is. De csak meggyógyulnak végre már! Egy hét múlva megyünk vissza kontrollra.

Lefekvés előtt meg is kapta Zsozsókánk a gyógyszereit, és mivel felment a láza 38,1-re, így kapott egy fél adag lázcsillapítót is.

Kincsőkénknek szerencsére nincs semmi baja. Olyan hősiesen viseli a doki vizsgálatát, csak, amikor a fülét nézte meg, akkor kezdett el sírni. Olyan kis édes. :)

ui.: még jó, h nem tetszik Nekik annyira a hó, mert most megőrülnénk, hogy végre van szép nagy havunk és pont most vagyunk bezárva.

2 megjegyzés:

Orsi írta...

Jobbulást a kis betegnek!
Szegény Zsófi, nagyon vacak dolog a köhögés, pláne ha már öklendezik is tőle. :( Nálunk Borcsi a köhécselős, még mindig köhög egy picit éjszaka, de nappal semmi. Én még nem vittem orvoshoz, de ha nem múlik, akkor muszáj leszek megmutatni a gyerekorvosnak.
Mégegyszer gyors jobbulást kívánok Zsófinak, és drukkolok, hogy minél hamarabb tudjatok ismét járni a foglalkozásokra! :)

Magdi írta...

Drága kis csillagjaim! Mielőbbi gyógyulást kívánok nektek (Zsófinak), hogy felszabadultan élvezhessétek ezt a gyönyörű havat, amire annyira vártunk. Én mondjuk jobb szeretem a meleget, de az is szép, ha mindent hó borít.
Meg különben is: szörnyű, ha az ember gyereke beteg, és "tehetetlenül" nézi, ahogy szenved. Jobbulást, gyógyulást nektek!!!!!!!!!!!