2011/07/12

Veszélyes baleset

Ki mással történt volna, ha nem a mi édes kis Zsófiánkkal!? A teraszon is van egy kis medencéjük, a tavalyi, bébi medence, amit a trehány szülők, főleg a trehány anyuka nem ürített ki. Édesen locsolgatatta Zsófink a paprika palántákat, a medencés vízzel, de ugye nem csak a növényekre jutott belőle, hanem a földre, azaz a KŐre is bőven. Pont megdicsértem, hogy milyen aranyos, hogy ad inni a növényeknek, amikor a következő körnél akkorát, de akkorát esett, hogy arra szót sem találok. Naná, hogy hanyatt! Azt hittem, mehetünk egyből a balesetire összevarratni a fejét, de szerencsére megúszta egy nagy, ronda dudorral. Ami nagyon fáj neki, érthető is. Így a pelenkázás sem egy leányálom számára. Ki is kell találnom, hogyan pelusozzam át, mert nem tudja a fejét letenni. Most alszanak. Ő megkapta az én puha kispárnámat, amin ugyan szintén csak oldalra fordított fejjel tud feküdni, de legalább így nem fáj Neki.

Szegénykém, annyira sajnálom. Kincső is olyan édes volt, Ő is sírt a Zsófival együtt, jött és simogatta. És szinte hamarabb mesélte el az Apjának a balesetet, mint a Zsozso. Mondta, hogy Zsozso bumm, és fogta a fejét hátul. :)

Azért örülök, hogy ennyivel megúsztuk, végződhetett volna sokkal rosszabbul is az esése. Minden esetre figyelni fogom a viselkedését, nem lett e agyrázkódása. De csak nem, kemény kis Csajszi Ő. :)

A mi kis mindig balesetes vízi manónk. :)

3 megjegyzés:

Veres Izabella írta...

Szegeny kis Zsofi hogy megjarta,mindig tortenik nalatok is balesett,nalunk is de folyton.Mar rendesen felek mindentol.Tenyleg figyeljed nem-e lett egy kisebb agyrazkodasa, nekunk is kellett figyelnunk a Szabinat amikor magara huzta a tv-et ami oriasi .Korhazi megfigyeles alatt voltunk egy hetvegen vele, a tunetei laz, almossag es sok alvas, meg hanyas.Nekunk legalabbis ezekre kellett figyelnunk.Ja es lattom nalatok is ugy van ha egyik sir vagy beteg vagy barmi van a masik csajszi simogatja es vele sir,meg sajnalja.Nalunk is igy van.

Koszi szepen anya a nevnapi koszontest ,edes vagy hogy folkoszontottel.A gepet meg nem kaptam meg pentekre lesz meg.Ezeket a fotokat kolcson geppel fotoztam,nem hagyhattam ki.
puszika

Magdi írta...

Édes kis Zsófiánk! Nem kell ám mindent örökölni a drága szülőktől!!! Merthogy édesanyád is folyton esett-kelt, tele volt sérülésekkel, aztán a későbbiekben mondhatom: bérletet váltottunk a Madarász utcai kórház sebészeti ügyeletére.... (Biztos ezért hullott ki a hajam :)
Remélem te megkíméled szüleidet és a nagyszüleidet ezektől az élményektől!? Vigyázz nagyon magadra, ne kajláskodj olyan nagyon. Anyukád még azt is elmesélte tegnap, hogy az ágyról is leestél vagy 3x. Gondolom az annyira elenyészett a hanyatteséstől, hogy el is felejtette megemlíteni.
Holnap ador rá gyógypuszit, persze csak lehelve, hogy ne fájjon.

Orsi írta...

Szegény kicsi Zsófi, nagyon sajnálom, és drukkolok, hogy hamar elmúljon! Sajnos nálunk is szoktak hasonlóak lenni, de szerintem minden gyereknél előfordul hasonló baleset. Aranyos lehetett Kincső, ahogy szeretgette, és ahogy elmesélte Apának! :)